Hogy még pontosabb legyek: nem konvencionális módon savanyított levesek bemutatása következik az alábbiakban. Azért sem megszokott, mert miként egy bölcs mondás szerint a receptek olyanok, mint a madarak, nem foglalkoznak a határokkal, ezeket sem épp a szomszédasszony vagy a családi szakácskönyv ihlette.
Az aranytej, Golden Milk, ahogy az angol nyelvű országokban nevezik ezt a közkedvelt hűsítő italt, beleillik az energiaitalok sorába, de sajnos ez a kifejezés igencsak kompromittálódott. Aranyszínét és alapízét fő összetevőjének, a kurkumának köszönheti, a 2000-es évek elején, a híres amerikai kávézólánc, a Starbucks kezdte forgalmazni és tette divatossá. Ízéről és egészségvédő hatásáról csodákat regélnek, a kulcsszó, ami mindent magában foglal, az, hogy immunerősítő.
A Gyergyói-medence keletkezését Orbán Balázs így írja le: „A nedületdús, őserdők boritotta havasok közt felbuzgó Maros és Olt a földképződés procedurájának távol eső korszakában hatalmas vízmedenczébe gyűlve, végtelen terjü tóvá alakult; egyszer azonban nagy tömegének hatalmas nyomásval, áttörte a víz az útját álló havasok korlátait és pedig a Maros Gyergyó-Topliczánál, az Olt Tusnádnál s lassanként, százezred évek hosszú során lefolytak, elpárologtak a vizek, a keletkezett folyamok tágas völgyteknőt simítottak magoknak, s ekként állítá elő a Maros Gyergyót, az Olt Csíkot, két gyönyörű tért, mely csábítá az embert a megtelepülésre.”
Nem véletlenül adtam ezt a címet: alapjáraton azért, mert tény, másodsorban pedig azért, mert két levest hoztam, amelyek betéteinek bizony ázniuk kell egy picit, akkor az igazi. Mindkettőbe egyszerű és szinte bárhol beszerezhető alapanyagokat választottam, és mivel az utóbbi években mifelénk is elnyúlik a nyár, azt is mondhatnám, hogy szezonálisak.
Régen minden jobb volt, jövőre minden más lesz. Hogyan is fogalmazhatna másként egy közepesen kezdő, kertészkedő szakács, ha igyekszik összefoglalni idei munkájának eredményeit. Volt itt minden: hősi halált halt paradicsom- és vinetepalánta, cukkinitúltermelés, kísérleti endívia, gyom, gaz és nem elhanyagolható mennyiségű termés is.
Akardamom őshazája India. A sáfrány és a vanília után a világ harmadik legdrágább fűszerének értékelik. Íze enyhén citromosan friss, kicsit kámforos. A zöld héjú kardamom magjai a legjobbak, de van fehér és barna színű is. Karavánutakon jutott el Európába sok más keleti fűszerrel együtt. Származási helyén több mint ötezer éve termesztik, tradicionális fűszerként a fűszerek királynője nevet viseli.
A nyár utolsó műsorát Dobricza Szabolcs szabadúszó szakáccsal forgatta a Székely Konyha és Kert csapata. Kihasználva az utolsó nyári napsugarakat, hangulatos kerti partival búcsúztattuk a nyarat, amelyen Dobricza Szabi megmutatta, hogyan kell készíteni a legegyszerűbb és legnagyszerűbb kenyérre kenhető finomságokat.
Megjött a vonat! – üvöltöttem fotósunk, Hotdog fülébe a Keleti pályaudvar várótermében félórás várakozás után. Ugyanis biztosra mentünk, semmi esetre sem késhettük le az Erdély legnagyobb gasztrofesztiváljára, a Taste of Transylvaniára induló különjáratot – valójában a menetrend szerinti vonatra rácsatolt négy vagont –, főként, hogy előző nap csak ezért az élményért repültünk Budapestre. Ahogy mondani szokás, „mentünk, hogy jöhessünk”. Teljesen megérte, az egyik legmaradandóbb élményben volt részünk!
Számomra a gyimesi asszony túrós puliszkája és a Michelin-csillagos séf főztje egymás mellett van – foglalta össze a Taste of Transylvania gasztrofesztivált életre hívó hitvallását az esemény megálmodója, Trucza Adorján. Tavaly is belekóstoltunk a gyimesi lankák festői környezetébe helyezett fesztiválba, akkor Orbán Ferenc főszerkesztőnk hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, hitelesként és tartalmasként jellemezte azt, olyan szakmai rendezvényként, ahol valóban megférnek egymás mellett a topgasztronómia képviselői és az erdélyi hagyományok. Idén is megízleltük a fesztivált, az erdélyi konyha minden oldalát és lehetséges jövőjét.
Tavaly év végén jelent meg a sepsiszentgyörgyi Tortoma Kiadó gondozásában a gyönyörű, modern kivitelezésű Ferencesek főztje című gasztronómiai kötet, amely recepteken, kultúrtörténeti leíráson keresztül mutatja be, hogyan éltek és étkeztek az 1600-as évek végén a csíksomlyói ferences szerzetesek. A kötetről, amelynek elkészítésében szakácsunk, Szőcs Előd is közreműködött, az elmúlt fél évben többször írtunk a Székely Konyha és Kert hasábjain, most azonban újabb feladatra vállalkoztunk: hazavittük a háromszáz éves recepteket, és a csíksomlyói kolostor udvarán főztünk levest és főételt, amelyet megosztottunk Urbán Erik testvérrel, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisával.
Szerencsém volt majd egész életemben kertes ház lakójának lennem. Kedvenc emlékeim egyike a leglombosabb – stratégiai védelem a szülői sasszemek ellen – fán való olvasás (igen, igen, rajta, nem alatta), kellően ki- és felhasználva egy udvar, kert előnyös adottságait. Ezért aztán nem igazán éreztem késztetést erdei látogatásokra, lévén a terep igen gyakran szúrós, csípős, vizes, csúszós és meredek.
Kertésznaplóm indításakor sem az volt a kérdés, hogy lesz-e Székely Konyha és Kert-műsorforgatás a családi kertben, hanem az, hogy mikor. És lett. Július utolsó napjaiban volt a nagy esemény, és bár szívesen áldoztam volna az aprólékos előkészületekre, nem igazán jutott rá idő. Csillogóra fényesítettem volna a lábujjhegyen pirosodó paradicsomokat, észak–dél irányba rendeztem volna az uborkákat, és a csűrkapu irányába fésültem volna a gyomokat. (Rosszindulatú kertészek szerint utóbbiakat inkább kiszedni kellett volna, de már kezdőként megtanultam legyinteni ezekre a manipulatív tanácsadókra, akik azt hiszik, hogy a zöldfülűekkel mindent be lehet vetetni.)
