A Duna-delta bővelkedik gasztronómiai vívmányokban, elsősorban a számára szinte elképzelhetetlenül gazdag halkínálat miatt. Ezt a kínálatot a Dobrudzsában élő etnikailag sokszínű közösség gasztrokulturális hozzájárulása csak még színesebbé tette. Alábbi receptjeink olyan értelemben rendhagyóak, hogy csupán iránymutatás szintjén jelölik a hozzávalókat, mennyiségekről pedig szó sem esik, mert egyik ételnek sincs „lekottázott” receptje. Házról házra, településről településre változnak.
Céklás halleves: a borsch
A céklás halleves eredetére utaló jelek az orosz, a tatár, egyes források szerint pedig az ukrán gasztronómiában is fellelhetők. Erős halalaplevet kell főzni, majd leszűrni. Az így kapott alaplevet alaposan bezöldségeljük mindenféle gyökérzöldséggel: murok, zeller, pasztinák, petrezselyem, cékla. Jó sűrűnek kell lennie. Sózzuk, borsozzuk, néhány babérlevelet is adunk hozzá, majd a főzés vége felé egy kevés tormát is reszelünk bele. A halat és halbelsőségeket a főzés legvégén kell beletenni, nagyjából az utolsó tíz percben, hogy ne főjön szét.
Korpaciberés halleves (borș de peste)
Mint megannyi Duna-deltai halétel, a halleves is akkor lesz a legjobb, ha minél többféle halból készül. És kötelező, hogy növényevő és ragadozó hal egyaránt legyen benne. Természetesen friss halból a legjobb készíteni, ugyanakkor pucolás és zsigerelés után nem szabad bő vízben mosni: elegendő vizes kézzel eltávolítani a tisztítás maradványait.
A halfejből és nyesedékekből alaplevet főzünk, leszűrjük, majd az így kapott levet tovább főzzük darabosra vágott hagymával, pityókával, paprikával és paradicsommal. Sózzuk, borsozzuk, lestyánnal és korpaciberével ízesítjük. A legvégén adjuk hozzá a többnyire egészben hagyott haltörzseket, amelyeket főzés után kiszedve külön tálalhatunk, lipován szokás szerint ezt külön fogyasztják. Bizonyos helyeken szokás a főzés végén egy szenes fadarabot is tenni a levesbe, hogy füstösebb ízt kapjon a fogás.
