Noha az egyik legegészségesebb húsfajták közé tartozik, mégis ritkán eszünk bárányt. Egyeseket az ára, másokat a jellegzetes íze riaszthat el a bárányhús fogyasztásától, de lehetnek olyanok is, akik nem igazán tudják, hogyan fogjanak hozzá az elkészítéséhez. Ebben nyújtunk most segítséget, gyorstalpalónkban elmagyarázzuk, mi adja a bárány jellegzetes ízét, hogyan szabadulhatunk meg tőle, hogy érdemes elkészíteni, és milyen fűszerekkel, köretekkel érdemes kombinálni.
Anélkül, hogy értékítéletet fogalmaznánk meg, nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy a főzés ma már nem elengedhetetlen készség egy ember életében.
A tudatos és takarékos élelmiszer-gazdálkodás – legyen szó éttermi vagy háztartási léptékről – nem múló divat vagy trendi pótcselekvés.
A böjtben is lehet igazán finom húsmentes és laktató ételeket enni – ez az e havi lapszámunk mottója. Ebben a vállalásunkban nyúltunk az olasz konyhához, amelynek laskás fogásait könnyen lehet böjtössé alakítani, a húsmentes laskafogások is rendkívül laktatók és ízletesek tudnak lenni. A tél végéhez érve a pince mélyén elrejtőzött krumplikat is felhasználtuk.
Előző lapszámainkban már érintettük részlegesen a főétel és a bor párosításának alapelveit, de egy kis ismétlés mindig elkel. Amikor bort választunk az ételek mellé, elsősorban azok súlyát, savasságát, zsírtartalmát nézzük, ezután következik az összjáték lehetősége. Az alapanyag mellett mindig lényeges a szósz is, ez főleg tésztaételek esetében mérvadó, ugyanis a tészta önmagában nagyon semleges.
Napjainkban eddig még sosem tapasztalt népszerűségnek örvendhet a táplálkozástudományban és az élelmiszeriparban a fehérje fogalma. Bárhová nézünk: az üzletek polcai telis-tele vannak fehérjével dúsított termékekkel. Egyre elterjedtebbek a magas fehérjetartalmú diéták, és a fehérjeporokat használók tábora is folyamatosan nő. De vajon tényleg annyi fehérjére van szükségünk, amennyit a reklámok és az élelmiszeripar sugall? És ami még fontosabb: milyen forrásból fedezzük ezt a szükségletet?
A tudatos és takarékos élelmiszer-gazdálkodás – legyen szó éttermi vagy háztartási léptékről – nem múló divat vagy trendi pótcselekvés. Az elmúlt pár évtizedtől eltekintve, amióta riasztó méreteket öltött az élelmiszer-pazarlás, tulajdonképpen életforma volt. Az észszerű és szakszerű háztartásvezetés magától értetődő erénye, az étkezési kultúra alapköve. Manapság igen komoly erőfeszítéseket igényel a pazarlás csökkentése, országos és európai érzékenyítési programok egész sora zajlik a jelenség megfékezéséért. Nem csoda, hogy a modern technológia is e cél szolgálatába állt.
Ebben a részben egy saját tapasztalatokon alapuló, ennélfogva meglehetősen szubjektív beszámolót olvashatnak tőlem. Amint rovatcímünk is emlékeztet rá, a „gusztus dolga” címszó alá tartozó tételeket a helyükön kell kezelni, és egy étterem megítélése tipikusan ilyen eset. De mit mond a szakma a jó étteremről? Jacques Pepin szerint a legjobb étterem az, ahol ismernek.
Mai étlapunk főszereplője a pirkadat hangosbemondója, az élő ébresztőóra, a szemétdomb és a tyúkudvar királya, a kakas. Télvíz, a sorozatos disznóvágások idején ugyanis megesik, hogy egy szomszéd is elesik. És itt most nem arra a személyre gondolok, aki fél kezével a sertés lábát, a másikkal meg a pálinkáspoharat fogta, mely tevékenység eredményeképp elcsúszott az eljegesedett udvaron, avagy elbotlott az asztal lábában, hanem a disznó szomszédjára, amott a tyúkpajtából. Gyakran előfordul tudniillik, hogy aki nem fogja be a száját (csőrét), azt kupán vágják, meg egyébként is az e világi létben a magasabb rangú ragadozók eltiporják az alacsonyabb rendűeket. Büszke állatunk hangja (nem érzékelve, hogy hol a határ) estére repedt fazékhoz hasonlatosan sértheti gazdája fülét, azt pedig mindnyájan tudjuk, mi történik egy állattal, ha meglátván konyhai eszköz képzete társul hozzá. Valahogy így járt fent említett kakasunk is, fazékban, tepsiben, gyomorban végezvén földi pályafutását. Be kell vallanom, nem csak a tyúkok, mi is nagyon szerettük őt!
