Cékla, csiga és tortilla

A nyár mindig olyan gyorsan elröppen, mint az élet vidám pillanatai, vagy legalábbis úgy érezzük, mert egyébként, mint sok minden, ez is köztudottan relatív, tíz perc boldogság mindig rövidebbnek tűnik ugyanannyi ideig tartó fájdalomnál. Mikor megtanuljuk, hogy életünk minden pillanatára szükségünk van ahhoz, hogy mai énünkké váljunk, akkor már nem teher a fahordás, hanem annak a melegnek a forrása, mely a terített asztal körül ülő családot öleli körbe. Mi, székelyek, szeretünk enni, általában meg is adjuk a módját, ünnep sincs evés nélkül (még jó, hogy evés van ünnep nélkül), de még a legszűkebb hétköznapokban is igyekszünk változatos, finom falatokat tenni az asztalra. Ételjegyes gyerekkorom legsötétebb szeptembereiben is zakuszkás kenyér volt a tízórai a krumplit szedő kevéssé boldog diáksereg nagyjának tízóraija, de illatból ítélve gyakran előfordult a vinettás is. Manapság már a bőség zavarával kell megküzdenünk, meg hogy kiválasszuk a számunkra legmegfelelőbb falatokat.

Egy kis quiche

Azért szeretjük a francia konyhának ezt az ételét, mert az omlós tésztaágyon egybesült tejszínes, tojásos lepény hozzávalói remekül variálhatók, hiszen elkészíthető vegetáriánus, húsos és halas változatban is. Talán ezeknek a tulajdonságainak köszönhető, hogy világszerte népszerű a quiche, ráadásul hidegen és melegen is fogyasztható, könnyen csomagolható, és a reggeli kávé mellett is megállja a helyét. Azt is mondhatnánk, hogy a francia quiche az olasz pizza megfelelője, hiszen tésztaágyon sült, a végtelenségig variálható feltétből áll, és nagyon egyszerűen elkészíthető. Szakácsunk, Szőcs Előd szerint annyira egyszerűen, hogy az már nem is jellemző a francia konyhára.

Erdély olyan, mint a sztaniolbiznisz

A világ legjobb női séfjével és több nemzetközi fellépővel várja vendégeit a negyedik alkalmához érkezett Taste of Transylvania. Trucza Adorjánnal, a fesztivál alapítójával, valamint Kozma Mónika társszervezővel, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Breton palacsinta

Ha az ember igazi francia palacsintát akar, akkor nincs mese, be kell szereznie hozzá egy igazi palacsintasütőt is. Legjobban úgy lehet ezt egy füst alatt egyszer s mindenkorra letudni, ha egy súlyos, „míg a világ s még két nap” típusút szerzünk be, lehetőleg olyan igazi szép nagyot, amelyikhez kis, T alakú, fából készült simítót is adnak.

A sokoldalú zabpehely

A zabpehely kiemelt helyet foglal el az egészségtudatos táplálkozásban, különösen a reggeli étkezések összetevőjeként, leggyakrabban zabkása formájában fogyasztják az emberek. Ám ez jóval több, mint egy egyszerű meleg reggeli étel – sokoldalú alapanyag, amely a főzés és sütés számos területén megállja a helyét.

Az „Uzsonna” művelet

Kezdődik az iskola. Az oktatási rendszer megannyi hibájához hozzáadódik az a tény is, hogy az iskolai étkeztetés hiánya egyidős a modern román államisággal. Ez idő alatt a társadalom és a lakosság életvitele több értelemben is gyökeresen megváltozott, csupán az iskolai étkeztetés mellőzése maradt megváltoztathatatlan hagyomány. Lassan úgy vagyunk vele: kár ezen lamentálni, együtt kell élni vele. Hát kinek van Európa eme sarkában olyan kifinomult tízórai-kultúrája, mint nekünk?

Borkészítés

Hagyományosan szeptember volt a szüret, a betakarítás ideje, de mára a klímaváltozás miatt egyre korábban szedik le a gazdák a szőlőt. Olyan borvidékek is vannak, ahol a múlt század kilencvenes éveihez képest ma már akár egy teljes hónappal korábban kell szüretelni. Az sincs kizárva, hogy ugyanennyi idő elteltével Csíkszeredában is megterem a borkészítésre alkalmas szőlő.

Eleink eledelei

Terített asztal? Együtt étkezik a család? Egyre ritkább jelenség mindennapjainkban, ugyanis ennél minden fontosabbnak, sürgősebbnek, kihagyhatatlanabbnak tűnik. Ebédfőzés? Minek az? Rendelünk valamit, eszünk tasakból, papírból, műanyagból, műanyaggal, melynek következményei, bár tisztában vagyunk velük, kevesünket érdekel. Holott azt mondják az agykutatók, hogy a mindennapos főzés hozzájárulhat említett szervünk frissen tartásához, ugyanis több érzékünket is stimuláljuk e tevékenység során, úgymint a látót, a tapintót, a szaglót és az ízlelőt. Aztán hogy ez mennyiben igaz, nem tudom, de hogy a gyomrunknak jót tesz eme tevékenység, az tény! Tudták ezt eleink is, kik a nagy mezei, aratási munkálatok közepette is megálltak, leültek és további energiaforrásként az otthonról érkezett, frissen elkészült ételt kanalazták komótosan. Részem mezei munkában nem volt, mondhatnám, hogy sajna, de akkor hazudnék, és az nem szép dolog. Közvetlen felmenőim is leginkább a jó (avagy rossz) tetteiknek gyümölcseit aratták, első kézből történeteket ily módon nem hallottam, elképzelni ellenben igencsak el tudom, ugyanis elég sokat olvastam az élet ezen oldaláról. Alább megosztom hát összes tapasztalatom és elképzelésem e témával kapcsolatosan, mely tán kissé eltér a szokásostól, de mentségemre legyen mondva, képzelőerőm nem szokványos, és gyakran igen színes.

Aratás és étkezés

A magyar nyelvterületen úgy tartották, hogy Péter és Pál napját követően, azaz június 29. után kezdődhet az aratás, a népi megfigyelések szerint ezen a napon szakadt meg a búza töve. Nem lehetett egységes aratáskezdési napot hirdetni a teljes Kárpát-medencében, hiszen a gabona különböző időpontokban ért be, viszont a termény betakarítása, időponttól és tájegységtől függetlenül, mindig és mindenhol nehéz munkát és nagy lakomát jelentett.

Tévhitek a szénhidrátfogyasztással kapcsolatban

Napjaink táplálkozási trendjei között sajnos még mindig vezető helyen szerepelnek azok az étrendek, amelyek drasztikusan alacsony szénhidrátbevitelt javasolnak. Ezek gyakran az „egészség” vagy a „fogyás” jelszavai mögé bújva terjednek, arról azonban kevesen beszélnek, hogy hosszú távon nehezen fenntarthatók, illetve egyes embereknél kellemetlen tünetei, egészségi következményei lehetnek a restriktív diétáknak. Noha már a közösségimédia-platformokon és az internet egyéb felületein is sok hiteles információ elérhető a szénhidrátokkal kapcsolatban, még mindig számos tévhit van a fogyasztásukkal kapcsolatosan.

Fűszerládikó XXXVII.: Mandula

A mandulafa őshazája Ázsia. Hajdanán az Ázsiát Európával összekötő úgynevezett Selyemúton közlekedő kereskedők és utazók a mandulát is használták fizető csereáruként. A mandula nekik köszönhetően jutott el Európába, ahol aztán az éghajlati adottságok miatt a termesztése főleg Olaszországban és Spanyolországban terjedt el. Termésének fogyasztása a világ összes olajos magvai közül az egyik legrégebbi és legismertebb. Janus Pannonius egy szokatlan természeti jelenség alkalmával – télen kivirágzott egy mandulafa, akkor még csak dísznövényként volt ismert – 1466-ban latin nyelven írta Egy dunántúli mandulafához című költeményét. „S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben, / Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd! / Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, / Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?”

Nyári rozéhatározó

Rozét inni „egy vibe”. Színes napernyők, homokos lábujjak, sós szellő, könnyű ételek. Könnyű az élet is ilyenkor. A környékünkön régebb nem volt népszerű a rozé, mint ahogy a borfogyasztás sem, de mára a nemzetközi trendek olyan gyorsan gyűrűznek be, hogy szinte azonnal tudjuk, mi történik a bor világában, könnyen el tudjuk dönteni, hogy felülünk vagy sem a különböző trendvonatokra.