Már megint december, melyről leghamarabb a következők jutnak eszembe: hideg, tüzelő, hó (habár ez már egyre inkább csak keserédes emlékként), karácsony, szilveszter. Forró italok, levesek, gyapjúzoknik, búbos kályhák, vastak könyvek időszaka ez. Jómagamnak. Gyermekeink ezekből már majd semmit nem értenek, nem művelnek. A fejlődés ára. Lényeg, hogy mindenki elégedetten, boldogan tegye a dolgát, de persze nem árt, ha közben informálódik, művelődik is az illető humanoid egyed. Köztudottan az üres fejnél már csak az üres gyomor kellemetlenebb, szerencsére ez utóbbi könnyebben orvosolható. Az alábbiakban néhány ünnepi asztalra illő falatról emlékeznék meg, vendégként (és nemcsak) betoppanó üres gyomrok kapcsán.
Noha a pulykát általában az amerikai hálaadáshoz társítjuk, gyakran megjelenik különböző európai konyhákban is, a karácsonyi menü fénypontjaként. Hogyan került ez az amerikai eredetű szárnyas a magyarok karácsonyi asztalára, s hogyan érdemes ezt a méretes baromfit elkészíteni? Ennek jártunk utána!
Székelyföldi névváltozatai: borsikafenyő, borsikabokor, gyalogfenyő. Kékes, hamvas bevonatú bogyótermései szolgáltatják az édes-kesernyésen aromás, kissé csípős ízű fűszert, a borsikabogyót, fenyőborsot, növénytani nevén borókát. Ősidők óta ismert gyógy- és fűszernövény.
Gondolom, említettem már, hogy egyik kedvenc zöldségem a káposzta, sülve-főve együtt vagyunk, örökké tartó barátságban. E tájakon illik is szeretni, ugyanis Gyergyószárhegy országunk elsőként levédett káposztafajának szülőhelye. Sikere a kemény munkában, kitartásban, hagyományőrzésben rejlik, hisz majd háromszáz éve ültetik ugyanazt a fajt (mindenféle génmódosítás, keresztezés, újítás nélkül) ugyanabba a jó, fekete földbe.
Az őszi szezonban sem veszti érvényét a kijelentés, miszerint részesítsük előnyben a szezonális alapanyagok fogyasztását. A betakarított növények minősége függ attól, hogy milyen helyen, milyen körülmények között voltak termesztve, a tárolás, a szállítás, valamint az érettségi fokuk is meghatározza azt. Ha egy zöldséget a természetes betakarítási időszakában fogyasztunk, akkor a legfrissebb, legjobb minőségű formában juthatunk hozzá és a benne levő tápanyagokhoz. Ez nemcsak egészségünknek, hanem környezetünknek is kedvez, hiszen a termelés és elfogyasztás között minimális a megtett távolság, így nem szennyeződik olyan mértékben környezetünk, valamint csökken az alapanyagok minőségromlásának esélye, frissebb, sértetlenebb marad az adott zöldség, emellett támogatjuk a helyi termelőket, gazdaságot.
A tea több ezer éve a kínai gyógyászat egyik legfontosabb alappillére, így a hűvösebb időjárás és a járványidőszak megérkezése tökéletes alkalom, hogy parkolópályára helyezzük picit az alkoholt, és megnézzük, mi fán terem a minőségi tea.
Az egyik karácsonyi klasszikus nálunk a zsírjában sült libamáj. Szeretjük, szeretjük, de még jobban szeretjük a finom hagymás és fokhagymás zsírt, ami körbeöleli. Aranybarna benne a hagyma, és páratlan finom sós-zamatos íze van: fontos, hogy szép vékony rétegben jusson belőle a kenyérszeletre a vékony szelet libamáj alá. Tökéletes karácsonyi finomság ez, Nagymama váradi receptje szerint készül és készült minden évben, kivéve azokat a sötét időket, amikor ezért vagy azért nem sikerült libamájat szerezni.
Az éhezésnek alig van irodalma – írta a szovjet fogolytáborban éhező Örkény István. – S ez meglepő, mert az emberiség dandárja, bár kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mégis szakadatlanul éhes. Meglepő azért is, mert éppen azok az emberek, akiknek az írás a mesterségük, annál a kondérnál állnak, melyben a sovány étel fő. Mégse írtak róla eleget.” Örkénynek az írás volt a mestersége, de az éhezésről vagy akár „sovány ételekről” csak harmincéves kora után, a munkaszolgálatban, majd később a hadifogságban szerzett tapasztalatokat. A táborban kezdte írni Lágerek népe című dokumentumregényét, amelyben megállapította, hogy a foglyok két alapélménye a honvágy és az étvágy.
Sóvidéktől Gyimesig, Kovásznától a Nyárádmentéig mi, székelyek igencsak nagy becsben tartjuk a káposztát. Töltjük, sarvaljuk, cikára vágjuk, kenyér alá tesszük a kemencébe vagy éppen gyulladást csillapítunk vele. Az őszi betakarodás egyik meghatározó momentuma a csíkszépvízi és a gyergyószárhegyi káposztavágás, amelyek természetesen ünnepi rangra emelkednek, fesztiváljelleggel szervezik meg. Ráadásul idén mindkét település ugyanazon a hétvégén tartotta.
Az ősz beköszöntével rövidülnek a nappalok, előkerülnek a vastagabb ruhák, kabátok a szekrényből, és a ködös, hűvös időben jólesik egy melengető főzelék. Amíg a nyári kánikulában inkább a friss saláták a közkedveltek, ebben az időszakban gyakrabban kerül a heti menübe borsófőzelék, lencsefőzelék, babfőzelék, kinek mi a kedvence.
Sajna, megérkeztek a hűvösebb napok, melyek köztudottan nem tartoznak a kedvenceim közé, de állítólag a nyáron meg a nagy meleg miatt nyavalyogtam. Most meg már fejvesztve keresem a szekrény mélyére száműzött meleg göncöket, az asztalon meg a forró leveseket.
Ha zakuszkáról van szó, nem tudom nem felidézni azt a bájos jelenetet, amint a múlt század 90-es éveiben az anyaországi közvélemény ismerkedett a műfajjal. A legenda szerint egy székelyföldi vendégmunkásokat szállító autóbusz rostokolt a határellenőrzésnél, amikor a magyarországi vámos kiszúrt egy hatalmas rafiaszatyrot a csomagok közt, és rákérdezett: „Kié ez a csomag, és mi van benne?”
