Ha megkérdezzük a mai kor emberét, hogy mit tud Szent György napjáról, a következőket válaszolja: szokásokban gazdag, az állattartással kapcsolatos, s ettől számítjuk az igazi tavasz kezdetét. De ha már feltettük a kérdést, érdemes elmélyülni és megismerni ennek a sokféle jelentést hordozó napnak a történetét, jelentőségét. Honnan erednek a szokások, mit jelentenek? De főleg hogyan kapcsolódik Szent György alakja a tavaszkezdéshez?

Szent György a III. században volt római katona, Sárkány­ölő Szent György néven vált ismertté, ifjú lovagként ábrázolják, amint dárdájával megküzd a sárkánnyal. A keresztény­üldözéskor vált vértanúvá, nem volt hajlandó áldozni a római isteneknek, ezért halálra ítélték.

Április 24. régi tavaszkezdő nap, az ókori rómaiaknál ezen a napon volt Pales pásztoristennek az ünnepe, a Palilia. Pales istennő a pásztoroknak, nyájaknak, mezőgazdáknak és vincelléreknek volt a patrónája. Ezen az ünnepen a pásztorok kiseperték az istállókat, vizet szórtak vízbe mártott babérágakkal, majd szalmatűz füstjével megfüstölték az állatokat. A tűzön a nyájat is áthajtották, ők pedig háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. A pásztorok áldozatot is mutattak be ekkor, végezetül pedig kezet mostak a reggeli harmatban.

Minden kultúrában jellemző, hogy az átmenet időszakai veszélyesek, melyeket a gonosz vehet hatalmába, ezért rontás­elhárító, tisztító rítusokkal gon­doskodnak a jó kimenetel­ről. A víz, a tűz, a füst mind go­noszűző, rontáselhárító erővel bír.

Ennek a széles körben elterjedt archaikus, pogány szokásnak a helyére tette a katolikus egyház Szent György napját, hogy a pogány rítusok és mágikus cselekedetek helyett a szent vértanú oltalmazza a földeket, állatokat, hogy a tavaszkezdet számos ősi népszokását ke­reszténnyé tegye. Így kötődik Szent György alakja az istállóban kitelelt jószág kihajtásának napjához.

A tavaszkezdet okán Szent György napját is rontásra, varázslásra alkalmas időszaknak tartotta a magyar néphit, így az állatok Szent György-napi első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött, mellyel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek biztosítani. Számos néprajzi leírásban olvashatjuk, hogy gonoszelhárító, termékenység­varázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazd­asszony kötényén stb. hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre.

A boszorkányok rontásától is különösen féltek Szent György éjszakáján. Közismert hiedelem, hogy a boszorkányok különböző tárgyakból (pl. kútágas, lepedő, kötény) tejet tudnak fejni, elveszik a tehén tejét.  A boszorkányok ron­­tása ellen védekezni a már zöld ágakkal, füstöléssel, fokhagymával lehetett. A magyar népi hitvilágban Szent György napjának főszereplője a tehén, juh, kecske és a tejük. Gyógyhatásúnak vélt füvekkel vagy ezek főzetével ilyenkor füstölték vagy forrázták a tejesköcsögöket.

A nép táplálkozáskultúrájában is kiemelt helye volt Szent György napjának.  

Így mesélték nekem Kászonimpéren: „Régebb a házak zsendelyesek voltak, s a hiúba a szalonna fel volt akasztva. Egészbe volt a szalonna, a disznó lábainál volt a lyuk, a fát ott tették keresztbe. Akkoriban úgy volt füstön a szalonna, egészben, azt tartották, hogy nem lehet megkezdeni, míg a kakukk meg nem szólal. Ezelőtt a régi öregek ezt betartották, most már addig felit megegyük, őszig ki kellett tartson a szalonna, úgyhogy Szentgyörgy előtt nem kezdték meg. S ez szigorúan így volt, mert kicsi volt a szalonna, s nem volt, mit nyárba tarisznyába tenni.”

A hagyományos társadalom és gazdálkodás eltűnőfélben levő szokásvilága tárul fel ilyenkor előttünk. Érdemes erre a tudásra figyelni, kérdezni, ragadjuk meg az alkalmat, hogy falvainkban az öregektől kérdezzünk ezekről a szokásokról.