A magyar nyelvterületen úgy tartották, hogy Péter és Pál napját követően, azaz június 29. után kezdődhet az aratás, a népi megfigyelések szerint ezen a napon szakadt meg a búza töve. Nem lehetett egységes aratáskezdési napot hirdetni a teljes Kárpát-medencében, hiszen a gabona különböző időpontokban ért be, viszont a termény betakarítása, időponttól és tájegységtől függetlenül, mindig és mindenhol nehéz munkát és nagy lakomát jelentett.
Napjaink táplálkozási trendjei között sajnos még mindig vezető helyen szerepelnek azok az étrendek, amelyek drasztikusan alacsony szénhidrátbevitelt javasolnak. Ezek gyakran az „egészség” vagy a „fogyás” jelszavai mögé bújva terjednek, arról azonban kevesen beszélnek, hogy hosszú távon nehezen fenntarthatók, illetve egyes embereknél kellemetlen tünetei, egészségi következményei lehetnek a restriktív diétáknak. Noha már a közösségimédia-platformokon és az internet egyéb felületein is sok hiteles információ elérhető a szénhidrátokkal kapcsolatban, még mindig számos tévhit van a fogyasztásukkal kapcsolatosan.
A mandulafa őshazája Ázsia. Hajdanán az Ázsiát Európával összekötő úgynevezett Selyemúton közlekedő kereskedők és utazók a mandulát is használták fizető csereáruként. A mandula nekik köszönhetően jutott el Európába, ahol aztán az éghajlati adottságok miatt a termesztése főleg Olaszországban és Spanyolországban terjedt el. Termésének fogyasztása a világ összes olajos magvai közül az egyik legrégebbi és legismertebb. Janus Pannonius egy szokatlan természeti jelenség alkalmával – télen kivirágzott egy mandulafa, akkor még csak dísznövényként volt ismert – 1466-ban latin nyelven írta Egy dunántúli mandulafához című költeményét. „S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben, / Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd! / Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, / Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?”
Rozét inni „egy vibe”. Színes napernyők, homokos lábujjak, sós szellő, könnyű ételek. Könnyű az élet is ilyenkor. A környékünkön régebb nem volt népszerű a rozé, mint ahogy a borfogyasztás sem, de mára a nemzetközi trendek olyan gyorsan gyűrűznek be, hogy szinte azonnal tudjuk, mi történik a bor világában, könnyen el tudjuk dönteni, hogy felülünk vagy sem a különböző trendvonatokra.
A nyári kánikulában legtöbben még a konyha közelébe sem megyünk, nemhogy a forró sütő közelébe. Még akkor sem tesszük be szívesen a lábunkat a gyakran pokol kapuja szintre felmelegedő házrészbe, hogyha vendégek jönnek, akiket szívünk szerint néhány jó falattal kényeztetnénk. Erre a nyári problémára nyújtanak megoldást cukrászunk, András Zsuzsi e havi desszertjei, amelyeket ezentúl fázisfotókkal tálalunk.
Kenyér és paradicsom. Néha csak ennyi kell a boldogsághoz, mondjuk, olyan dolgos reggeleken, amikor nincs sok időnk megadni a reggeli módját, csak perceink vannak, mégis örömmel akarjuk indítani a napot. Ugyanazok az alapanyagok, de három teljesen másként felvillanyozó gyors reggeli.
Cukrászunk a tejszínhabot sós túróra, dizájnerünk a tálalást hagymára, tördelőnk a képernyőt uborkára s az újságíróink az irkát kaporra cserélték – így vettük ki mindannyian részünket a Székely Konyha és Kert csapata által rendezett, szinte felülmúlhatatlan grillpartin. S hogy miért szinte felülmúlhatatlan? A Gyimesi Skanzen Panzió mágikus környezetében, a Craterflame páratlan grilljein sütötték szakácsaink a finomabbnál finomabb fogásokat, miközben borszakértőnk ajánlott italt a fogások mellé. Ennél jobb nehezen lehet!
A bibliai édenkertet paradicsomként is emlegetjük, mely elnevezésnek eredetileg persze semmi köze a zöldséghez (amely egyébként gyümölcs?), lévén születésileg sokkal idősebb. Elméletileg. A paradicsom kifejezés egy óperzsa szóból származik – körülkerített helyet jelent –, mely a görög nyelven keresztül a latinba (paradisus) vándorolt, onnan meg a magyarba.
A paradicsom útja az azték földekről a székelyföldi konyháig nemcsak botanikai, hanem kulturális és gasztronómiai kaland is: egykor mérgezőnek hitték, ma viszont egészséges szuperélelmiszerként tartjuk számon – miközben még mindig vitatjuk, zöldség-e vagy gyümölcs. Cikkünkben végigkövetjük, honnan indult, hogyan terjedt el Európában, és mikor került be a székely veteményesekbe a paradicsom.
Kedves Olvasóm! A fentieket ne keresd a fűszerek között, nem is volt helyük a fűszerládikóban, na és a modern konyha is rég megfeledkezett róluk, pedig sok étel alapízét és állagát határozták meg. Néhány, a gasztronómiatörténetben is járatos művelődéstörténész szerint a feketelének talán halvány emléke él a „hátravan még a feketeleves” szólásmondásban, legtöbben viszont ezt a feketelevest a kávéval azonosítják.
A paradicsom a világ egyik legelterjedtebb és legkedveltebb zöldsége, amelynek nemcsak gasztronómiai, hanem dietetikai szempontból is fontos szerepe van. Frissen, főzve, pürésítve vagy szárítva is gyakran fogyasztjuk, számos étel alapját képezi. Bár a paradicsom tápanyagokban gazdag élelmiszer, korlátlan fogyasztása nem mindenki számára ajánlott. E havi cikkünkben górcső alá vesszük, milyen élettani előnyökkel jár a rendszeres fogyasztása, valamint milyen betegségek esetén kell óvatosan bánni vele.
Az idén május elején zajlott le a negyedik Borszereda, de nekem ez volt az első alkalom. Mielőtt megkezdődött volna, azon agyaltam, hogy vajon milyen lesz ez a buli itt a Hargita árnyékos, ködös oldalán, ahol a szőlő köztudottan nem terem meg, legalábbis egyelőre nem. Nálunk van finom pityóka, alma, pálinka és sör, kell-e ide borkultúra úgy, hogy szőlő sincs? Gyorsan le is lövöm a poént: a rendezvény közben és utána is azt éreztem, hogy nagyon is kell! Mert amit a borkultúra ad – a mosolygó arcokat, az inspiráló beszélgetéseket, a zene élvezetét, a vidám összekacsintásokat –, arra mindig szükség van. De lássuk részletesebben is, hogy milyen volt.
