Varázslatos sütőtök

Hiába vagyok őszi hónap szülötte, valahogy soha nem sikerült megszeretnem ezt az évszakot. Próbálok az értelmemre hatni, hogy mindennek és mindenkinek szüksége van pihenőre, feltöltődésre az újrainduláshoz, de maga a folyamat érzelmileg mindig megzavar. A természet persze magasról tesz az én kicsinyes lamentálásomra, és végzi a dolgát, úgy, ahogy annak lennie is kell. Szinte hallom, ahogy a fülembe sugdossa, hogy aki szereti a marhasültet, az ne emeljen kifogást az ökörnyál ellen, és pont, mint a nyári forróságban torkot hűtő jéghideg vizet, úgy öleljem keblemre az apró szemű eső, köd és hóharmat látványát is. Nagy igazság az, hogy ahhoz, hogy az emberi teremtmény pontosan tisztában legyen a szeretet értékével, szüksége van valamennyi fájdalom elviselésére is, imígy jutván némi viszonyítási alaphoz. Így aztán alkalmazkodom, közben pedig próbálom megtalálni azt, ami az őszben szép, jó és kellemes. Ma például szó szerint egy akkora sütőtökhalomba botlottam, hogy muszáj volt belőle kettőt hazaszállítanom, nehogy másnak is galádul útját állja, és figyelmetlenség folytán orra bukjon benne. Ezen körmondat után pedig tisztázzuk, nagyon szeretem a sütőtököt, enni, nézni, szagolgatni, jó a tapintása, és ha beszélni tudna, biztos kellemesen édes bariton hangon szólna hozzám. Ez az egyik kedvenc alapanyagom ebben az évszakban, a besztercei szilva és a lila pereszke legyőzhetetlen hármasának egyetlen más színű bőrrel rendelkező tagja. De mivel egyikük sem rasszista (meg jómagam sem), jól megférnek egymás mellett. Alább olyan mágikus sütőtökös ételek lépnek a porondra, melyek batáta, gyömbér, kókusz, szerecsendió és lime támogatásával egy csapásra több érzékszervünket is csodálatos kábulatba ejtik. Felejthetetlen előadás, mely annyira addiktív, hogy a jövőben újra és újra jegyet váltunk rá.