Eleink eledelei
Terített asztal? Együtt étkezik a család? Egyre ritkább jelenség mindennapjainkban, ugyanis ennél minden fontosabbnak, sürgősebbnek, kihagyhatatlanabbnak tűnik. Ebédfőzés? Minek az? Rendelünk valamit, eszünk tasakból, papírból, műanyagból, műanyaggal, melynek következményei, bár tisztában vagyunk velük, kevesünket érdekel. Holott azt mondják az agykutatók, hogy a mindennapos főzés hozzájárulhat említett szervünk frissen tartásához, ugyanis több érzékünket is stimuláljuk e tevékenység során, úgymint a látót, a tapintót, a szaglót és az ízlelőt. Aztán hogy ez mennyiben igaz, nem tudom, de hogy a gyomrunknak jót tesz eme tevékenység, az tény! Tudták ezt eleink is, kik a nagy mezei, aratási munkálatok közepette is megálltak, leültek és további energiaforrásként az otthonról érkezett, frissen elkészült ételt kanalazták komótosan. Részem mezei munkában nem volt, mondhatnám, hogy sajna, de akkor hazudnék, és az nem szép dolog. Közvetlen felmenőim is leginkább a jó (avagy rossz) tetteiknek gyümölcseit aratták, első kézből történeteket ily módon nem hallottam, elképzelni ellenben igencsak el tudom, ugyanis elég sokat olvastam az élet ezen oldaláról. Alább megosztom hát összes tapasztalatom és elképzelésem e témával kapcsolatosan, mely tán kissé eltér a szokásostól, de mentségemre legyen mondva, képzelőerőm nem szokványos, és gyakran igen színes.