Főzzetek borscslevest. Vegyetek elő egy fej hagymát, egy szép murkot (sárgarépa), két közepes fej céklát, két közepes krumplit a kamrából. Törjetek hozzá egy zellerszárat, négy-öt gerezd fokhagymát, egy kicsi darab gyömbért. Vegyetek elő egy jóféle hámozott paradicsomkonzervet (a darabolt is egész jó, de késsel kicsit bele kell kapirgálni).

 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 2 közepes cékla, 2 közepes krumpli, 1 zellerszár, 4-5 gerezd fokhagyma, kis darab gyömbér, 1 doboz hámozott vagy darabolt paradicsom, 2 marék csiperke­gomba, kevés szárított vargánya, 1 liter víz, 1 evőkanál vaj, só, bors, ½ kiskanál köménymag, 2 szegfűbors, 1 babérlevél, kis reszelt szerecsendió, 1 kiskanál cukor, 1 evőkanál almaecet, kapor, tányéronként 1 evőkanál tejföl

Ez most hús nélküli borscs lesz, álljatok ellen a kísértésnek, ne vegyétek elő a hűtőszekrényből a sültnek befűszerezett marhahúst. Töprengjetek el azon, hogy mennyire más ez a leves hússal, mint hús nélkül, aztán hozzatok mégiscsak elő a kamrából kétmaréknyi csiperkét és egy kevés szárított vargányát. „Akkor ez most egy gazdag, de húsmentes borscs lesz, és kész”, ezt ne csak gondoljátok, mondjátok is ki hangosan, közben jusson eszetekbe az a varsói vendéglő, ahol utoljára ilyesmit ettetek, a falon fekete-fehér szőttesek voltak, a padon talán kecskebőr, a szomszéd asztalnál a nők valamin nagyon nevettek, ti fáradtak voltatok, a nők csuklóján csúszkáló színes karpereceket néztétek, vártátok a levest. Próbáljátok felidézni a leves illatát, közben persze vágjátok fel a hagymát, dobjátok egy kis vajra fonnyadni. Itt felmerül a kérdés, hogy attól, hogy a leves húsmentes, egy kanál vajat azért csak megbír, hát nem? Hát de. Amíg a hagyma fonnyad, pucoljátok meg a zöldségeket, reszeljétek le a répát és az egyik céklát nagy lyukú reszelőn. Gondoljatok közben arra: reszelni jóleső, édes macera. Keverjétek a reszelt zöldséget a hagymához, sózzátok meg, tekerjetek bele borsot, tegyetek hozzá fél kiskanálnyi köményt. Keverjetek egyet rajta, amíg fonnyad, vágjátok kockára a többi zöldséget (a másik céklát is – persze lehet julienne-re is vágni, úgy elegánsabb), szeleteljétek fel a gombát. Tegyétek az edénybe a zöldségeket, dobjatok bele két szem szegfűborsot meg egy babérlevelet. A szerecsendió krumplis ételnek még sose ártott, egye fene, reszeljetek bele abból is egy keveset. A gyömbért egészben dobjátok bele, a fokhagymát szétzúzva keverjétek hozzá, adjátok hozzá a paradicsomot meg egy jó liter vizet. Tegyetek hozzá egy kiskanál cukrot, egy jó evőkanál almaecetet. Fedjétek le, főzzétek kis lángon fél órát, amíg a krumpli meg nem puhul.  

Igen, ez az az illat, majdnem pont olyan, mint Varsóban volt.  

(Itt el lehet és kell töprengeni azon, mért is nem került bele káposzta, igen, egy negyed fej felcsíkozott káposztát is megbírt volna, sőt egy póréhagymát is tehettünk volna bele – na de mindent nem lehet, ne legyünk telhetetlennek, érjük most be a gombával. A káposztát meg a pórét hagyjuk meg a gazdag, húsos változatnak.)  

Itt az idő, a leves lassan kész, jöhet a kapor.  

Vágjátok apróra, közben mondjátok magatokban azt, amit én szoktam mindig kaporvágáskor, „Pfefferminz und Dill / Da steht der Teufel still”, gondoljatok közben Lénárd Sándorra, akinek a könyvéből (Völgy a világ végén) ezt a mondókát tanultam, persze menta nem kell a borscsba, bár ki tudja, a mentás céklából még lehet valami, na, ennek majd egyszer utána kell nézni.

Szívjátok be mélyen a leves illatát, hagyjátok elillanni a mentáscékla-ötletet, szedjétek tele a tányérotokat. A közepére tegyetek egy jó kanál tejfölt, szórjátok meg kaporral.  

Egyétek meg.

Részlet Dragomán György Főzőskönyv – Írások főzésről és evésről című kötetéből (Magvető Kiadó, 2020)