Süssetek kenyérrudakat! Pláne ha sose sütöttetek még kenyeret. Vagy ha a gyerekeitek nem sütöttek még soha kenyeret. A kenyérrúd a legjobb bevezető a kenyérsütésbe, igazi dzsolidzsóker, negyedóra alatt bármikor asztalra tehető, éhes gyereket, váratlan vendéget egyformán el lehet kápráztatni vele. Ráadásul a kenyérrúd a kenyérsütés trójai falova, becsempészi ugyanis a hűtőszekrényünkbe a hidegen kelt tésztát, amiből aztán bármikor támadhat kenyérrúd, fokhagymás masni, focaccia, pizza, de még ciabatta is. A kenyérrúd egy minipékség ígérete, sokféle friss kenyér öröme.
1 kg kenyérliszt (maximum 20 dkg lehet belőle rozs-, tönköly- vagy teljes kiőrlésű liszt), 1 csapott evőkanál só, 1 csapott evőkanál cukor, 5,6 dl víz (vagy 5 dl víz + 1½ dl olívaolaj), ¼ kiskanál porélesztő
Kenéshez, szóráshoz: vizezett olívaolaj, fokhagyma, só, szezámmag, mák, köménymag, paprika, currypor
Vegyetek egy edényt, mérjetek bele egy kiló kenyérlisztet (20%-a lehet rozs vagy tönköly vagy teljes kiőrlésű, de klasszikusan sima kenyérlisztből készül csak), hozzá egy lapos evőkanál sót, ugyanannyi cukrot (ez elhagyható és ízlés kérdése, a tészta nem lesz tőle édes, csak az élesztő dolgozik másképp, és a tészta lesz picit pirulósabb – érdemes megpróbálni cukorral is, és anélkül is), egy negyed kiskanálnyi porélesztőt (lehet több élesztőt is használni, akkor gyorsabban kel és érik majd a tészta, ha pár órán belül akartok tésztát, akkor egy kiskanál porélesztő és kézmeleg víz sokat gyorsít a folyamaton, ez persze kompromisszum, viszont ha három órán belül kell elkápráztatni a vendégeket, akkor vállalható), kicsit több mint fél liter vizet. Én igazából öt egész hat decit szoktam, már ha előveszem a mérlegem, de néha lusta vagyok, és a jól bevált söröskorsó-mérőedényemmel öntök bele egy fél litert, meg érzésre még egy kicsit. Ha van otthon finom olívaolajam, akkor megesik, hogy abból kerül bele ez a plusz féldeci.
Mossatok kezet. Ha van jegygyűrűtök, és dagasztáshoz leveszitek, akkor jegyezzétek meg jól, hova tettétek, mert én volt, hogy fél napig kerestem, mert kivételesen kint hagytam a fürdőszobában – már azt hittem, hogy véletlenül beledagasztottam a tésztába, amikor letettem az új, stabil helyére, a sótartó mellé. Kézmosás közben énekeljétek el kétszer, hogy boldog szülinapot, drága [itt saját neveteket énekeljétek], én ezt egy Woody Allen-filmből tanultam, egy Boris nevű hipochondertől, aki szerint ez garantálja csak a tényleg tiszta kezet. (Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég, ó, boldog békeidők, amikor ezt még nem tudta mindenki.)
Dagasszátok meg a tésztát. Vagyis gyömöszöljétek, húzzátok, gyomrozzátok, öklözzétek két kézzel addig, amíg sima nem lesz. Akkor sima, amikor kétfelé fogva szét lehet húzni, és enged, mint a harmonika. Húzzátok, tekergessétek, csavargassátok. Ha túl vizes, tegyetek hozzá még egy kicsi lisztet.
Ha szépen összeállt, szedjétek négyfelé: én széthúzom, aztán egy éles késsel kettényisszantom, aztán a két kettényisszantott darabot megint. Gyúrjatok négy golyót a tésztából, tegyétek mindegyiket egy zárható tárolóba – nálunk ezek a pont e célból őrzött fagylaltosdobozok. Tegyetek rájuk egy csepp olajat, és forgassátok körbe őket a dobozban, hogy jól bekenődjenek.
Tegyétek a dobozokat a hűtőbe. Attól lesz finom és ízes és sokáig eltartható a tészta, hogy lassan kel, az élesztőnek van ideje dolgozni és gazdag íz-enzim világot létrehozni. Legjobb, ha egy éjszakán és egy napon át kel, de ha nem bolygatjuk, utána is eláll egy hétig, tíz napig.
Jó tudni, hogy ott áll a tészta a hűtőben, az érzéshez nagyon hozzá lehet szokni. Nálam mindig van egy-két adag, ha elfogy, rögtön gyúrok újat, és hozzágyúrom az esetleges maradékot az új adaghoz, mert ettől valahogy még ízesebb a tészta.
Ha úgy érzitek, hogy itt a kenyérrúdsütés ideje, vagy éppenséggel ezt éreztetik veletek a gyerekeitek, akkor vegyetek elő egy-két adag tésztát, tegyétek a pultra, hadd melegedjen (gondos lelkek ezt akár egy-két órával korábban is megtehetik), és közben vegyétek elő a tepsit, keressétek elő a szezámmagot, a mákot, a fokhagymát, a paprikát, netán a curryport. A tésztát gyúrjátok úgy kéttenyérnyi hosszú hengerré, aztán egy éles késsel vágjatok belőle félujjnyi szeleteket. Ezeket sodorjátok meg úgy, mint utoljára az óvodában a gyurmát – örüljetek egy pillanatra az emléknek –, aztán tegyétek a kígyókat a kiolajozott vagy sütőpapírozott tepsibe, kenjétek meg kicsit felvizezett olívaolajjal, végül szórjátok rá, amit éppen akartok. Nálam ez többnyire durva szemű só vagy sóvirág, néha mák, néha kömény, néha meg csak egyszerűen curryport vagy paprikát vagy épp egy kiskanálnyi szójaszószt keverek az olajba, és azzal kenem meg.
Süssétek 200 fokon tíz percig. (Ezalatt elő lehet készíteni a második adagot, ha szükséges.) Borítsátok a kosárba, tegyetek alá egy szép konyhai kendőt. Kóstoljátok meg, és mosolyogjatok.
Nálunk nagyon gyorsan elfogy, sokszor van hozzá mártogatónak humusz vagy zakuszka vagy lencsekrém. (Ha pedig a rudakat masnira kötitek, és megkenitek fokhagymás olajjal, akkor az már nem is kenyérrúd, hanem fokhagymás masni. Azt már nem is mondom, hogy parmezánforgácsokat is lehet ráreszelni...)
Részlet Dragomán György Főzőskönyv – Írások főzésről és evésről című kötetéből (Magvető Kiadó, 2020)
Fotó: freepik.com
