A néprajzból ismert Cibere vajda neve böjti eledelre utal, ami tágabban értelmezve a szegények eledele, hiszen ők jóformán mindig böjtölnek. „Az pogányoktul reánk szállott testhizlaló és léleköldöklő büdös farsang” (Telegdi Miklós püspök prédikációs könyvéből 1577-ben) uralkodója viszont Konc király a húsos, zsíros falatokkal, Európa-szerte a bőségteremtés, vagyis egyben a gazdagság jelképe.
Ezek ketten, mióta világ a világ, viaskodnak egymással, nem véletlenül, hiszen a farsanghoz számos pogánynak tartott népszokás fűződik, amelyek célja a természet bűvölése volt a gazdag termés és ezzel a jólét érdekében. Cibere és Konc jelképes párviadalának szokásáról a 16. század óta vannak feljegyzések, erről ír Szkhárosi Horváth András református prédikátor is Az kétféle hitről című versében (1544): „Csak a csúf innepről, az farsangról szólok. / Mennyi sok bolondság ott vagyon, tudjátok… / Csak böjtben, megszűnjék az gonosz étkektül, / Túrótul, tikmonytul és az hús-ételtül. / Mikor Cibere bán beszáll az Bánságban, / Konc vajda haragszik dúl-fúl haragjában, / Mert nincs tisztessége az negyvenhat napban. / Oh, mely szemérem ez a sós szalonnának, / Az disznó sódarnak, hogy füstön hallgatnak, / De csak lencse, borsó tisztességben vagynak.” Mintha ezt folytatná Ady Endre Esze Tamás komája című versében: „Magyar bolondoknak / Bolond útját járom, / Bécsi lator lett a fiam, / Pap-céda a lyányom. // Váradon gyaláznak, / Bécsben kinevetnek, / Ciberén élt Esze komám, / Mondok egyet kendnek. // Urak, papok dölyfét, / Ím, eleget tűrtük, / Gyomrunkba a sok bánatot / Már eleget gyűrtük. // Rákóczi, akárki, / Jöjjön valahára: / Kígyóinknak, Esze komám, / Lépjünk a nyakára.”
A cibere, cibre, korpacibere erjedéssel készült kellemesen savanykás lé, mindenféle étel savanyítására használták, ezért Erdélyben és Bukovinában nevezték „savanyítónak” is. A levet önmagában szomjoltóként is fogyasztották, de a leggyakrabban levest készítettek belőle úgy, hogy egyszerűen kenyérdarabkákra öntötték, vagy gazdagabb változatában főztek bele kölest, hajdinát, kukoricát, tojást, habarták liszttel, tejföllel, tovább savanyították ecettel. A korpacibere alapanyaga, nevéből is következően, búza- vagy zabkorpa és kukoricaliszt elegye, amelyet leforrázva melegben erjedni hagynak. A korpacibere készítésének receptje Kövi Pál Erdélyi lakoma (Kriterion, 1980) című könyvéből: „Egy üvegkannába vagy cserépfazékba ½ kg búzakorpát meg 1 marék málélisztet teszünk és összekeverjük. Hozzáadunk egy szelet barna kenyeret, 2-3 szelet citromot, 1 vékonyabb meggyfa ágacskát levelestül és miközben fakanállal kavargatjuk, feltöltjük 5 liter forró vízzel. A kannát vagy a fazakat lefödjük és meleg helyen tartjuk, ügyelvén arra, hogy még legalább kétszer fölkeverjük. 24 óra múlva a korpacibere savanyú. Ekkor leszűrjük, nyolc napig üvegekben hideg helyen tartjuk. A következő adagnál 1 csészényi erjesztett alapanyagot tartunk vissza kovásznak.” A cibere szinte elmaradhatatlan fűszerezőtársa a lestyán. Egyes magyar nyelvjárásokban ciberének nevezik az aszalt szilvát, az azonnali fogyasztásra szánt, cukor nélkül készült híg szilvalekvárt vagy a savanykás gyümölcsökből, főleg szilvából főzött levest is. Szinnyei József Magyar tájszótára szerint (Bp., 1893‒1896) a „korpa-cibre” jelentése „korpából főzött savanyú böjti leves, szilva-leves, híg keszice, bors, savanyú lé”. A moldvai magyaroknál, Klézsén jegyezték fel a különlegességnek számító kendermagcibrét.
A paraszti világban a nyers lé üdítőitalként elsősorban a nyári mezei munkákban volt igen kedvelt. A korpából, darából erjesztett gabonalé Kelet-Európában a 19. századig volt olyan konyhai alapanyag, amiből mindig volt a háztartásokban. Régi, hagyományos ételként a 16. században még úri házaknál is szokásban volt a használata, de később a savanyítás más formái váltották fel, és nagyjából a 19. század végére apránként a paraszti étrendből is kiszorult vagy csökkent a használata. Érdekes „ciberetörténeti” adalék a 17. századból Kemény János feljegyzése naplójában Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvartartásáról: „Bethlen halála előtt néhány nappal őt szolgálván, eljövén az tíz óra, enni hozának, melyeket én tartottam előtte. Keszőcét (ciberelevest) adtak enni a már halálos beteg Bethlen Gábornak, mivel már csak folyékony ételeket tudott elfogyasztani.”
A „böjtös” korpacibere egészséges, természetes és kalóriaszegény étel, ital. Az elkészítéséhez sem kell főzőversenyek nagy tudományú nyertesének lenni. Hagyományőrző, úgynevezett paraszti menükben, gyógyító étrendekben és modern fogyókúra-diétákban, valamint a konyhapénz spórolásában is becsülete van.
Fotó: freepik.com
