Néhanapján még próbálkozom különféle üzleti felvágott vásárlásával, de mondanom sem kell, a minőség nem javul, hanem rohamosan romlik. Aztán mikor egy nagyobb, családi eseményre vásárolt adagban, a hatféle nevű és formájú hentesáru teljesen megegyező ízzel rendelkezett, és ráadásul nem is egy bevásárlóközpont polcairól szedegettem le őket, elküldtem nekik az elbocsátó szép üzenetet. Lévén az ember balga meg feledékeny, körülbelül évente még teszek egy kísérletet, barátnőm német juhászának nagy örömére. Ez okból reggelire, vacsorára igyekszem inkább kenyérre kenhető kencéket előállítani, keresem mindig az újdonságot, örültem akkor is, mikor az alábbi receptre bukkantam. Mutatós is, finom is, akár ünnepi asztalokon is megállja helyét. Alapja az általam legegészségesebbnek ítélt vörös zöldségek egyike, a cékla, amely méregtelenít, égeti a zsírt, csökkenti a gyulladást és növeli az állóképességet. Persze nem mindenki szereti, de aki igen, az nagyon. Nálunk pedig a család összes tagja, és már ez is jó pont számára.
Elkészítés
A kertből kiásott céklát megfőzzük, vagy sietős napokon egyenesen főtt céklát veszünk. Reszelünk, kavarunk, majd békésen fogyasztunk.
Céklakrémünk dekoratív változata a céklasaláta, melyhez az alapanyagokat kockára vágjuk, üvegtálban rétegekben egymásra helyezzük, a fokhagymás, köménymagos öntetet pedig külön tálaljuk. Eledelünk majd oly elegánsan feszít az ünnepi asztalon, mint a szélben lobogó Árpád-házi királyok családi zászlója.