Salátaleves

Adag: 6
  • Megosztás:

Elkészítés

  1. A szalonnát apró kockákra vágjuk, majd egy lábasban kiolvasztjuk. A pörcöt egy teaszűrővel kiemeljük a zsírból és félretesszük. A visszamaradt zsírban megfuttatjuk a felszeletelt fokhagymát, a felvágott és póréhagymát, majd hozzáadjuk a kissé feldarabolt salátaleveleket. 
  2. A saláta „szívét”, közepét tegyük félre a tálaláshoz. Mihelyt a saláta összeesett, töltsük fel a tejjel, kissé sózzuk meg, de vegyük figyelembe a szalonnazsír sótartalmát! Forraljuk fel, majd turmixoljuk simára.
  3.  Ha szükséges, fűszerezzük sóval, borssal. A tejfölből és a tojássárgájából habarást készítünk, majd besűrítjük a levest, vigyázva, hogy a tojássárgája ne csapódjon ki.
  4.  Tálaláskor a megmaradt saláta közepéből készítsünk egy kis fészket, a közepébe helyezzünk egy buggyantott tojást, szórjuk meg a szalonnapörccel és egy kis kaporral, majd a végén töltsük hozzá a forró levest.