Terített asztal? Együtt étkezik a család? Egyre ritkább jelenség mindennapjainkban, ugyanis ennél minden fontosabbnak, sürgősebbnek, kihagyhatatlanabbnak tűnik. Ebédfőzés? Minek az? Rendelünk valamit, eszünk tasakból, papírból, műanyagból, műanyaggal, melynek következményei, bár tisztában vagyunk velük, kevesünket érdekel. Holott azt mondják az agykutatók, hogy a mindennapos főzés hozzájárulhat említett szervünk frissen tartásához, ugyanis több érzékünket is stimuláljuk e tevékenység során, úgymint a látót, a tapintót, a szaglót és az ízlelőt. Aztán hogy ez mennyiben igaz, nem tudom, de hogy a gyomrunknak jót tesz eme tevékenység, az tény! Tudták ezt eleink is, kik a nagy mezei, aratási munkálatok közepette is megálltak, leültek és további energiaforrásként az otthonról érkezett, frissen elkészült ételt kanalazták komótosan. Részem mezei munkában nem volt, mondhatnám, hogy sajna, de akkor hazudnék, és az nem szép dolog. Közvetlen felmenőim is leginkább a jó (avagy rossz) tetteiknek gyümölcseit aratták, első kézből történeteket ily módon nem hallottam, elképzelni ellenben igencsak el tudom, ugyanis elég sokat olvastam az élet ezen oldaláról. Alább megosztom hát összes tapasztalatom és elképzelésem e témával kapcsolatosan, mely tán kissé eltér a szokásostól, de mentségemre legyen mondva, képzelőerőm nem szokványos, és gyakran igen színes.

Köleskása

A kétkezi munkások megszokott szalonna, túró, hagyma reggelije mellett gyakran feltűntek változatos kásák is, melyek tejben (esetleg vízben) főtt különböző gabonákból álltak. Ezek lehettek édesek vagy sósak, melyekből 2025-ben saját konyhámba a tejbekása (tej + búzadara/édes) és a pirított gríz (víz + búzadara/sós) öröklődött át. Ám egy ideje megvetette itt a lábát a köles is, egyre többször esszük szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásai miatt. Ráadásul olcsó, sokféleképp elkészíthető, és jól tölti a gyomrot. Lehet belőle köret, fasírt, sűríthet egytálételeket, ugyanakkor édességek alapanyagává is válhat, a vegánok pedig túróhelyettesként használhatják. Ma egy olyan köleskását készítettem, melyhez a köles sós vízben főtt, és olyan kiegészítőkkel gazdagodott, mely minden falusi gazdaságban fellelhető, ily módon pedig a kész ételt talán kölessalátának is nevezhetjük. Feltételesen, egy gazdasszony egészen biztosan összeállíthatott volna egy ilyen reggelit, estebédet, ha épp eszébe jutott volna. Azzal persze nem vagyok tisztában, hogy mennyire voltak kísérletező kedvűek anno a háziasszonyok, volt-e erre kedvük meg idejük (gondolom, nem túl sok), netán milyen mértékben lennék én az, ha akkoriban és olyan körülmények közé születtem volna? Mindezen kérdésekre már senki nem ad választ, a köleskása viszont tányérra került, körülölelvén őt ráadásként mindenféle földi jó.

Hozzávalók:

• főtt köles

• előző napról maradt csirkesült

• kecskesajt

• főtt kacsatojás

• uborka

• paradicsom

• zöldhagyma

Az öntethez:

• alma- vagy balzsamecet

• tökmagolaj

• méz

• só

• bors

• csípőspaprika-krém

• tökmag

Elkészítés:

A kölest megfőzzük, kihűtjük, a többi alapanyagot kockára vágjuk, és ugyanolyan mennyiségben mindent egymás mellé helyezünk egy tálra. Elkészítjük az öntetet is, melyhez azért nem írtam adatokat, mert tapasztalat szerint mindenkinek más az ízlése, a fogyasztó óhajthat savanyúbbat, édesebbet, avagy csípősebbet. Kiindulási alapként, mondjuk, egy adag ecethez tehetünk fél adag mézet meg olajat és negyed adag csípőst. Ezt külön tálaljuk, így a falatozók saját maguk állíthatják össze és locsolgathatják salatájukat.

Kaszásleves

Az egyetlen mezei művelet, melyet saját két kezemmel és igazi fanyelű, fémélű eszközzel műveltem, a kaszálás. Ezt is csak egyszer, mert a kasza élének nem tett jót a kövekbe ütközés, izmaimnak pedig az erőkifejtés. Éreztem hát saját bőrömön, hogy kell a tápláló eledel, ha egész nap szeretném művelni e monoton tajcsimozdulatok székely változatát. Az nem tudhatom, hogy mentálisan mennyire segítette a kaszálót e művelet, de hogy fitten tartotta, az egészen biztos! Táplálékuk gyakran a kaszásleves volt, direkt e munkásoknak kifejlesztett levesegyed, mely állítólag a magyar nyelven megjelent első receptek egyike. Tényként annyit tudok erről mondani, hogy Czifray István szakácsmester magyar gazdasszonyoknak összeállított, 1840-ben megjelent receptjei között „kaszás lé” néven szerepel, mely szerint a fokhagymával főtt hús levét ecetes, tojásos habarással sűrítik. Később már füstölt hús áll némely leírásban, és megjelenik a krumpli is, majd még egyéb zöldségek és fűszerek vegyülnek a hús levében. Végül mindezen receptek keveredéséből megszületett a saját kaszáslevesem is. Kicsit kaszás, kicsit lebbencses, de garantáltan fogyasztóbarát, savanykás leve üdítően táplálja a nagy melegben dolgozó embert.

Hozzávalók:

• 30 dkg füstölt hús

• 3 db murok

• 1 kápia paprika

• 3 cikk fokhagyma

• 1 hagyma

• 3 babérlevél

• 5 db krumpli

• 1 marék pirított lebbencstészta

• 1 kis csokor petrezselyemzöld

• 1½ tk. pirospaprika

• só, bors

• ízlés szerint tejföl, ecet

Elkészítés:

Készre főzzük a húst a babérlevéllel. A levében megfőzzük a zöldségeket, a lebbencset, közben kockára vágjuk a húst, és visszatesszük azt is a fazékba (miközben próbálkozunk minél kevesebbet a szájunk irányába terelni). Apróra vágott zöldpetrezselyemmel, tejföllel, ecettel ízesítjük.

Vékony pite

Aratás közben ebédelni mindig a déli harangszókor ültek le,  a pihenő eltartott kettőig, amikor újult erővel álltak neki a munkának. Az ebéd második fogása gyakran kelt pogácsa, szilvalekváros bukta, lepény, béles, málé, kenyérlángos volt. Ilyen lakomák után tényleg szüksége volt a gyomornak és a megfáradt munkásnak némi pihenőre.

Hozzávalók:

• 2-3 tojás

• 1-1½ l tej

• ¾ l liszt

• 5 ek. cukor

• csipet só

• 2 k. fagyos zsír

Elkészítés:

A fenti receptet kiindulópontnak tekintve, kisebb adagú összetevőből egy vastagabb palacsintatésztát kavartam, némi ciromhéjjal és vaníliás cukorral ízesítve. Zsírral bőven kikent tepsiben, 200 fokon, körülbelül húsz perc alatt készre sütöttem és eperlekvárral kínáltam.

Ezúton pedig bizonyíthatom, hogy délben a kaszásleves mindnyájunkat kellő energiával látott el, a vékony pite jól megállta helyét desszertként, a kölessaláta pedig a korona volt az esti órákban, másnapra pedig csak a szép emlékekkel maradtunk. De jól is van ez így, készülhetett valami más, agy- és gyomortámogató fogás.