Újfent elérkeztünk az év leghíresebb-leghírhedtebb időszakához, amikor is őseinktől ránk testált jó szokás szerint mértéktelen evés-ivásba kezdünk (de csak azért, hogy aztán a böjtben legyen mit leadnunk).
Szükségeltetik mindehhez persze jól működő emésztés, vaskos pénztárca, extrovertált egyéniség, jó társaság és egy jól fűtött helyiségben finom falatok, italok alatt roskadozó asztal. El kell ismernünk, sajna ez így egyben egyre kevesebbünknek van meg. A magyar hagyományok szerint a párválasztás, bálok, esküvők időszaka is. A legények mulatságokat szerveztek, azon hátsó szándékkal, hogy ily módon felleljék életük párját. Ha nem sikerült, vigasztalta őket annak tudata, hogy legalább fergeteges órákat élhettek át. Próbálkozunk még ez idő tájt a tél elűzésével, tavaszköszöntéssel is, de e napokon, míg imitt e betűket pötyögöm egymás után, még javában tart Konc király uralma. Sok gondolkodás után azonban úgy döntöttem, a sok zsíros falat mellé ajánlok egy könnyedebb menüt. Hús megjelenik benne, de sarkát taposva követi egy-egy illatos alma és némi zöldség. Nem új találmány ez, akár tájainkra is jellemző a hús és gyümölcs kapcsolata, gondoljunk csak a poékalevesre (füstölt csülök és aszalt szilva), a székely almás húsra (karaj és alma) vagy a jól bevált sóbafőtt-gyümölcsszósz együttesre. Ételeinkben az alma oly sikeresen rejtőzködik, hogy csak tüzetesebb megfigyelés után észleljük jelenlétét.
Első fogásunk belsőleg székely almás hús, mely farsangi hangulatba esvén úgy érezte, hogy neki halaszthatatlanul cordon bleu álruhába kell bújnia. Gyakran vitáznak a gasztronómia színpadán, hogy egy receptet mennyire illik vagy sem vaskalaposan követni, jómagam az évek során arra a végeredményre jutottam, hogy egy vendéglőben igencsak ajánlott, ugyanis a vendég azért tér újra vissza, mert valami kedvére valót tálaltak elé. Esetleg vicces farsangi esten felszolgálhatnak álcás eledeleket is. Otthon ellenben minden megengedett az ízletesség, szemrevalóság határain belül. Ha valami félresikerül, és a fentieket nem sikerül betartanunk, mindenképp a szomszéd disznaját látogassuk meg vele, semmiképp se a kukát! Ezt szigorúan tarsuk be, ugyanis amíg egy étel egy gyomrot megtölthet, azt vétek eldobni!
Hozzávalók (attól függően, hogy hány és milyen étvágyú személynek készítjük): kipotyolt karajszeletek (esetleg csirkemell), vékony almaszeletek, reszelt sajt, tárkonylevelek, liszt, tojás, zsemlemorzsa, só, bors, zsiradék a sütéshez.
Elkészítés:
A sózott, borsozott hússzeletet megszórjuk a sajttal, almaszeleteket, néhány tárkonylevelet rakunk rá, majd feltekerjük. Lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába forgatva zsiradékban megsütjük. Mindezt addig ismételjük, míg valamely alapanyagunk elfogy. Sárgarépa-zöldborsó-kukorica keveréket, majd reszelt almás piros káposztát pároltam köretnek.
Kevesen tudják (na, de majd most), hogy nem e tájak szülötte vagyok, hanem a magyarózdi toronyalja volt zsenge gyermekkorom lakóhelye. Habár ott inkább szilva-, avagy szőlőszedésre adódott több esélyem, almafák is meg-megjelentek a kertek alján. A szilvából gyakran pöfögött a ködös őszi napokon üstben a szilvaíz, melynél finomabbat a mai napig sem bírt elém tárni e kerek föld lekváripara. A kevésbé épekből természetesen pálinka főtt, a szőlőt pedig addig tapostuk és érleltük, míg borrá avanzsált. Farsangra meg is volt az innivaló. És hogy miként került a csirkelevesbe alma? Ebben a kis faluban a gyümölcslevest mindig csirkehússal főzték, szép emlékeim között szerepel például egy egreses egyed. Egresem nem lévén, ma almás változat készült, és mondhatni, végezetül nekem egy falat sem jutott belőle. Még szerencse, hogy főzés közben megkóstolgattam.
Hozzávalók:
• 6 csirkeszárny
• 1 kis fej hagyma
• 2 sárgarépa
• 1 nagy alma
• ½ citrom leve
• 1 dl tejföl
• 1 tojássárgája
• 1 ek. finomliszt
• 1 ek. olaj
• 1 késhegynyi őrölt fehér bors
• 1 tk. tárkony (jelen esetben ecetes)
• só, cukor
Elkészítés:
A csirkeszárnyakat az ízületeknél elvagdaljuk. Forró olajon a felszeletelt hagymát, a julienne-re vágott sárgarépát és a húsdarabokat lepirítjuk. Felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Beletesszük a julienne-re vágott almát is, citromlével és ízlés szerinti cukoradaggal ízesítjük. Végül behabarjuk a tojássárgájával, liszttel simára kevert tejföllel. Belekeverjük a tárkonyt is, és kevergetve ismét felforraljuk.
Mákom lett volna, ha lett volna itthon mákom, de sajna bevásárlással kezdődött e csodás sütemény elkészítése. Időben megsütöttem, még a fotózás előtti napon, hogy aztán nyugodtan fényképezhessük, de mivel szerencsésen el is fogyott (ami a sütemény szempontjából csakis jót jelenthet), ugyanaznap kavarhattam sebtében egy újabb adagot.
A képen látható darab sem volt túl hosszú életű. Hát, ennyit az időspórlásról. Az alma meg a mák igencsak ínycsiklandóan keveredik e desszertben, a vanília pedig, mondhatni, csak hab a tortán. Persze a vanília nem hab, süteményünk pedig nem torta. De bármikor azzá avanzsálhat, ha két pitelap közé vaníliakrémet keverünk, a tetejét pedig tejszínhabbal díszítjük.
Hozzávalók: 2 tojás, 10-10 dkg cukor, liszt, darált mák, 1 tk. sütőpor, 1 dl olaj, 2½ evőkanál tejföl (ami jelen esetben éppen görög joghurttá változott), csipetnyi só, 2 közepes alma.
Elkészítés:
A cukorral felverjük a két tojást, a lisztbe belekeverjük a sütőport, majd felváltva a tojásos elegyhez vegyítjük a lisztet, az étolajat, a tejfölt, a csipet sót, a lereszelt, kicsavart almát és a darált mákot. Az egészet jó alaposan összekeverjük. Zsiradékkal kikent, lisztezett tepsibe öntjük a masszát, és 180 fokon körülbelül 40 percig sütjük. Tálalhatjuk vaníliás mártással, vagy készíthetünk a tetejére vaníliakrémet. Lisztet, vaníliát, tejet főzünk össze, és amikor kihűlt, vajat kavarunk bele. A használt tej mennyiségétől függően nevezhetjük a végeredményt mártásnak vagy krémnek.
