Kis-Ázsiából már az 1300-as években megérkezett e tájakra, mégsem hódította meg az emberi gyomrokat, lévén, inkább csak takarmányként használták. Eme emberiség elleni vétek egyébként áldás lehetett jó néhány háziállatgyomornak, manapság azonban már teljes létjogosultsággal pihen a paszuly, lencse, sárgaborsó rokoni ölelésében a kamrák polcain. Magas fehérjetartalma mellett szénhidrátokban is gazdag, vitaminokban és ásványi anyagokban bővelkedik. Pár órán át áztatva, friss vízben főzzük puhára (csíráztatva főzve lényegesen csökken a puffasztó hatása). Ráadásként a főzőleve a tojásfehérje helyetteseként is felléphet, felverve ugyanis habbá alakul. E mai napon, a közelgő tavasz és egy ideálist megközelítő testforma reményében, egy halas saláta alapját képezi. Egyetlen mai receptem, mely nem családi, ugyanis a csicseriborsó nem tartozott a szocializmus építőanyagai közé, sőt, Nagyanyámat sem kergették az asztal körül ilyen salátákkal.
A csicseriborsót leszűrve laza mozdulatokkal összekeverjük a felszabdalt alapanyagokkal és szószokkal. Extra adalékként: ha netán egy egészségesen egyszerű ropogtatnivalóra vágyunk (késő este, lesből támadó gyomorkorgások megfékezésére), három egyszerű alapanyagot kell előkapnunk: csicseriborsót, olívaolajat és fűszereket. Ez utóbbiakat kedvünkre variálhatjuk. Borsószemeinket 200 Celsius-fokon, fél óra alatt ropogós aranybarnára sütjük.
Recept: Berszán-Árus Csilla
Fotó: Balázs Árpád