A császármorzsa történetében szerepel Ferenc József és felesége, Sissy, meg hogy ki készítette kinek, de engem ez ennyi év teltén annyira nem is érdekel, annál jobban a technológia, lévén a palacsintakészítés nem legelvakultabb rajongója. Hiába, az olajban és hasonló zsiradékokban való sütés nem az én világom, persze gyermekkoromban egy jó rántott hús mellett nekem sem kellett üldögélni órákat, míg elfogyott. Mert akkoriban nem úgy volt, mint most, elég gyakran hallottam azt, hogy ezt Afrikában igen szívesen megennék, nosza tűnjön csak el szépen minden a tányérról. Afrikában persze most is értékelnének sok mindent, amit kidobunk, de ez már más kérdés. Császármorzsám szerencsére mind egy morzsáig elfogyott, senki sem talált benne kivetnivalót.

A tojást verjük teljesen krémállagúra a cukorral és a sóval. Adjuk hozzá a citrom reszelt héját, a búzadarát, végül a tejet. Keverjük bele az olvasztott vajat is. Pihentessük a hűtőben minimum egy órán át. Forrósítsunk vajat egy nagyobb serpenyőben, öntsük bele a massza felét, süssük meg az egyik felét, majd megfordítva apróbb darabokra szedhetjük. Pirítsuk szép barnára. Ugyanígy járunk el a maradék masszánkkal. Porcukorral vagy frissen főtt barackkal, esetleg sült szilvaízzel kínáljuk. Mi vörösboros barackkal voltunk kénytelenek fogyasztani, mivel a szilvánk a fán még nem süthető állagú.