Olasz nyúlleves tárkonnyal

2026-06-25
Adag: 8 főre
  • Megosztás:

Az olaszok nagyon sok nyulat fogyasztanak, és sokféleképpen is készítik. Ennek egy kellemes példája ez a recept, annyi különbséggel, hogy most bazsalikom helyett tárkonyt fogunk használni.  

Elkészítés

A fazékban olvasszuk fel a vajat az olívaolajjal együtt, dobjuk rá a felaprított hagymát és póréhagymát, kissé sózzuk meg, futtassuk meg, amíg üveges nem lesz. Ekkor jöhet bele a lereszelt sárgarépa. Pirítsuk meg a sárgarépát, hogy engedje ki szép sárgás színét. Ekkor adjuk hozzá a paradicsompürét, még pirítsuk együtt a többi hozzávalóval, majd adjuk hozzá a bort. Kissé forraljuk vissza, majd tegyük bele a felkockázott húst, töltsük fel annyi alaplével, amennyi épp ellepi, és főzzük addig, amíg a hús megpuhul. Ekkor adjuk hozzá a maradék alaplevet, egy szál tárkonyt, a felaprított fokhagymát, a reszelt parmezánt és a krumplinudlit. Amint a nudlik elkészültek, keverjük bele a főzőtejszínt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Tálaláskor halmozzunk a levesre reszelt parmezánt, és szórjuk meg felaprított friss tárkonnyal.