István a Székely Konyha és Kert csapatával salátalevest készített, amelyet túrós puliszkával tálalt. Mint megtudtuk, Ivó környékén a salátalevest kenyér nélkül, majdnem önmagában fogyasztják – majdnem, mivel a salátaleves mellé, után túrós puliszka jár. Vendéglátónkkal egyetértettünk abban, hogy a saláta igazi tavaszi finomság, de nem egy nagy ízbomba, így könnyedén beleegyeztünk abba, hogy a salátalevesbe kerüljön mangalicakolbász és -szalonna is. Ahogy azt amúgy a hagyományos erdélyi salátaleves-recept meg is kívánja! A szalonnát kakastaréj formára vágta István, majd kiolvasztotta a zsírját. A pörcöt kivette, a visszamaradt zsiradékon pedig megfuttatta a felszeletelt fokhagymát, majd mikor megpirult, került bele kevés cukor, hogy a leves savasságát ellensúlyozza. Mint mondta, a szezonalitás azt kívánta volna meg, hogy medvehagyma is kerüljön a levesbe, az azonban május elején még nem volt elérhető a környéken. A fokhagyma után a rusztikusra tépkedett salátaleveleket is megfonnyasztotta a zsírban, sózta, majd felöntötte vízzel. Mikor megfőtt, visszakerült a levesbe a szalonna, ecettel beállította a savasságát, majd szalonnát kockázott és kolbászt karikázott. Ezeket a szalonna zsírjában megpirította, mehetett bele a felvert a tojás, majd mikor a tojás megkészült, belekeverte azt a levesbe. Legvégül kevés tejet öntött az ételre.
Salátaleves
2026-06-26