A tavaszi kertünkben megjelenő ehető zöld levelek egyike a szerintem teljesen alulértékelt és nem túl nagy közkedveltségnek örvendő sóska. Pedig élénkít (jó, azért a reggeli kávémat jómagam sem cserélném le egy csokor sóskára), alacsony kalóriatartalma mellett számos vitamin (C-ből bomba) és ásványi anyag forrása. Azt azért nem árt tudni, főleg, ha hosszabb útra kelnénk, hogy víz- és hashajtó hatása is van. Élő bizonyíték rá szerény személyem, ki nem mindig találja meg a kellő beviteli szintet – főként kerti munkálatok közepette, mikor ott kelleti magát a kerítés tövében –, melynek eredményeképp pluszköröket fut a ház és az udvar között. A sóskából készülő levesek általában Európára jellemzőek, és nemzeti konyhákként leheletnyit módosulnak. Nálunk az egyszerű változat dívik, rántással, kis cukorral, tejföllel és belehabart tojással. No, de készülhet: tejszínnel, krumplival, rizzsel, galuskával, zsírral, vajjal, főtt tojással, rántottával. Lengyelországban krumplit és főtt tojást tesznek bele, ma pedig én is ezt a vonalat követtem, csöppnyi eltéréssel.

A vajon megdinszteljük a karikára vágott újhagymát, feltöltjük a sonkalével, és pár percig főzzük. Hozzáadjuk a felaprított sóskát és a tejszínben elkevert étkezési keményítőt, ezzel is összerotyogtatjuk. Az újkrumplit pedig nem a levesbe főzzük bele, hanem konyhai innováció folytán a sütőben sül pirosra, egy szál póréhagymával együtt (ez kb. 20 perccel később társul a krumplihoz, lévén sokkal zsengébb és puhább). Levesünket rámerhetjük a sült krumpli és póréhagyma együttesére, vagy külön is tálalhatjuk mindezeket. Ha valakinek túlságosan savanyú lenne az így készült leves, nyugodtan megcukrozhatja, én biztos nem leszek az, aki az első követ ráveti.