Crunch hamburgerek

  • Megosztás:

Elkészítés

A marhahúst sóval, borssal ízesítjük, formázzuk, egy picit pihentetjük, majd a sütőlapra helyezzük. Közben kettévágjuk a bucikat, úgy, hogy az alsó fele vékonyabb legyen. Amikor a húsokat megfordítjuk, mellé helyezhetjük pirulni a bucikat is. Amíg ezek pirulnak – 1-2 perc –, előkészíthetjük a zöldségeket: a jégsalátát, illetve a paradicsomot, és elkezdhetjük sütni a krumplit is. Ha sajtot is sütünk, grillezünk, figyeljünk arra, hogy a sütőlapunk tiszta legyen, hogy utólag ne legyen marhahúsíze a sajtunknak. „Ahogy én kitanulmányoztam, akkor lesz puhább a sajt, ha először nem a legforróbb részére teszem a sütőlapnak, hanem meleg felületen megpuhítom, és csak utána pirítom” – magyarázza a technikákat Attila.  

Készíthetünk egy kis hagymalekvárt is a burgerhez: vegyesen vörös és lila hagymát vékonyra szeletelünk, majd adunk hozzá vörösbort, barna cukrot, balzsamecetet, rózsaborsot, és folyamatosan kavargatjuk, hogy ne kapjon oda. Nincs gond, ha egyszerre többet készítettünk, hiszen hűtőben akár 1-2 hétig is eláll.  

Amint a hús elkezd sülni, ujjbeggyel ellenőrizhetjük az állagát: a sütési idő attól is függ, mennyire vastagra hagytuk a húspogácsát, illetve mennyire forró a sütőlapunk, de nagyjából 5-10 perc alatt elkészül. Amikor mindkét oldala megsült, rátesszük a cheddar sajtot, és hagyjuk ráolvadni a húsra. Ugyanígy járunk el a kékpenészes sajttal is, aminek a tetejére egy marék zöldhagymát is szórhatunk. A kacsamájas hamburgerhez feltesszük pirulni a májakat a forró sütőlapra: fél perc alatt, forgatva őket, el is készülnek.  

A hamburgerek egyik legfontosabb eleme a szósz: a buci mindkét oldalára teszünk majonézt. Ízlés szerint természetesen használhatunk bármilyen más szószt is. A hamburgert szalma­krumplival vagy éppen krumplicsipsszel is tálalhatjuk.