Joghurtos tökkrémleves

  • Megosztás:

Mai legelegánsabb levesünk az alábbi tökkrémleves, mely nemcsak ízével, hanem szépségével is gyönyörködteti érzékeinket. Ha idejében nem megettük, hanem elvetettük a tök magjait, az év e szakaszában már megelőzhetjük a csigákat a tökevésben. Mondják, hogy „lassú, mint a csiga”, de e kijelentés egyre inkább megdőlni látszik. Tehát sok kis tököt, cukkinit eszünk, megnőni ugyanis nincs idejük. Sebaj, nincs is jobb egy harsányzöld vagy krémsárga, zsenge tökfélénél!

Elkészítés

A cukkiniből zöldséghámozó segítségével csíkokat szelünk, majd meglocsoljuk két evőkanál olívaolajjal, az almaecettel, megszórjuk egy csipet sóval, borssal, csilivel, és hűtőbe rakjuk. A hagymát a fokhagymával és a zöldhagymával együtt megpirítjuk a maradék olajon, hozzádobjuk a tökkockákat, majd pár perc múlva az apróra vágott kaprot. Miután az alaplével még pár percig rottyant, belekeverjük a joghurtot, majd az egészet turmixgépben krémesítjük. A feltekert cukkinicsíkok köré öntjük a levest.  

Ázsiában hasonlóképp készítik az uborkalevest, csirkehúsalaplével, szójaszósszal, csilivel   és pirított szezámmaggal. A levesbe jégkockát is tesznek, hogy teljesen biztosan hűsítsen.