Augustus Octavianus római császárról elnevezett utolsó nyári hónapunkban kitettem magamért, csupa fejedelmi falatot tálalván terülj-terülj asztalkánkra. Persze ezeket nemcsak a császári nevű hónapokban fogyaszthatjuk, megtisztelhetjük önmagunkat velük bármikor. Egy icipici önzés belefér életünkbe azáltal, hogy királyként bánunk becses személyünkkel, ha nem is mindennap, mert ahhoz nincs meg az infrastruktúránk, nem születtünk kellő időben vagy helyen, de bár néhanapján, piros betűs ünnepeken kényeztethetjük önmagunkat. És nem kell elkeseredni, minden emberi életnek megvan a maga öröme és bánata, még a legmagasabb szinteken állóknak is. Gondoljunk itt Augustusra, ki császárként a családi élet fontosságát helyezte előtérbe, holott nevelőapja élete árán vált uralkodóvá. A család persze számomra is elsődleges, szeretetem zálogaként kapnak például naponta (remélem) finom falatokat. Étel bevitele a szervezetbe mindenképp kell ahhoz hogy olajozottan működjünk, miért ne adjuk meg akkor annak az eledelnek az esélyt, hogy finom is, meg szép is legyen? A nyár végi, ősz eleji napokon még kint is lehet sütni-főzni, lett légyen az nyaralás vagy betakarítási munkálat, a víz vagy termőföld szélén felállított bográcsban, sütőrácson igencsak ízes falatokat alkothatunk megpihent vagy megfáradt csapatunknak. Az pedig csak hab a tortán (amit itt nem is mutatok be), hogy császári, királyi nevű étkek, alapanyagok kerülnek a tányérunkba.

Coronation chicken

Koronázási csirke? Avagy hogy került a csizma az asztalra és a csirke a koronázásra? Nem a két lábán, az biztos, sőt, nem is a csizma, hanem a csirke került az asztalra. Eledelünket Poulet Reine Elizabeth néven anyakönyvezték, és II. Erzsébet királynő 1953-as koronázási ünnepségére alkották meg a Le Cordon Bleu főzőiskola vezetői. Feladatként kapták egy olyan étel elkészítését, amely bár különleges, előzetesen elkészíthető, ugyanakkor egyszerűen felszolgálható egy 350 személyes ünnepi ebéden. Az indiai és az európai konyha találkozásának eme szerelemgyereke nem épp a legegyszerűbben elkészíthető hideg hússaláták egyike (némely receptben szerepel 63 °C-os maghőmérséklet, főzött és hideg mártásalap, tejszínhab), de hál’ istennek már elérhető az egyszerűsített változat, melyet én nyakon is ragadtam, lévén, hogy iskolázottságom a cordon bleu-ig nem terjed. Fűszerezése is nagyon változatos,  jómagam a mangóchutney-n buktam volna el, de ez már megtörténhetett másokkal is, akik kicselezték a történetet sárgabarackkal. Hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, friss mangót kevertem  a mártásba. Eredetileg rizzsel, zöldborsóval tálalták, de kerülhet szendvicsekbe, zöldsaláta tetejére, ugyanakkor pont olyan jól illik egy tortillalapba, mint egy még langyos vagy pirított pityókásházikenyér-szelet tetejére.

Hozzávalók:

• 2 db csirkemell

• 4 dl húsleves

• 6 ek. majonéz

• 2 ek. tejföl/vagy joghurt

• 4 ek. mangó

• 3 ek. olaj

• 1 kis fej hagyma

• 1 dl vörösbor

• 1 tk. cukor

• 1 babérlevél

• 1 csapott ek. currypor

• 1 lime reszelt héja és valamennyi leve

• só, bors

Elkészítés:

A húslevest felforraljuk, belehelyezzük a csirkemelleket, majd fedő alatt, alacsony hőfokon hét-nyolc percig főzzük (önthetünk hozzá fehérbort is). A lében hagyjuk kihűlni, majd  kockákra vágjuk. Olajon megpároljuk a hagymát, beleszórjuk a curryt, majd felöntjük a vörösborral. Hozzáadjuk a sót, cukrot, babérlevelet, borsot, tíz perc fedőmentes, lassú főzés után citromlével/héjjal ízesítjük, és leszűrjük. Összekeverjük a majonézt, a tejfölt, a  főtt mártásalapot és a csirkét. Hideg helyen pihentetjük, akár egy napot. Pirított mandulával, friss mangókockákkal tálalhatjuk.

Királyleves

Létezik a levesek királya, mely egyénenként változhat (számomra a kimchileves az abszolút győztes), vannak királyok kedvenc levesei, melyeket megörökítettek az utókor számára, és van a királyleves, mely nemcsak névleg király, hanem önmagában egy uralkodói étek. Egy királyi konyhában mindig nagy lehet, lehetett a sürgés-forgás, fél marhák, sertések, libák, pulykák tömkelege vár sorára, hogy egy-két vagy még több fejedelmi nagyőrlő(fog) darálja be az uralkodói gyomorba. Itt soha semmiben nincs hiány, egzotikus fűszerek, zöldségek, szarvasok és szarvasgombák halmaiból válogat, szeletel, pirít, párol, süt, majd tálal a legrátermettebb szakácshad. Mert, ugyebár, egy királynak nemcsak katonai hadserege van, tartogat egyet a konyhájában is, lévén, a csatában megfáradt vezetőknek valahogy pótolni kell a sok elvesztegetett energiát. És itt lép be a képbe a mosogató, a pucoló, a  szeletelő, a szakácssegéd, a szakács és a főszakács. Szóval, mindezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy imitt minden a legjobb minőségű, és mindenki a legmagasabb szinten van. Alábbi levesünk is azért nyerhette el nevét, mert sokféle földi jó találkozásából vált fejedelmi falattá.

Hozzávalók:

• néhány szelet füstölt császárszalonna

• 3 vöröshagyma

• ½ kg marhahús

• ½ kg disznóhús

• néhány petrezselyemgyökér

• 1 zeller

• 1 csokor petrezselyemzöld

• 2 ek. liszt

• szerecsendió-virág

• 4-5 tojás

• reszelt sajt

• só, bors

Elkészítés:

Egy fazékban vagy bográcsban megpirítjuk a füstölt szalonnát, hozzáadjuk a felszeletelt hagymákat, a húst, a zöldségeket, és addig pároljuk, míg barnulni nem kezd. Vízzel feltöltjük, sót,  borsot, szerecsendió-virágot teszünk bele, és készre főzzük. Tálaláskor félbevágott főtt tojásokkal, friss petrezselyemzölddel dúsíthatjuk. Juhsajtszelettel borított pirítóst adunk mellé.

Húsos paraszttál

Ahhoz, hogy az uralkodói osztály létjogosultságot nyerjen, szükség van minél nagyobb számú, irányításra szoruló népre, kiket jóságosan, bölcs tanácsokkal terelgethetnek a megfelelő (hogy kinek, az már más téma) úton. Az istenadta nép pedig él, túlél, dolgozik, jó esetben pihen is, és nagyokat (vagy kisebbeket) eszik. A népcsoportok egyik tagja a paraszté, kik régen földet műveltek, állatokat neveltek, mára azonban már ők maguk a neveletlenek. Anno, egy paraszti konyhában nagy sürgés-forgás csak azért lehetett, mert ott lakott az egész család, és egymást kellett kerülgetniük. Ettek, ami éppen érett, ami a ház körül fellelhető volt, és nem az extra fűszerezés,  hanem a leleményesség tette ízesebbé falatjaikat. Éhes gyomor nem válogat elv alapján, túl sok ételmaradék valószínűleg nem került a moslékba. Ezen mai étek pedig egy vasárnapi, ünnepi fogás lehetett náluk, ennyiféle összetevővel. Hogy passzoljon a mai ételsorba, a lapocka helyett császárhús került bele, tudván, hogy az igen jó barátja és kísérőtársa mindenféle káposztának. Savanyú persze még nem termett a hordóban (mert el sincs téve), de a kertben már szépen fejesednek, egyet fel is áldoztam hát közülük a paraszttál oltárán.

Hozzávalók:

• 10 dkg gomba

• 5 dkg aszalt szilva

• 1 fej hagyma

• 40 dkg friss káposzta

• 40 dkg savanyú káposzta

• 40 dkg sertéslapocka

• 20 dkg császárhús (füstölt)

• 20 dkg kolbász

• 2 ek. sertészsír

• 1 tk. őrölt pirospaprika

• 3 db babérlevél

• 1dl vörösbor

• só, bors

Elkészítés:

Az alapanyagokat szeleteljük, kockára vágjuk. A hagymát, gombát, húst, kolbászt a zsíron megpirítjuk, fűszerezzük, majd hozzákeverjük a káposztákat és az aszalt szilvát. Felöntjük a vörösborral, vízzel, és készre főzzük. Mai egyedünk annyiban változott, hogy a szilvát tőzegáfonya helyettesítette, a sertéslapocka helyett pedig császárhússzeletek kerültek egy tepsibe, ahol szerencsésen mosolygós pirosra sültek. Nem egy diétás étel, tanúsíthatom, mi (mármint a fogyasztók) biztos, ami biztos alapon, a maradék vörösbort is leküldtük utána, nehogy a zsír megfeküdje a gyomrunkat. Kellő energiát ad a pityókaszedéshez, de mivel én nem ültettem, betakarítanom sem kell, ily módon, békésen pilledve elmélkedhettem a félárnyékban a világ nagy dolgain.

Császármorzsa

A császármorzsa történetében szerepel Ferenc József és felesége, Sissy, meg hogy ki készítette kinek, de engem ez ennyi év teltén annyira nem is érdekel, annál jobban a technológia, lévén a palacsintakészítés nem legelvakultabb rajongója. Hiába, az olajban és hasonló zsiradékokban való sütés nem az én világom, persze gyermekkoromban egy jó rántott hús mellett nekem sem kellett üldögélni órákat, míg elfogyott. Mert akkoriban nem úgy volt, mint most, elég gyakran hallottam azt, hogy ezt Afrikában igen szívesen megennék, nosza tűnjön csak el szépen minden a tányérról. Afrikában persze most is értékelnének sok mindent, amit kidobunk, de ez már más kérdés. Császármorzsám szerencsére mind egy morzsáig elfogyott, senki sem talált benne kivetnivalót.

Hozzávalók:

• 4 db tojás

• 6 dkg cukor

• 1 csomag vaníliás cukor

• 1 csipet só

• 1 darab citrom

• 30 dkg búzadara

• 4 dl tej

• 5 dkg vaj + a sütéshez

Elkészítés:

A tojást verjük teljesen krémállagúra a cukorral és a sóval. Adjuk hozzá a citrom reszelt héját, a búzadarát, végül a tejet. Keverjük bele az olvasztott vajat is. Pihentessük a hűtőben minimum egy órán át. Forrósítsunk vajat egy nagyobb serpenyőben, öntsük bele a massza felét, süssük meg az egyik felét, majd megfordítva apróbb darabokra szedhetjük. Pirítsuk szép barnára. Ugyanígy járunk el a maradék masszánkkal. Porcukorral vagy frissen főtt barackkal, esetleg sült szilvaízzel kínáljuk. Mi vörösboros barackkal voltunk kénytelenek fogyasztani, mivel a szilvánk a fán még nem süthető állagú.