Gyümölcsös, mandulás levelestészta

Adag: 6
  • Megosztás:

Elkészítés

Először a mandulaalapot készítjük el: a vajat a cukorral robotgépben vagy habverővel habosra kikavarjuk, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, és tovább kavarjuk. Miután újra kihabosodott, ugyanígy járunk el az egész tojással. Ezt követően beleforgatjuk a lisztet és a darált mandulát vigyázva, hogy megőrizzük a levegős szerkezetét. Felhasználásig a hűtőben pihentetjük. 

A barackokat fél percre fövő vízbe tesszük, majd rögtön hideg vízbe, és meghámozzuk,majd felszeleteljük.

A leveleslapot még egy keveset nyújtjuk úgy, hogy megmaradjon a téglalap alakja, majd középen hosszába két részre vágjuk. Az egyik hosszú téglalapra körülbelülegycentisvastagságban elkenjük a mandulaalapot, úgy, hogy a tészta szélén egy-két centis sáv tisztán maradjon. Ezt a tisztán hagyott sávot a tojássárgája és a tej keverékével beecseteljük. A mandulaalapra hosszan ráhelyezzük a gyümölcsszeleteket. 

A megmaradt hosszú tésztalapot középen keresztbe bevagdaljuk kétcentis távolságonként, létrához hasonlóan tehát nem vágjuk végig, hanem itt is meghagyunk mintegy kétcentis ép szélet. Ezt a lapot ráhelyezzük a gyümölcsös lapra, a tiszta szélét pedig ráhúzzuk és rányomkodjuk a tojással lekent tészta szélére. 

Sütőpapíron, tepsiben, 180 fokos légkeveréses sütőben mintegy 30 perc alatt megsütjük. Melegen tálalva ajánlott, kiváló kísérője a vaníliafagylalt.

 

Barack helyett használhatunk körtét is: a körtét meghámozzuk, kettévágjuk, kicsumázzuk és sűrű cukorszirupban vagy édesített fehér borban ressre pároljuk. Miután kihűlt, felszeleteljük és a továbbiakban a fentiek szerint járunk el.