Somlói galuska

Adag: 4
  • Megosztás:

Elkészítés

A piskótához a tojások sárgáját a cukor felével és a vízzel kihabosítjuk. A maradék cukorral a fehérjéket is kihabosítjuk, majd a két tojásos keveréket összeforgatjuk, és a végén beleforgatjuk a lisztet, illetve a maradék száraz hozzávalót. Egy 20 × 25 centiméteres téglalapot kenünk a masszából egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd 160 fokon körülbelül 25 percig sütjük, onnan tudjuk ellenőrizni, hogy valóban készen van, hogy a tetejét megnyomva a tészta visszaugrik, rugalmas. Elkészítjük mind a háromféle piskótát így, majd méretre vágjuk.

A sziruphoz a cukrot a vízzel felforraljuk, hozzáadjuk a rumot és az aszút, majd pedig beáztatjuk a mazsolákat is, és hagyjuk kihűlni.

A vaníliakrémhez a tejet felmelegítjük, a tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, a vanília kikapart magjaival és a liszttel, a zselatinlapokat jeges vízbe áztatjuk. Hozzáadjuk a tejet, majd feltesszük a tűzhelyre, és addig főzzük, míg besűrűsödik. A tűzről levéve feloldjuk benne a zselatinlapokat, és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt a krém, a tejszínt habbá verjük, majd hozzákeverjük a főzött krémhez.

Az egyik piskótalapot egy tortakeret aljába tesszük, meglocsoljuk a sziruppal, majd ráöntjük a vaníliás krém felét. Megszórjuk a mazsola felével, valamint az apróra vágott pirított dióval és néhány kandírozott narancshéjjal is. Erre jön a következő piskótalap, amivel ugyanúgy járunk el, majd végül lefedjük az utolsó piskótával, majd a maradék sziruppal meglocsoljuk egy kicsit. Hűtőbe tesszük, és egy éjszakát állni hagyjuk.

Elkészítjük a csokiöntetet, a cukrot a vízzel és a kakaóporral felforraljuk, majd felolvasztjuk benne a csokit és a vajat. A tejszínt habbá verjük és egy habzsákba töltjük.

A pihentetés után a süteményt felszeleteljük és kelyhekbe tesszük, öntünk rá egy kevés csokiöntetet, és tejszínhabot nyomunk a tetejére, a maradék dióval megszórjuk.