A különféle tokányok egyik fajtája a hentesnek nevezett, mely a mészárszékek maradékmentő koncepciójának következménye, ugyanis eledelünk mindenféle húsdarabkákból készíthető. Lényeg, hogy az összetevőket csíkokra szeleteljük, mely a tokánydizáj legfontosabb eleme. Egy valamit magára adó hentes persze csakis húsból készíti, ehhez kétség sem fér, meg a nyáron használt nagy bogrács aljába általában mindenki szór valamilyen húst. Legalábbis nálunk felé. Persze csakis az íze végett. De mivel ugyanakkor utolért a gombaszezon is, gondoltam egy merészet, a húst pedig gombára cseréltem. Keserédes időszak ez számomra, lévén igen nagy kedvelője a gombák lelőhelyen való beszerzésének, lakhelyem egyik nagy előnye ugyanis, hogy a kapunktól pár kilométerre már zöld fenyvesek árnyékában akaszthatom le az avarból a róka, hirip, fenyőalja, pereszke és egyéb gombafajokat. Mindezt sajna egy fájdalmas múlt időbe kell tennem, és igaz, hogy egy visszacsapódó fenyőág sem tesz túl jót az arcbőrnek, de köztudottan a távolság megszépíti az emlékeket. Amióta a medve már nemcsak az erdőben, hanem az utcáinkon is talpal, futóképességem meg közel a nullához, nem kísértem a sorsot, a gomba úgyis valamely módon betalál a konyhámba. Nekem persze szedni jobb volt, mint venni, de mit tehet az ember, ha telnek az évek, alkalmazkodik, és annak örül, hogy bár enni még tudja. Mai falnivalónkba sárga kalapú róka, barna hirip és fehér csiperke került, színben és ízben teljes összhangban kényeztetvén bennünket. És hogy spenót is kerüljön a tányérra, vele töltött gnocchival tálaltam a tokányt.