Sült zellerkrémleves

Adag: 4
  • Megosztás:

Elkészítés

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A zellert kettévágjuk, egy csipetnyi sóval alufóliába csomagoljuk és a sütőbe tesszük. Akkor van kész, ha egy hegyes kés lazán átmegy rajta, ez kb. 40 perc. A zellereket kicsomagoljuk, amikor kihűltek, meghámozzuk, és nagyobb kockákra daraboljuk. Egy lábosban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a felszeletelt fokhagyma felét, pár percig fonnyasztjuk, és hozzáadjuk a feldarabolt zellert. Egy kis ideig együtt pirítjuk, majd felöntjük az alaplével. Ízlés szerint megsózzuk, és fél órán át lassú tűzön főzzük. Alaplé hiányában használhatunk vizet is, de a végeredmény korántsem lesz ugyanaz. Alaplevet legkönnyebben csirkefarhátból készíthetünk, egy kis leveszöldség (hagyma, zeller, sárgarépa) és fűszerek (bors, babérlevél, kakukkfű) hozzáadásával, de készülhet sertés-, illetve marhacsontból vagy zöldségmaradékból is. Alapléhez sót nem szoktak tenni. Mihelyt a levesünk készre főtt, krémesítjük egy botmixer segítségével, majd a tűzre visszahelyezve hozzáadjuk a tejszínt, a frissen őrölt borsot és egy kis citromlevet. Pár perc alatt összefőzzük. Olajban sült zellercsíkokkal, fokhagymacsipsszel vagy akár pirított kenyérkockákkal tálaljuk.