Töltött lucskos

  • Megosztás:

Elkészítés

Kivágjuk a káposzta torzsáját, leszedjük a leveleket, és sós vízben egy percig forrázzuk őket. (Nem baj, ha néhány levél elszakad, főleg, ha túl nagyok vagy nagyon friss a káposzta. Egészben is betehetjük a káposztát a forró vízbe, úgy könnyebb lefejteni a leveleket.) A paradicsomot is leforrázzuk és lehámozzuk a héját. Ha rögtön hideg vízbe tesszük, blansírozzuk, még könnyebb lesz meghámozni.

Felaprítjuk a hagymát és megpirítjuk egy kis sertészsíron. (A megfonnyasztott hagyma felét majd kivesszük és a töltelékhúshoz adjuk.) Amíg a hagyma dinsztelődik, tehetünk rá egy csipetnyi sót, így hamarabb üvegesedik. Amikor kész, rátesszük a meghámozott, felkockázott paradicsomot. Ezt feltöltjük a fél liter alaplével.

Közben elkészítjük a tölteléket (hús, köles, dinsztelt hagyma, kevés víz, só, bors), beletesszük őket a paradicsomos lébe, és mellé helyezzük a fűszercsokrot (csombor és kapor). Két órát hagyjuk főni. Pirított, főtt csülökkel és tejföllel tálaljuk.