100% tehéntej! Szépvízi sajtot kóstoltunk

Megosztás

A Szépvízi sajtokat gyártó Csengő Tejszövetkezetet három település, Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós és Csíkborzsova gazdái alapították, és 2015 óta találhatók meg a boltok polcain a Szépvízi érlelt vagy éppen friss sajtok.

A friss termékeket a székelykeresztúri gyárral közösen gyártják: joghurtot, tejet, tejfölt, tehéntúrót, vagy éppen vajat. Gál Zoltán, a Székely termék védjegyet is magáénak tudó Szépvízi Szövetkezet igazgatója mesélte, 2011-ben indultak, pontosan azért, amiért a keresztúri, vagy éppen a háromszéki Kézdi Tejszövetkezet is, hogy megmentsék a kisgazdákat, akik már eladni készültek teheneiket, hiszen a multik egyik napról a másikra kivonultak és nem vásárolták fel a székelyföldi tejet. „Ma már jobb árat kapnak a tejért a gazdák, mint azelőtt, mert a szépvízi szövetkezet, konkurencia lévén, magasan tudja tartani az árakat. A tejet továbbra is a három alapító településről és néhány szomszédos faluból vásároljuk, Szépvíz 10-12 km-es körzetéből” – részletezi a szövetkezet előnyeit az igazgató. Persze a közös munkának, az együttműködésnek nemcsak a magasabb tejár a pozitív hozadéka: büszkén írják fel minden Szépvízi termékükre, hogy 100 százalékosan tehéntejből készül és semmiféle adalékanyagot nem tartalmaz. 

 

 

A dűlők inspirálta sajtok 

Az első termékük a Csengő sajt volt, ami fölözetlen tejből készül. Később kísérleteztek ki további recepteket: a telemea kifejezetten lágy sajt, a cibre egy trappista típusú, félkemény sajt, amelynél már beállítják a tej zsírfokát, a gouda típusú, holland származású recept alapján készülő sajtjuk pedig legalább 100 napot érik. Egy fél év tanulmányozás után piacra dobták grillsajtjukat, és most egy hagyományos túró és körözött recepten dolgoznak. A fűszeres sajtok már-már elmaradhatatlanok a székelyföldi sajtkészítők palettájáról: Szépvíziből is készül chilis, köményes, borsos és metélőhagymás. „A Szépvízi termékeket mindenki magáénak szerette volna, ezért a 12 féle sajt mindegyike különböző dűlőkről kapta a nevét, így születtek a Csengő vagy a Szellő, a Kishavas vagy az Árnyék sajtok. Ezek mind olyan helyek, ahol mindhárom település gazdáinak van területe.”

 

 

Megélhetést biztosítanak

A szépvízi üzemben ma már 11 embernek adnak munkát, de tulajdonképpen több mint 100 gazdának, családnak biztosítanak megélhetést azáltal, hogy mindennap felvásárolják tőlük a jó minőségű házitejet. Indulásukkor mintegy 1500 liter tej feldolgozására volt kapacitásuk: ma már 4000 litert is képesek hasznosítani egy nap alatt. „Az idei célunk, hogy képesek legyünk napi 4500 liter tejet feldolgozni, de ennél tovább nem is mennénk, mert szeretnénk, ha meg tudnánk őrizni a Szépvízi termékek minőségét: prémium kategóriájú terméket gyártunk, amit a minőséghez ragaszkodó vásárlóink kifejezetten értékelnek.”

 

 

Termékeik megtalálhatók a boltokban, illetve a www.szepvizi.ro vagy a www.szekelytermek.ro oldalakon is!