Habár a sötét középkorban még az ördög ünnepének tartották, mára a nyugati keresztény világ egyik jelentős ünnepévé vált a farsang. Miért is övezné utálat, mikor fő jellemzői a vidámság, öröm, sarkában meg mulatság, eszem-iszom jár, útközben meg az ember, levetkőzve önmagát, bárkivé válhat?! Miként az árapály, a farsangi időszak hossza is szorosan összefügg a Hold járásával, de legyen hosszabb vagy kurtább, igyekezzünk kellőképp megünnepelni!
Együnk, igyunk jókat, persze mindezt a mértékletesség jegyében – Seneca szerint az ókori Rómában sokan a rosszullétig ettek, holott a pluszt milyen szépen eloszthatták volna a rászorulók között –, a tetőpontot hagyjuk a farsang farkára, amikor mindennek bőnek és púposnak kell lennie. Bő ételkínálat púposodjék a tálakon, ugyanis úgy tartják, minél többet eszünk ilyenkor, termésben annál bővebb lesz az esztendő. Ekkor temetjük a telet is (melynek hagyománya környékünkön folyamatosan leghosszabban Gyergyóditróban él), habár ez már egyre inkább jelképessé vált a maga teljes valójában is, tudniillik egyik évben oly sikerrel jártunk, hogy azóta csak valami halvány hasonlata botladozik e vidéken (bizonyíték rá a januárra nem túl jellemző melengető napsugár, melyben épp a teraszon fürdőzöm, miközben e sorokat vetem a képernyőre). Ennek egyetlen előnye, hogy kevésbé fogy a fánk, tudniillik a fáskamrában lakó; amelyik pedig a tányéron púposodik, annál inkább, hiszen a farsang egyik jellegzetesen finom eledele (a palacsinta mellett), ez időszakban mindenki süti-eszi is nyakra-főre. A mulatozás mellett jellegzetesen gyergyószentmiklósi farsangi szokás volt a tüzeskerék-eregetés, mely során az égő kereket Both vára közeléből engedték le, és a Békényben aludt ki, ezt követően aztán (Orbán Balázs szerint) ,,mindenki komoly arczczal megy a templomba magát meghamvaztatni, hogy, miként a törökök hiszik, a farsangi megbolondulás után megjőjjön az eszök’’. Jómagam szélesre tárt ajtóval és piros szőnyeggel várom, ha netán tényleg megérkezik!
Felénk a leggyakoribb farsangi ételek közé a disznóhús, a káposzta, a kocsonya, a tepertyű és a kolbász tartozik (mondhatni, szegény disznó a karácsony és farsang oltárán hunyt el), melyeket igen gyakran bőséges mennyiségű alkohol kísér. A legismertebb farsangi étel mégiscsak a fánk, amelyet néhol még pánkónak, siskának és pampuskának is neveznek.
Fánk
Azt teljes bizonyossággal elmondhatom magamról, hogy az élesztős sütemények gyártása meghaladja a tudományom (vagy érdeklődésem?), épp ezért hálás szívvel, szeretettel köszöntöm a joghurtos fánk feltalálóját! A receptből kispórolta a kelesztés, nyújtás, vagdosás nehézkes műveleteit, az egészet leredukálva (és ez nem reductio ad absurdum, mert kipróbáltam!) egy kavarási és egy sütési folyamatra. Egyébként sok történet kering különböző fánkok születéséről, a legviccesebb mind közül a Bécsből származó, mely szerint Krapfen, a híres pék elhunyta után a kissé lassú asszonya vette át az üzlet vezetését. Mivel a vásárlók az ajtóban méltatlankodtak, Krapfenné válaszként az egyikhez egy darab kenyértésztát akart vágni, azonban ez célt tévesztve a sistergő olajban landolt. E történet kapcsán azon gondolkodom – Sherlock Holmes valószínűleg meg tudná fejteni, de én nem bírtam –, hogy mégis mit keresett a vásárlók mellett a sistergő olaj?! Akkoriban nem létezett még a fogyasztóvédelem hivatala? Egyébként a különböző kamrákból érkező fá(nko)kat egymás, vagyis inkább saját magunk kiegyensúlyozására is használhatjuk. Ugyanis a fahordás, -vágás folyamán vesztett energiát (saját tapasztalat szerint a fa nemcsak energiát termel, hanem nyeli is) fánkfogyasztással egyenlíthetjük ki.
Hozzávalók:
• 160 g liszt
• 150 g joghurt
• 1 tojás
• 1 csomag vaníliás cukor
• fél csomag sütőpor
• csipet só
Elkészítése:
Az alapanyagokat összekeverjük (helyből duplázva, triplázva, pláne, ha népes a fogyasztók száma), és adagonként bő, forró olajba kanalazzuk. A sülő fánk pedig még egy olyan mutatványra is képes, hogy magától átfordul a sületlen felére. Csupa farsangi móka és kacagás!
Moqueca
A farsangi időszakot záró három napot nevezzük farsang farkának – mégpedig a farsangvasárnapot, farsanghétfőt és húshagyókeddet –, ekkor zajlanak a legnagyobb farsangi mulatságok, farsangi karneválok. Világszerte leghíresebb közülük a riói és a velencei. Vizuálisan mindkettő szemet gyönyörködtető, a riói ráadásul audiovizuálisan (ezerszínű tömegben hömpölygő fülbemászó dallamokkal) támad, oly élményeket hagyva az résztvevőkben – semmihez sem hasonlítható volta miatt –, hogy később felejthetetlen tapasztalatként dédelgetik az emlékeik tárházában. Aztán ha a látó- és hallóidegek mellett az ízlelőbimbókat is stimulálják, a benyomás még maradandóbbá válhat. Együnk hát eredeti brazil moquecát, amit ugyan sokan lehalászleveznek, de igencsak távoli rokonának nevezném egy itteni hallevesnek. A kókusztejtengeren paradicsommal, paprikával, hagymával együtt úszkáló halak és rákok tökéletes kiegészítői a riói egzotikus világnak.
Hozzávalók:
• 1 db lime leve
• ½ ek. őrölt kömény
• 1 ek. pirospaprika
• 2 tk. aprított fokhagyma
• 1 tk. só
• 1 tk. őrölt bors
• 50 dkg halfilé vagy garnélarák (még jobb, ha mindkettő)
• 2 ek. olívaolaj
• 2 fej hagyma
• 2 db kaliforniai paprika
• 40 dkg paradicsom
• 4 dl kókusztej
• korianderlevél
Elkészítése:
Pácot készítünk a lime levéből, a köményből, a pirospaprikából, a fokhagymából, a sóból és a borsból. Beleforgatjuk a hal- és rákdarabokat, majd állni hagyjuk (legkevesebb húsz percig, de lehet akár egy napig is). Az olajon megsütjük a hagymát, majd a kaliforniai paprikát, a paradicsomot (mely a szakácskönyvek szentháromsága) és a halat. Felöntjük a kókusztejjel, és pároljuk, míg a hal teljesen meg nem puhul. Rizzsel vagy meleg tortillával fogyasztjuk.
Spaghetti all’Amatriciana
A velencei varázslatos légkört még tán az is érzékeli, aki egyébként sohasem tette lábát e városba, e hangulat aztán a karnevál idején éri el tetőpontját. A színes tömeg fölött kavargó illatokból a Spagetti al Nero di Seppiát szagolgatnám, sőt egyenesen kóstolgatnám. Sajna gyenge másolatát sem tudom reprodukálni, a hiányzó fekete tintahalas tészta hiányában, ezért Velencének nem épp tőszomszédja, Amatrice városának híres fogását kanyargatom tányérokra. A spagettimártások egyik büszkesége az amatriciana, egyenes ágú leszármazottja a sült tokaszalonna-darabkákkal és saját juhsajttal gazdagított tésztának, amelyet az olasz pásztorok kavargattak üstjeikben.
Hozzávalók:
• 125 g tokaszalonna
• 2 ek. száraz fehérbor
• 6 db kockára vágott paradicsom
• 1 friss csípős paprika
• 400 g spagetti
• 125 g frissen reszelt édeskés juhsajt
Elkészítése:
A szalonnát a csípős paprikával forró serpenyőbe tesszük, kissé megpirítjuk, majd a pörcöket kihalászgatjuk. A bort a serpenyőben maradt zsiradékhoz öntjük, és megvárjuk, amíg teljesen elpárolog (mélyeket szippanthatunk belőle, ha egyébként semmi dolgunk). Ekkor hozzáadjuk a paradicsomkockákat, és az egészet sűrűre főzzük. A spagettit félpuhára főtten leszűrjük, majd egy merőkanálnyi főzővízzel a paradicsomszószhoz adjuk, ahol fogyaszthatóvá válásáig még puhulhat. Hozzákeverjük a frissen reszelt sajtot és a sültszalonna-csíkokat, és azonnal tálaljuk. Egyes séfek hagymát és fokhagymát is merészelnek belekeverni, de Amatrice városának lakói egyhangúlag elhatárolódnak ettől! Nekem mindkét változat szimpatikus, nagy mennyiségű fokhagyma fogyasztása különösen ajánlott ilyen időkben, vírusölő hatása miatt.
Szöveg: Berszán-Árus Csilla
