A Föld lapos, négy teknősbéka tartja a hátán, és léteznek működő tízperces receptek is. Nem, nem… vicceltem. Tízperces receptek nem léteznek. Kulináris pályafutásom során két dolog tudott kihozni igazán a sodromból: ha tepsit kellett sütőpapírral kibélelnem, és ha valaki tízperces receptet próbált eladni magazinban, tévé- vagy videócsatornákon. Utóbbi nem csupán álságos kommersz fogás a gasztronómiai kommunikációban, ez már szociálpszichológiai probléma.

Bele sem merek gondolni, hogy hány, szabadidejét az otthon főzésre áldozó háziasszony és férfi dőlt már a zöldséghámozójába, miután tizenötödik alkalommal sem sikerült a „tízperces rizses húst” 35 perc alatti köridővel teljesíteni. Innen egyenes út vezet az önmarcangoláshoz, az önbizalom-deficithez és elkerülhetetlen módon a depresszióhoz. Hősünk szegre akasztja a kötényt, tűzgyújtót hasít a fakanálból, lámpabúrát készít a rozsdamentes keverőtálból, és soha többé nem főz vajas kenyérnél komplikáltabb fogást a családi asztalra. Hát ezért veszélyes a társadalomra a tízperces receptek műfaja.  

A rasszista és uszító tartalmak, álhírek mellett a szósöl médiában azokat a kulináris tartalmakat is letiltással büntetném, amelyek tíz percre ígérik egy-egy fogás elkészítését, a videó mégis azzal kezdődik, hogy az asztalon megpucolt és felkockázott zöldségek, kiadagolt vaj- és húskockák sorakoznak kiegészítve némi kész alaplével. Ez kábé azzal egyenértékű, mintha a maratoni futásból az utolsó ötven métert mérnénk. Mert a felkockázott hozzávalóktól számított tíz perc alatt egy átlagos recepteskönyv legtöbb receptjét el lehet készíteni, ami ennél hosszabb időt igényel, az feltehetően a hosszú, kíméletes hőkezelés miatt adódik.  

Mindezek ellenére mégis létezik az a mérsékelt rendszerességgel otthon főző típus (leginkább férfiak), akinek összejönnek a tízperces receptek. Ő a hét végén a szabadban vagy a hétvégi ház udvarán grillező alak, aki meg van győződve arról, hogy szűk körű étkezőközönsége kiváltságos helyzetben van, amiért az ő főztjét eszi. Tulajdonképpen ő is a felkockázott alapanyagoktól kezdődő főzést propagálja, hisz előző nap anya bevásárolt, a gyerekek a helyszínen meghámozták a krumplit, a komája megrakta a tüzet, ő pedig kettőt fordított a hússzeleteken, és kis szerencsével ki sem szárította, a végén pedig a hölgyek elmosogatnak. Így neki valóban tíz perc a főzés, a körülötte sertepertélő húsz embernek sem telt többe fejenként negyvennél.