Egyetlen, az általában figyelembe vett forrásokból származó jel sem utalt arra, hogy be fog következni. Egyszerűen valószínűtlen volt, mégis megtörtént. Kerttel és konyhával foglalkozó ember ilyenkor döbben rá, hogy belekényelmesedett az őt információkkal kiszolgáló rendszerbe, és végső soron saját kényelme kiszolgáltatottjává, áldozatává válik.

Pénteken még minden időjárás-előrejelzés azt jövendölte, hogy nulla, talán mínusz egy fok lesz szombat reggelre. Talán le is ment mínusz kettőre. Kora reggel kissé deres volt a frissen kaszált udvar, huzatosabb felületeken megjelent egy-két jégvirág, de ami a legfontosabb, hogy a fóliasátorban nem keletkezett kár a paradicsom-, paprika- és vinetetöveken. Vidám, egészséges és élénkzöld leveleikkel köszöntötték a napot.  

Vasárnapra még barátságosabbak voltak a lépten-nyomon szembejövő időjóslatok. Nulla fok alá egyikük sem licitált, szombaton még verőfényes napsütés volt, tiszta égbolt (habár ez lehetett volna intő jel), senki nem gondolt arra, hogy nagy átverés készül.

Vasárnap reggel hat óra körül olyan hideg volt, hogy ha lett volna kutyám, biztosan ölben viszem ki ugatni. Elkerülhetetlen volt, hogy kinyissam a fóliasátor ajtaját, és olyan látvány fogadott, mintha egy katasztrófafilmből származóval cserélték volna ki a kertemet. A leveleket mintha megdinsztelték volna, és úgy álltak, mint a cövek: heggyel lefelé; a megpirosodott paradicsomok ugyanolyan kemények voltak, mint a zöldek… nagyjából 15-15 kiló mindkét színből.

Mert mire gondolt a kászoni lankákon tevékenykedő kocakertész? Hát arra, hogy klímaváltozás van, hosszú meleg ősz lesz, mint tavaly, a fagyra érzékeny termés még be nem érett részének pedig bőven lesz ideje megpirosodni, és akkor befőzzük a zakuszka 2.0-t. (Szerencsére a zakuszka 1.0-t nevezett hét szerdáján már megfőztem, onnan az illusztrációk.)

Van-e a történetnek tanulsága? Már hogyne lenne. Az általunk oly nagyra becsült modern információforrások kapcsán elfelejtjük, hogy nem mindig van lehetőségük figyelembe venni kies tájaink völgyeinek és medencéinek a levegő hőmérsékletére gyakorolt hatását. Egyrészt. Másrészt pedig az, hogy ötven-száz évvel ezelőtt az öregek nem csupán pletykálni ültek ki a kapu előtti padra, hanem azért is, hogy alaposan megvitassák a termés sorsát befolyásoló időjárást, ami esetleg pont abban az utcában egy kicsit másabb, mint a közeli patak mellett. Ez egy közös, folyamatosan frissülő és valódi tudás volt, amire nem lehetett előfizetni, csupán részt venni benne és éltetni. Olyan valódi volt, mint a vasárnap reggeli fagy, korántsem annyira virtuális, mint a zakuszka 2.0.