Habár a kertészkedést gyakran ajánlják relaxációs tevékenység gyanánt, azért megnézném azt a terapeutát, aki saját fóliaháza mellett állva éppen arról értesül, hogy a jégverés a szomszéd faluból indulva bevette a kanyart, és nagyjából tíz perc múlva itt lesz. Színtiszta zen állapot. Az elmúlt hetek szeszélyes időjárása szerzett néhány ehhez hasonló pillanatot. És ez csupán egy ok arra, hogy az embert egye az ideg a kertje miatt.

Távolsági kertészkedést művelni (amikor az objektum egy óra járásra van az ember lakhelyétől) olyan, mint kismamának első gyerekét beszoktatni a bölcsődébe. Azonnal úrrá lesz rajtad az a rög­eszme, hogy ha nem vagy mellette, eluralkodik az őskáosz. Színtiszta stressz- és aggodalomverseny, de ha a közelében vagy, komótosan teszel-veszel, valóban megnyugtat… mindössze két szabályt kell betartani. Első: nyáridőben reggelente a fóliasátorban kezdjed a gyomlálást és a kerti tevékenységet, gondoskodj arról, hogy 11 óra körül már kikeveredtél a szabadtéri kertedbe, különben ott üt meg a hőguta a kedvenc fóliasátrad alatt. Második: a bokazokni teljesen alkalmatlan kertészeti tevékenységekhez, különösen, ha elsőéves, parlagból szántott kerted van. Rengeteg a csihány, elviseled egy darabig a bokád sajogását, de jobb hosszú nadrágszárban kertészkedni, vagy – miért ne – teljesen mezítlábason.

A megveszekedettek

Mindeddig csupa aranykeretben beszéltem a kertemben cseperedő paradicsomtövekről, valóban, a kert ékessége.Képzeljék csak el, ha még értenék is hozzá, micsoda gyönyörűségeket lehetne ott nevelni! Nemkülönben az uborkák, amelyek miután fogódzót éreztek maguk felett – ma­gyarán felkötöztem –, egészen új lendületet vettek, és nőnek, burjánzanak, indáikkal belakják a rendelkezésükre, illetve a padlizsán rendelkezésére álló helyet. Mostanra azonban tarthatatlanná vált a helyzet, ezekkel (értsd: paradicsom és uborka) már nem lehet bírni. Úgy viselkednek, mint egy autóbusznyi tinédzser, akikkel ott közlik, hogy kedvenc dél-koreai együttesük koncertje elmarad, helyette múzeumlátogatás lesz. Izgágák, hisztisek, mennek, amerre akarnak, visszavágod itt, visszanő ugyanoda, átkúszik a szomszéd karóra, bebújik a menta alá, megvállasodik az észrevehetetlen hónaljhajtásoktól, titokban kihajt a tőről, és pillanatok alatt virágos ágat növeszt, közben százával (jó na, csak tízesével) növekednek a zöld paradicsomok, alig mersz metszőollóval a tövek közé nyúlni, mert tényleg félsz, hogy a sűrűjében valamelyik megharap. Tébolyda.

Csak titkon vallja be az ember, hogy mindezt saját maga okozta még palántálás idején, amikor nem fogadta meg a bölcsek szép szavát, miszerint a paradicsomtöveket 70, de minimum 50 centire kell ültetni egymástól. És valóban, hitetlenkedve néztem annak idején a kis csenevész palántákat… Ezeket? 70 centire? Hát az nagy távolság… Feltámad köztük a Nemere, magányosak lesznek… elég oda a 35-40 centi is. És tessék, megvan az eredménye, most terelgethetem az autóbusznyi tinédzsert.

A nagy körforgás

Előírás szerint a paradicsomtöveknek folyamatosan biztosítani kell a tápanyag-utánpótlást, mulcsolni kéne komposzttal, trágyával, valamivel. Hát egyrészt jelenleg nem lehet áttörni a védelmi vonalukat, másrészt még messze nincs kész a komposzt. Pedig már a harmadik komposztrakást is kénytelen voltam elindítani. De majd jövőre.

A legelső komposztrakás alapját egy körülbelül egyéves megfeketedett, helyenként rothadó szénakupac adta, amihez annak rendje és módja szerint szalmát és ágőrleményt kevertem, illetve került hozzá sok földes, szántás után kigyomlált gyökér. Így nagyjából lehetett biztosítani a fekete, barna és zöld összetevők arányát. Ez a rakás szépen összekoppant többszöri átforgatás után, jól szellőztetve biztatóan alakul. Az esős időszakban néhányszor túlázott, de a kánikulában helyrejött. Nem büdös, kellemes földillata van.

Aztán ott a második komposztrakás, amely úgy jött létre, hogy a hátsó udvaron a tavaszi takarítási kísérletek során rátaláltunk egy gazrakásra, amelyben a karomnyi gyümölcsfaágak már alaposan elkorhadtak, az egész alatt pedig nagy adag porhanyós cucc keletkezett. Ezt frissen kaszált fűvel és jó sok kávézaccal rétegeltem rakásba, többszöri ellenőrzés és átforgatás alkalmával is elégedetten nyugtázhattam, hogy összemelegedett, ami a menetrend szerinti bomlás legjobb indikátora.

És ott a harmadik rakás, egy egészen új… Mert a kert másik sarkában rátaláltam egy bontott épület faanyagából álló rakásra, amely az elmúlt tizennégy esztendőben többször elázott, a gerendák két vége ép, a közepe viszont porhanyós korhadmány. Bár fenntartásokkal kezelem, ugyanis fenyőfáról van szó, az pedig köztudottan nem a legalkalmasabb komposztnak, egy kísérletet megér. Ezt további ágőrleménnyel, frissen kaszált fűvel és a Rubiq kávéház közreműködésével körülbelül másfél mázsa kávézaccal rétegeltem. (Persze a kávézacc miatt furdal a lelkiismeret, hogy jövőre kolumbiai molekulák fogják táplálni a helyi terményt, de valahogy majd csak kikúrálom ezt a traumát.)

Nos, a természet körforgását kihasználva készülök a jövő évi talajjavításra, mert ugye jövőre minden másképp lesz, paradicsomtövek tisztes távolságban, vetési terv és csíráztatási napló, komposztos mulcsolás bokáig, felcímkézett ágyások, rend, uborka és paradicsom szűgyig.

Szöveg: Orbán Ferenc