Egy keverőtálban gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit, a kész tésztát műanyag fóliába csomagoljuk, tegyük fél órára a hűtőbe pihenni. Mialatt a tészta pihen, készítsük el a tölteléket. Az összes hozzávalót tegyük be egy keverőtálba és keverjük össze. Formálható masszát kell kapnunk.
A tésztát papírvékonyra nyújtsuk ki, majd derelyevágó segítségével 5 × 5 centiméteres négyzeteket vágjunk belőle. A négyzetek közepére halmozzunk egy kiskanál tölteléket, a tészta széleit kenjük meg kevés tojásfehérjével, majd hajtsuk széltében kettőbe (félbe) a négyzetet – egy téglalap alakot kell kapnunk. A tészta széleit nyomogassuk meg. Ezt követően, a két összeragasztott sarkat egymással összezárva összenyomjuk, így egy íves háromszöget kapunk, aminek a közepén található a töltelék. A kész wontonokat belisztezett tálcára helyezzük főzésig, de akár le is fagyaszthatjuk őket fogyasztásig.
Az alaplevet felforraljuk, belefőzzük a feldarabolt gombát, ízesítjük szójaszósszal, osztrigaszósszal, ha szükséges, sóval és borssal – vigyázat a sózással, hiszen a szójaszósz is sós. Tálalás előtt a wontontésztákat öt percig lobogó sós vízben kifőzzük, majd a levesbe helyezzük. Tálaláskor megszórjuk felaprított zöldhagymával, korianderzölddel és meglocsoljuk (pirított) szezámmagolajjal.