Hagymalekváros hamburger

  • Megosztás:

Elkészítés

Hamburgerhús

A húst a marhafaggyúval együtt felkockázzuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, húsdarálón ledaráljuk, majd kis vízzel pasztává dolgozzuk. A hamburger további fűszerezését a hozzávalók adják, a buci, a sajt, a szósz és a zöldségek. A húst lehet serpenyőben és grillen is sütni, de általában serpenyőben készítik el. Ízléstől függően fogyasztható véresen, angolosan, jól átsütve.

Miután megfordítjuk a húst, rátesszük a lapsajtot, hogy olvadjon rá. A bucik vágott felületeit a grillen megpirítjuk. 

Hamburgerzsemle

Az élesztőt elkeverjük 1 dl tejben. A lisztet beleszitáljuk a konyhai robotgép keverőüstjébe, hozzáadjuk az elkevert élesztőt és a tojást, majd lassú fokozaton dagasztani kezdjük, folyamatosan adagolva hozzá egy-egy kevés tejet, addig, amíg jó tartású, kézzel jól formálható, de nem ragadós tésztát kapunk.

A dagasztást úgy folytatjuk, hogy darabonként hozzáadjuk a vajat, amíg a tészta teljesen fel nem veszi azt.  

A konyha egy melegebb sarkában legalább egy órán át kelesztjük. Ha a térfogata megduplázódott, kézzel többször átdolgozzuk, hogy kiszorítsuk belőle a levegőt. A tésztát lefóliázott edényben a hűtőben kelesztjük tovább, négy-öt, de akár tizenkét órát is.

Sütés előtt kivesszük a hűtőből, átgyúrjuk, majd kiformázzuk (80-90 grammos zsemléket érdemes formázni a nyers tésztából), tepsire helyezzük, lekenjük a felvert tojássárgával és megszórjuk a magkeverékkel.

A tepsin legalább egy órán át kelesztjük, majd 180 fokos sütőben megsütjük.

Hamburgersajt juhtúróból

A tej felét felforraljuk, majd a tűzről félrevéve belemorzsoljuk a juhtúrót és elkeverjük. Kis lángon melegítjük a keveréket, amíg kellően híggá nem válik. Ekkor hozzáadjuk a maradék tejben elkevert kukoricakeményítőt, és öt percig forraljuk. Homogén, emulziószerű keveréket kell kapnunk. Ezen a ponton szerecsendióval, fűszerpaprikával vagy más kedvelt fűszerrel is fűszerezhetjük. (Friss zöldfűszerekkel nem javallott, az ugyanis kicsaphatja az emulziót.)

Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntjük, egyen­­­­­­­­­­­­­letes, 5 mm-es vastagságúra terítjük szét, majd egy másik sütőpapírral letakarjuk. Hűtőben hagyjuk kihűlni és megdermedni, majd tetszőleges nagyságú négyzetekre vághatjuk. Hamburgerhez kitűnő alternatívája a lapsajtnak, de szendvicsekre is grillezhető.

Hagymalekvár

Az olajon enyhén karamellizáljuk a cukrot, hozzádobjuk a felszeletelt lila hagymát, és lekvárállagúra főzzük. A végén ízlés szerint ecettel savanyítjuk és sóval ízesítjük.

 

Tálaláskor a buci aljára ráhelyezzük a hagymalekvárt, néhány szelet lilahagyma-karikát, sült csípős paprikát. Jöhet rá a hús a lapsajttal, majd a buci másik felével befedjük. Tehetünk bele jégsalátát. Egy fapálcikával átszúrjuk, hogy fogyaszthatóbb legyen.