Fenyőmagos bárány

Adag: 4
  • Megosztás:

Elkészítés

Egy nagyobb serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, a felszeletelt fokhagymát, és pirítsuk addig, amíg egy kis színt nem kap, majd jöhet bele a bárányhús. A húst is megpirítjuk, és ízlés szerint ízesítjük szumákkal és római köménnyel, sóval és borssal. Pár percig még együtt pirítjuk, majd a lángról levéve hozzákeverjük a pisztáciát, a fenyőmagot, a harissát és egy citrom héját. 

A joghurtszószhoz csak egyszerűen keverjük össze a hozzávalókat – joghurt, tahini, citromlé –, és ha szükséges, egy kis vizet. Ízesítsük egy kis sóval.

Tálaláskor a húshoz adjuk egy kis alaplevet, melegítsük fel, majd készítsünk négy kis mélyedést a keverékbe, és üssünk mindegyikbe egy-egy tojást. Födjük le a serpenyőt, és lassú tűzön süssük a tojásokat addig, amíg a fehérje átsül, de a sárgája még folyós marad.

Mihelyt a tojások elkészültek, kanalazzunk rá a joghurtszószból, szórjuk meg apróra vágott retekkel, korianderzölddel, zöldhagymával és szumákkal. Jól illik hozzá serpenyőben egy kis olajon ropogósra pirított arab kenyér vagy tortilla.