Citromos Pavlova-torta

  • Megosztás:

Elkészítés

A tojásfehérjét egy keverőtálba tesszük, majd megszórjuk egy csipet sóval, és robotgéppel elkezdjük habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalanként hozzáadjuk a porcukrot, és addig keverjük, míg majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor, állandó keverés mellett, először hozzácsorgatjuk a citromlevet, majd apránként beleszórjuk a keményítőt, és még 1-2 percig keverjük, hogy jó kemény habot kapjunk.

Két sütőpapírra egy 16 cm, egy 18 cm és egy 20 cm-es kört rajzolunk, majd elosztva rákanalazzuk a kemény habot, és megformázzuk. 90-100 f okra előmelegített sütőbe helyezzük és kb. 60 percig szárítjuk. Ezután lekapcsoljuk a sütőt, és csukott ajtónál még 30 percig hagyjuk száradni. Kivesszük a sütőből, hagyjuk teljesen kihűlni, majd óvatosan alányúlva leemeljük a papírról. Ezután elkészítjük a citromos krémet. Kis lábosban melegíteni kezdjük a citromlevet, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a két tojássárgáját, illetve a cukrot, és folyamatos keverés mellett sűrű krémet főzünk belőle. Levesszük a tűzről és hozzáadjuk a vajat is.

Míg hűl a krém, felverjük a tejszínt. Azután apránként a citromos krémhez adjuk a mascarponét, majd óvatosan beleforgatjuk a habot is. Alul kerül a nagy habcsóklap, rá a citromos krém, majd a középső és végül a legkisebb lap – így rétegeljük a tortát, és akár a tetejére is tehetünk krémet. Olvasztott mézzel díszíthetjük.