Töltött lucskos

Adag: 10 személyre, kb. 30 töltelék
  • Megosztás:

Elkészítés

1. Az alaplé

• A friss csontot, valamint a darabosra vágott répát, zellert és egy fej vöröshagymát kevés zsiradékon enyhén megpirítjuk, felöntjük 3 liter vízzel, és forrni tesszük. A csülköt kicsontozzuk, a csontokat hozzáadjuk az alapléhez. Enyhén sózzuk és 10 szem egész borsot adunk hozzá. Lassú főzés közben többször lehabozzuk és lezsírozzuk. 3-4 óra alatt fő meg.

• A paradicsomot kicsumázzuk, a csúcsára kereszt alakban bemetszést ejtünk. Lobogó vízben max. 10 másodpercig blansírozzuk, majd hideg vízbe téve lehűtjük és meghámozzuk. A meghámozott ép paradicsomokat négybe vágjuk, a leves magházat eltávolítjuk és hozzáadjuk az alapléhez. A paradicsom húsát felkockázzuk, felhasználásig félretesszük.

 

2. A töltelék

• Az ép káposztafej torzsájába villát (vagy kést) szúrunk, és lobogó vízbe mártjuk az egész káposztafejet. 15-20 másodperc blansírozás után a külső leveleket levágjuk és hagyjuk kihűlni. A műveletet addig ismételjük, amíg a töltelékhez megfelelő nagyságú leveleket tudunk lefejteni a káposztáról.

• A maradék káposztát nem túl vékonyra felvágjuk, a káposzta torzsáját vékony szeletekre vágjuk.  

• A füstölt szalonnát felkockázzuk, forró serpenyőben kiolvasztjuk a zsírját, amiben az apróra vágott második hagymát és apróra kockázott paprikát puhára dinszteljük. Beleöntjük a rizset, átforrósítjuk, majd félretesszük, hogy teljesen kihűljön.  

• A sertéslapockát és a zsiradékszalonnát ledaráljuk, majd a kihűlt hagymás keverékkel összegyúrjuk. Sóval, frissen tört borssal ízesítjük, és morzsolhatunk bele kevés szárított csombort is.

• Az így kapott húst a szokott módon belegöngyöljük a korábban lefejtett levelekbe.

 

3. Előkészítés a főzéshez

• Széles, de nem túl magas lábos aljára először a káposzta felszeletelt torzsáját rakjuk le. Ezt nem fogyasztjuk, de fövés közben megakadályozza, hogy az ételünk odaégjen.

• A torzsarétegre sugaras elrendezésben körberakjuk a töltelékeket, két vagy három rétegben. A középen maradt üregbe először belekanalazzuk a paradicsom felét, rátesszük a felkockázott csülköt, majd rákanalazzuk a paradicsom második adagját is. Az egészet a vágott káposztával borítjuk be. Ha szárított fűszert használunk, rátehetjük az elején, a frisset a fövési idő felétől több részben adjuk hozzá, folyamatosan frissítve így az ételünk ízét.  

• Az így lerakott ételünkre rászűrjük az alaplevet, amíg majdnem teljesen ellepi. (Ha túl intenzív az alaplé íze, 1/3 részben hígíthatjuk vízzel.) Közepes lángon főzni kezdjük, ha felforrt, kis lángon folytatjuk. Nagyjából két óra alatt fő meg. Sóval, ecettel ízesítjük, fövés közben többször ellenőrizzük az ízesítést.

• Úgy tálalunk, hogy a tányérra kerüljön csülök, vágott káposzta és töltelék is. Tejföllel és friss erőspaprikával adjuk fel.