Töltelékes káposzta

  • Megosztás:

Elkészítés

A hagymát megfonnyasztjuk kevés olajon, hozzáadjuk a rizst, és kevés ideig pirítjuk. Amikor kihűlt, hozzáöntjük a húshoz, majd sózzuk, borsozzuk és paprikázzuk, és hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát meg a tojásokat. Egy lábasban vizet forralunk, egy kevés ecettel és csipet sóval, majd ebbe helyezzük a káposztát. Ezután a fejes káposztáról óvatosan lefejtjük a leveleket, és ebbe töltjük a húst, lazán, mert a rizs megdagad. A fazék aljára káposztaleveleket teszünk, és megszórjuk a vágottal. A közepébe kerül a füstölt csülök, kapor, csombor. A töltött káposztával ezeket körbevesszük, majd újból megszórjuk a vágottal. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, és adunk hozzá sűrített paradicsomot. A tetejét bőven megszórjuk csomborral és kaporral, és kb. 2 óra alatt készre főzzük. Tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.