Pityóka malaccal

  • Megosztás:

Elkészítés

 A dagadót (sertés hasalj) sóval és borssal megszórjuk, fél kanál sertészsírban megsütjük, ennél több zsír nem kell. Sülés közben egy kevés kakukkfüvet adunk hozzá – általában marhahúshoz szokták adni, de a malacnak is rendkívüli ízt ad. Öntünk hozzá egy kevés fehérbort. Szükség lesz még aszalt szilvára, ezt is hozzáadjuk a húshoz, majd felöntjük egy kis vízzel, de épp csak egy kicsivel, nem szabad ellepnie a víznek a húst. Végül lefödjük az edényt, párolni hagyjuk a húst másfél-két órára, hogy legyen jó puha és szaftos. És kész is van!

Köret: 

Laura fajta pityókát fogunk használni, mert ennek nagyon jó az íze, és szép a színe is. Ahhoz, hogy szabályos kockákat tudjunk vágni, előbb szeletekre kell vágni a krumplit, majd kockákra. Fontos, hogy egyforma méretűek legyenek, hogy egyformán főjenek meg. A krumplit elég, ha majdnem főtt állapotban ki is vesszük a vízből. Lehetőleg tányérra vegyük ki a krumplit, hiszen ha egy magas falú edénybe tesszük, akkor a saját hőjétől tovább tud főni. A pityókát akár előző nap is megfőzhetjük!  

A főtt krumplit ezt követően kevés sertészsíron megsütjük, megpirítjuk, így a krumpli belseje puha, kívül pedig ropogós marad. A krumplihoz is aszalt szilva társulhat, amit előző este vörösborban áztatunk – ezt egy kis zsályával és petrezselyemmel ízesítethetünk.