Február végre elhozta az igazi telet, a csípős, illatos hideggel, a talpunk alatt ropogó hó és vakítóan csillogó napsütés is megérkezett. S amint lehavazott, a téli sportszezon is beindult: festői tájakban s nem sárban, latyakban mehettünk végre túrázni, és a síbakancsokat is leporolhattuk, illetve kicsit berozsdázva az egyéves henyéléstől, a sílécre kattinthattuk, hiszen a sípályák is megnyitottak. Ám míg egyeseknek a téli sportszezon maga a kikapcsolódás Mekkája, másoknak kemény munkát jelent, a hegyimentők számára is ez a legforgalmasabb tevékenységi időszak. A Székely Konyha és Kert kiadós bográcsra hívta meg a Csíki Hegyimentő Csapat, valamint Hargita Megye­ Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának munkatársait, akik az étel és főzés mellett feloldódva meséltek munkájukról.

Gyönyörű napsütésben, de csípős hidegben, viharra várva vágunk neki Hargitafürdőnek, hogy megvendégeljük az ott állomásozó hivatásos és önkéntes hegyimentőket. A fürdőhöz vezető úton, ahogy a télhez illik, áll a hó. Mindez azonban nem jelent akadályt a kikapcsolódni vágyóknak és a téli sport szerelmeseinek, az üdülőtelep tele turistákkal, autók, autóbuszok parkolnak szerteszét, sífelszerelést cipelő sportolók útban a pályák felé, családok szánkóznak az út mentén. Érkezésünket egy mentőautó szirénája kíséri. Később megtudtuk, egy férfi térdsérülést szenvedett az egyik sípályán, a hegyimentők látták el és szállították biztonságban a mentőautóhoz, a mentő jöttünkkor pedig épp a kórházba vitte az illetőt. Mint a hegyimentők mesélték, a balesetek száma napról napra változik: van, amikor több embert kell lehozni a pályáról, összeszedni a turistaösvényekről, erdőből, máskor a nap szerencsére eseménytelenül zajlik. A munka azonban kiszámíthatatlan, ahogy cseng a telefon, legalább négyen indulnak a helyszínre, hiszen legkevesebb ennyi ember szükséges ahhoz, hogy a hordágyat biztonságosan tudják szállítani. Ezt hallva csapatunk imádkozni kezd, hogy a közös főzés során senki ne törje össze magát az üdülőtelepen, mert akkor a hegyimentők rohamtempóban cserélnék a fakanalat bakancsra, sílécre és elsősegélynyújtó csomagra, s hagynának minket a bázisukon kavargatni a főfogást. Szerencsénkre, de a kirándulók szerencséjére is, eseménytelennek számított ez a nap, összesen két hívás érkezett a hargitafürdői csapatokhoz.

A hegyimentők bázisán ennek ellenére mindenki készenlétben állt egész nap: jó tucat hegyimentő állomásozott épp a méretes, meleg és rendezett épületben. Az udvaron a különböző járművek állnak – ki is próbáltuk ezeket az árkon-bokron, havon-jégen átvágó járgányokat, jelentem: biztonságosak –, a bejárat szépen eltakarítva, az előszobában papucsok sorakoznak, a raktárban a megtisztított sílécek és bakancsok. Az épületben kiváló a hangulat, jó, összeszokott társaságba csöppenünk. Többnyire fiatalok és önkéntesek dolgoznak a hegyimentőknél, akiket a munkával járó kihívás, a mozgás és a természet, hegyek szeretete vonz hétről hétre a hegytetőre.

Kellemes és hasznos

Csapatunk, mivel tőlünk nem mindenki kedvelte a hideget, havat s hegytetőt, arra gondolt, hogy elhozza a napsütés, a meleg emlékét a hegyimentősöknek, és az egyik legősibb magyar alföldi étellel, slambuccal vendégeljük meg a salvamontos fiúkat, férfiakat. Ennek a „tokány” alapú ételnek az érdekessége, hogy laskát is tartalmaz, így kiváló energiaforrásként szolgálhat a hidegben kemény fizikai munkát végző csapatnak. Ők amúgy ebédmeghívásunkat előre köszönik, az előkészületekbe pedig rögtön nyolcan is bekapcsolódnak: egy csapat havat takarít kint a bográcsnak, mások a konyhában teát, kávét főznek, míg György László, Lackó, a Csíki Hegyimentő Csapat vezetője, egy éve hivatásos hegyimentő, valamint Kirmájer Ottó önkéntes hegyimentő segített nekünk a zöldségek hámozásában, kockázásában.

– Tizedikes koromban kezdtem önkénteskedni, nyílt egy lehetőség, és így kerültem be a csapatba. Eljöttem, találkoztam Berivel az első napon, aki bemutatta, hogy körülbelül miről szól a tevékenység. Egyből egy gyakorlattal kezdtünk, lavinában kereséssel, úgyhogy elég érdekes volt. Közben elkezdtünk túrázni, járni a hegyeket, kezdtem megismerni a turistaösvényeinket, és egyszerűen jöttem, hogy gyönyörű szép helyen lakunk, és nagyon szeretem ezt a tevékenységet, nem mellesleg segíteni az embereknek, elsősegélyt nyújtani, sízni. Mindemellett elég akciódús is a tevékenységünk. Úgyhogy sohasem unatkozunk – mesélte Lackó.

Ottó – aki diplomás gyógytornász, és számos helyi étterem konyháján is megfordult – története is hasonló: a koronavírus-járvány alatt költözött haza Kolozsvárról, s mivel a baráti társasága nem Csíkszeredában lakott, eldöntötte, hogy összeköti a kellemest a hasznossal, s jelentkezik önkéntes hegyimentőnek. Ez pedig rendkívül hasznos tevékenység, hiszen a hegyimentők az elsők, akik a különböző baleseteknél közbeavatkoznak. A fiúk szerint a leggyakrabban előforduló esetek a ficam, lábtörés, csuklótörés, vállsérülések.  

– Vannak érdekesebb esetek is, amikor már az egyén beüti a fejét, vagy mellkasi sérülést szenved. Ilyen esetben jönnek a komplikációk. Igazából mindenre fel kell legyünk készülve, mert mi vagyunk az elsők, akik közbeavatkozunk. Nagyon sok múlik a munkánkon, mivel az elsősegélynyújtásnak az első pár perce a döntő élet és halál között – meséli Lackó.

Mentés télen-nyáron

Az önkéntes és hivatásos hegyimentők között a különbség az, hogy míg az önkénteseket csak hétvégén lehet bevetni, hétköznap, mint Ottó is, dolgoznak, a hivatásos hegyimentők hétköznap is a hegyen vannak. A téli szezonban munkaprogramjuk a sípályák nyitvatartási idejével egyezik: mire a felvonók elindulnak, a hegyimentők már átnézték és előkészítették a felszerelést, leosztották a feladatokat, és bevetésre készen állnak. Amint azonban leállnak a felvonók, a hegyimentők munkanapja is elméletileg véget ér. Elméletileg, mivel balesetek mindig előfordulhatnak, ezért igyekeznek megoldani, hogy mindig legyen a hegyen szolgálatot teljesítő személy.

Megtudtuk, ahhoz, hogy valaki hegyimentő legyen, egyrészt meg kell szereznie a szükséges engedélyeket. Másrészt elengedhetetlen a jó fizikai kondíció, a hegyek szeretete, valamint különböző sportok, mint sízés, kötéltechnikák ismerete, de akár a sziklamászás is, hiszen a hegyimentők nyáron sem lazsálnak.

– Nagyon sok eltévedt túrázót mentünk nyáron, gombászókat. Gondoljunk csak bele, hogy a gombászó le van hajolva, szedi a gombát, egyszer csak felnéz az erdő közepén, azt se tudja, merre induljon el. Elég sok ilyen esetünk is van. Ezeket általában meg tudjuk oldani sikerrel. Persze nyáron is vannak eltévedt turisták, fakitermelők, akiket a fa megüt, tehát munkásokat is mentünk. Igazából bárki bárhova hívhat minket, ami ehhez a hegyhez kapcsolódik – mesélte még Lackó.

– Mindenképp a tél a fő szezonunk, ilyenkor van a legtöbb bevetés. Viszont nyáron is legalább annyira izgalmas, mint télen, hiszen nyáron inkább sziklamászás, barlangászat, turistaösvény-túrázás van, meg egy rakás gyermekprogram. Nyáron sokkal több energiát fektetünk azokba a tevékenységekbe, amelyek a karbantartást jelentik, és itt nemcsak a szűk eszköztárra gondolok, hanem ilyenkor tesszük rendbe a turistaösvényeket, sziklamászó utakat, tehát számos olyan tevékenységet végzünk, ami a természetben zajlik. Úgyhogy én azt gondolom, hogy az év minden szakában érdekes ez a tevékenység – mesélte Fekete Örs, Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának vezetője, aki 17 éve dolgozik ezen a területen. Azt vallja, hogy ez rendkívül hálás munka, rengeteg bajbajutotton segítenek, rengeteg önkéntessel, kiváló csapatban dolgoznak. – Természetesen megvan a másik oldala is, amikor a legnagyobb ünnepben vagy a legnagyobb családi program közepén is fel kell ugrani a hegyre. De hát ez ennek a szakmának a szépsége és a nehézsége is – teszi hozzá.

Anti, a hegyek réme

Bertóti Zsolt 19 évig volt önkéntes hegyimentő, ezalatt sízett, túrázott, tanult itthon és külföldön is. Jelenleg hivatásos hegyimentőként dolgozik, ő a Csíki Hegyimentő Csapat nem hivatalos PR-osa. PR-os, hiszen Beri az arca, hangja azoknak a humoros videóknak, amelyekben a Csíki Hegyimentő Csapat bemutatja az embereknek, hogyan kell a hegyekben megfelelően viselkedni, úgy, hogy ne jelentsünk veszélyt önmagunkra és másokra. Úgy, hogy ne legyünk Antik, azaz a hegyimentők által kreált antipéldák, a hegyek, hegyimentők és turisták rémálmai. A videók szerint Antik mindenhol vannak, könnyen felismerhetők, mivel ők azok, akik papucsban túráznak, farmerben, kikapcsolt bakanccsal síznek.

– Felmerült az ötlet, hogy akkora tudás és tapasztalat van a birtokunkban, miért ne tudnánk megosztani ezeket az emberekkel. Hiszen sokan nem bunkóságból, hanem egyszerű tudatlanságból csinálják azt, amit csinálnak. Az, hogy kocsival ráhajt a sípályára, bunkóság, de az, hogy szandálban s nem túracipőben megy túrázni, nem számít annak, mert neki nem szóltak, s amúgy is nyár van, meleg van – mesélte, miközben lelkesen rakta a tüzet a bogrács alatt. Hozzátette, szerencsére a videók ellenére az emberek komolyan veszik őt, hallgatnak rá.

Berit a tűz felélesztésében és a bogrács kavargatásában – a slambucot harminckétszer kell megkeverni, hogy jó legyen – Molnár Róbert segítette. Ő nyolc év önkénteskedés után lett hivatásos hegyimentő, 2021 decemberében. Robi, ahogy a csapat jó néhány tagja, rohammentős, felcserképzést is végzett. A csapattagok szerint a hegyimentők soha nem állnak meg a tanulásban, mindig van olyan terület, ahol fejlesztik magukat. Ám a csapatban nem ért mindenki mindenhez is: a feladatokat elosztják, van, aki a drónt tudja kezelni, más rohammentőssé képezi magát.

– Ez egy életforma, aki önkéntesként bekerül a rendszerbe, nem szabadul – meséli Robi, aki szerint hegyimentőnek lenni a természet, mozgás és szabadság szeretetét feltételezi, hogy egész nap mennek, dolgoznak, túráznak, edzenek, gyakorolnak, karbantartják az eszközöket. Vallja, ezek azok a húzóerők, amelyek ezt a szakmát hivatássá alakítják.

Slambuc

Hozzávalók 4 személyre:

• 10 dkg szalonna

• 20 dkg krumpli

• 50 dkg lebbencstészta

• ízlés szerint só

• 1 tk. fűszerpaprika

• 1 fej hagyma

• 1 ek. zsír

• 1 darab paradicsom

• 1 darab zöldpaprika

Elkészítés:

A szalonnát kis kockákra vágjuk, és a zsírral együtt vaslábosba tesszük. Alacsony lángon kiengedjük a zsírt belőle, majd belekeverjük a fűszerpaprikát. Beletördeljük a tésztát, és folyamatos keverés, forgatás közben aranyszínűre pirítjuk. Hozzáadjuk a hagymát, a paradicsomot, a paprikát, a meghámozott és felkockázott krumplit, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Továbbra is folyamatosan keverjük-forgatjuk, és mikor a vizet magába szívta, újabb adagot öntünk rá – egyszerre csak keveset –, egészen addig, míg minden meg nem puhul. Azt mondják, csak akkor lesz az igazi, ha legalább harminckétszer megkeverik.

(A recept forrása: sobors.hu)

Szöveg: Sarány Orsolya