A gasztronómiatörténet szerint a koriander a Földközi-tenger vidékéről származik, ma az egész világon termesztik. A konyhaművészetben és a gyógyászatban nagyjából háromezer éve használatos, bár olyan adatokat is emlegetnek, hogy hétezer éves szanszkrit írásokban is felbukkan. Az i. e. 1550 körül lejegyzett egyiptomi Ebers-féle papirusztekercsek néven ismert gyógynövénykönyvben is szerepel.
A régészek a fáraók sírkamráiban megtalálták a növény magjait, ez is jelzi a közkedveltségét, hiszen még a túlvilágra is csomagoltak belőle. Mivel az egyiptomiak a boldogság fűszerének tartották, ezért gondoskodtak róla, hogy a fáraóknak a haláluk után se kelljen hiányt szenvedniük belőle. A görög Hippokratész, az európai orvostudomány atyja emésztést segítő orvosságként javallotta. A görög atléták és a római gladiátorok korianderolajjal kenegették, gyógyították az izomgörcsöket, húzódásokat. A római katonák a hadjárataikra is vittek magukkal koriandermagot a kenyerük fűszerezéséhez, tartósítópácként is használták: kömény, ecet és koriander keverékével dörzsölték be a nyers húsokat felhasználásuk előtt. Nekik köszönhetően honosodhatott meg ez a fűszer egész Európában. Különben az egyik első olyan őshonos európai fűszer, amely a 17. században átkerült Amerikába, és ott is termeszteni kezdték, Mexikóban és Dél-Amerikában vált a legnépszerűbbé. A koriander friss levelét gyakran keverik a csípős ízekhez, hogy azokat hűsítő hatásával ellensúlyozza. A középkor Angliájában házassági szertartások alkalmával a hűséget jelképező rozmaringág mellett korianderteát adtak az ifjú párnak, mert úgy vélték, hogy elűzi az álmosságot és fokozza az életerőt, mindkettőre szükség volt legalább az első közösen töltött éjszaka idején.
A fűszerkönyvekben gyakran illatos koriandernek nevezik, ennek érdekessége, hogy éretlen zölden még erős poloskaszaga van a levélnek és a termésnek is. Neve is erre utal, a Coriandrum a görög korisz – poloska – jelentésű szóból származik. Az éréssel a kellemetlen szag is intenzív illattá érik, a szárított növény már nemcsak közkedvelt fűszer, hanem kozmetikai készítmények, illatszerek, sőt a pipadohány illatosítója is, legfőképpen a férfikozmetikumok összetevője. Thaiföldön, amelynek konyháját ma az egész világon divat lett utánozni, szinte mindenhez adnak korianderlevél-körítést vagy -szószt. A friss korianderlevél különösen jól harmonizál a paradicsommal, uborkával, avokádóval és a fejes salátával. A korianderlevélről érdemes tudni, hogy a hosszas főzés hatására az aromája elvész, ezért csak a főzés végén, tálalás előtt érdemes az ételbe keverni, a koriandermag teljes ízét pörköléssel hozhatjuk elő.
Az ókori görögök borba keverték, ma is összetevője sok likőrnek, gyomorkeserűnek. Íme, egy klasszikusnak nevezhető gyomorkeserű-likőr receptje, ami házilag is könnyen elkészíthető. Esszenciát készítünk a következő fűszernövényekből: koriandermag, kömény, fehér üröm, kálmosgyökér, izsópfű, cickafarkfű egyenlő arányban, ezt tovább ízesíthetjük csipetnyi szerecsendióval, vaníliával, narancshéjjal és/vagy szegfűszeggel. Az egészet leőröljük vagy mozsárban porítjuk, majd széles szájú üvegbe tesszük: húszgrammnyihoz hét deci jó minőségű pálinkát és három deci vizet öntünk. Gyakran kevergetve körülbelül egy hétig érleljük. Ezután leszűrjük, és ízlés szerinti és mennyiségű édes szirupot töltünk hozzá.
Magyar nyelvterületen a legelterjedtebb népi neve cigánypetrezselyem volt, mert a közhiedelem szerint a cigányok hozták magukkal Európába, amikor Indiából elvándoroltak. Nevezik poloskaköménynek is, ami nyilván a szagára utal, és közel áll az eredeti nevéhez. A bolhafű elnevezés egyik felhasználási módjára enged következtetni: „Vedd az koriandernek magját, főzd meg vízbe, és öntözd meg az hol bolhák vannak, elvesznek azok” – írja Török János 1619-ben kiadott Orvoskönyv című munkájában.
Anne McIntyre Gyógyító italok című, táplálkozástudománnyal foglalkozó könyvében (London, 1999; magyarul Bp., 2001) közli egy régi perui fájdalomcsillapító ital receptjét: „A két leginkább közkedvelt dél-amerikai fűszer tüzes keveréke, amely olyan, mint egy lórúgás, és semmiképpen nem nevezhető a bátortalanok gyógyszerének. A koriandermagok emésztést elősegítő anyagai elmulasztják az emésztési zavarok okozta fejfájást, a chili fájdalomcsillapító hatású és egyúttal jó közérzetet is teremt.” Kell hozzá tehát két kávéskanál koriandermag, egy kávéskanál csili, öt szegfűszeg, körülbelül fél liter víz, felforraljuk, hagyjuk langyosra hűlni, majd kevés mézzel ízesítjük. Használ, nem használ? Próba: szerencse!
Szöveg: Kozma Mária
