X-ek a párlatban

Megosztás

Őszinteség, vadság és szikra – főként ezt a három tulajdonságot keresi egy férfiban egyetemi volt kolléganőm. Időnként összegyűl a kis csapatunk, kolléganőnk gyakran mondogatja, nehéz megtalálni a három X tulajdonsággal rendelkező nagy Ő-t.

Baráti találkozásaink a legtöbbször úgy történnek, hogy jómagam – aki gyakran autóval érkezem – és még valamelyikünk, aki éppen antibiotikumot fogyaszt, még egy korty alkoholt sem iszik. Az egyik összejövetel után hazaérve kinyitottam a Szicsek Pálinkafőzde Háromszéki Vadmálna párlatát, és töltöttem két-három kupicával magamnak. (Az ökör iszik egymagában. Így tartja a mondás mifelénk. Ezt csak az önirónia kedvéért.) Mivel már sajtósként többször is zsűriztem az egyik nemzetközi pálinkaversenyen, ezért tudattalanul is az ottani szempontok alapján kezdtem minősíteni. Az első korty után jót mosolyogtam. Gondoltam, ezzel a párlattal jól járna a kedves kolléganő. Ízlésem és véleményem szerint a Háromszéki Vadmálna az őszinteség, a vadság és a szikra találkozása. Őszinteségét a friss málna illatának intenzitása, vadságát hosszan tartó zamatos és selymes íze, szikráját 44 százalékos alkoholtartalma adja.
Gyakran mondogatjuk, hogy a pálinka kulturált fogyasztása orvosság. Anatómiai hatásaiba nem kívánok belemélyedni, hiszen nem vagyok a téma szakértője, de egy biztos: erdeinkben gyűjtött vadon termő gyümölcseink bármilyen formában gyógyítanak. A magyarországi pálinkafőzde Vadmálna párlatának alapanyagát a mi hegyvidékünkön gyűjtik. És ami (részben) a miénk, az mindig finomabb, jobb, mint amit másból palackoznak. Apropó palack! Diszkrét, de egyúttal valósághűen üzen a tartalmáról is. Az ünnepek közeledtével kiváló ajándék lehet az X-eket kereső kollégák és kolléganők részére. A nedű a kötetlen családi és baráti beszélgetések indítója lehet. Látja a kedves Olvasó, hogy két-három pohárnyitól mennyire megjött a kedvem, és hogy eleredt a nyelvem? Úgyhogy zárásként csak annyit írok: egészségünkre!

Szöveg: Bíró István
Fotó: Balázs Árpád