Rozét inni „egy vibe”. Színes napernyők, homokos lábujjak, sós szellő, könnyű ételek. Könnyű az élet is ilyenkor. A környékünkön régebb nem volt népszerű a rozé, mint ahogy a borfogyasztás sem, de mára a nemzetközi trendek olyan gyorsan gyűrűznek be, hogy szinte azonnal tudjuk, mi történik a bor világában, könnyen el tudjuk dönteni, hogy felülünk vagy sem a különböző trendvonatokra.

A rozévonatra érdemes felpattanni, mert hatalmas a változatosság, magas a minőség, és mindenhol könnyen elérhető a műfaj.A fő erénye, hogy egyesíti a fehérborok könnyedségét a vörösborok roppanós gyümölcseivel, ráadásul igen jól mutat, parádés színekben tud megjelenni: lehet hagymahéj, barackvirág, lazac, narancs és ezek minden árnyalata.

A gasztronómiában is igen népszerű, jolly jokerként szoktak rá hivatkozni, mert rengeteg étellel passzol. Legjobb barátai a paradicsomos, paradicsomszószos ételek, de halakhoz, szárnyashoz, saláták mellé, levesek után is tökéletes.

Hogyan készül?

Rozé bort alapvetően három módon szoktak készíteni, ez leginkább a borvidéki hagyományoktól függ, a tradicionális rozékészítő vidékeken megvan mindennek a jól bejáratott módja.

Az első és leggyakoribb az úgynevezett macerációs módszer. Ez abból áll, hogy a vörös szőlőt csak pár órán keresztül hagyják a héjon ázni. Ez lehet két óra is csupán, de akár húsz is. Ezután a levet lefejtik, és úgy erjed rozénak. Itt egy kis zárójel, noha sokan tudják: minden szőlő húsa és leve fehér, a héj határozza meg azt, hogy fehér-, rozé vagy vörösbor lesz a végén belőle.  

A második módszert saignée módszernek hívják, ez tulajdonképpen vért jelent, de a lényege csupán az, hogy a vörösbor erjedésének korai fázisában egy kis levet lefejtenek, ami majd külön erjed rozé bornak. Ennek a módszernek köszönhetően a megmaradt vörösbor is koncentráltabb lesz, tehát mindenki nyer. Ez a készítési mód a világ top borvidékein mind jellemző, Franciaországtól Kaliforniáig.  

Végül pedig van a házasítás módszere, ami egyszerűen azt jelenti, hogy egy kis mennyiségű vörösbort kevernek össze egy tartály fehérborral. Nem kell sok, egyes források szerint tíz százaléknál kevesebb is elég ahhoz, hogy rózsaszín legyen a végeredmény. Ezt a módszert leginkább pezsgőknél szokták bevetni, Champagne-ban jellemző technika.

A világ legjobb rozéi

Rozé champagne

A világ leghíresebb pezsgős vidékének titkos fegyvere a helyi rozé. Vidám gyümölcsös aromái vannak, sokszor támad ribizlis, epres, vörös áfonyás ízekkel és illatokkal, de mindez kiegészül egy mandulás, virágos és briósos komplexitással. Gyakorlatilag mindenhez passzol, én nyáron már tűzgyújtáshoz is tudnám ajánlani. Tökéletes frissítő önmagában is, de mint étvágygerjesztő tud igazán szárnyalni, mivel szénsavas, így fel tudja készíteni az ízlelőbimbókat a lakomára.

A Champagne név garancia arra, hogy nem fogunk csalódni, ha levesszük a polcról, ezt kell keresni, de nyilván az áruházi, szövetkezeti es termelői tételek közt lesz minőségi ugrás. A nagy, ismert házak rozéit nyugodt szívvel lehet választani, arra viszont fel kell készülni, hogy nem olcsó a kategória.

Provence  

Cannes, Nice, Arles, Monte-Carlo, Marseille stb. Az azúrkék part településeit mindannyian ismerjük, és sokak szerint a világ legjobb rozéi is innen jönnek. Hatalmas az igény rá, ezért érdemes jó hírű termelők borait választani. Az innen érkező borok nagyon frissítő virágos, piros gyümölcsös és sokszor fűszeres aromájúak, finom szerkezettel és kellő komolysággal. Jellemzően világos színűek, nagyon enyhe lazac- vagy barackvirág-árnyalatokkal. A helyi mediterrán ételekhez kitűnően passzol. Klasszikus párja a zöldséges-paradicsomszószos ratatouille, a híres halleves, a boullabaisse, a klasszikus tonhalas saláta Nice városából, eredeti néven a salade niçoise és sok más recept. Ezeket a termőhelyeket érdemes a címkén keresni: Côtes de Provence, Lirac, Tavel, Bandol. Nem Provence már, de a nyugatra eső Languedoc-Roussillon régió is jön fölfelé.

Siller  

Ez a Kárpát-medencei specialitás leginkább a történelmileg sváb lakosságú vidékeken jellemző. Abban különbözik a klasszikus rozéktól, hogy szüret után a kékszőlő két-három napig is ázhat héjon a préselés előtt. A végeredmény ezért sokszor olyan inkább, mint egy könnyű vörösbor az ennek megfelelő színnel. Villányban és Szekszárdon van nagyobb hagyománya, de Egerben is készítik. Szekszárdon fuxlinak is hívják, a név jelzi, hogy a színe inkább a róka bundájára emlékeztet. Leggyakrabban kékfrankosból készülnek, vagy kadarkából. Illatuk visszafogott, de kellemes cseresznyés, meggyes, fűszeres az aromájuk. Több a tannin bennük, mint a rozékban, a szerkezetük is komolyabb.  

Klasszikus magyar paprikás és paradicsomos ételek mellé passzolnak leginkább, a bajai halászlé, egy szekszárdi kakaspörkölt vagy egy balatoni hal mellé tökéletesek. Mindenképp behűtve fogyasszuk a sillert is.

Magyarországi és romániai rozék

Mindkét országban egyre nagyobb mennyiséget állítanak elő, de a minőség sajnos még eléggé ingadozik. A legtöbb tétel alacsony hőmérsékleten erjed, ezért légies, de relatíve illatos. Ezeket a borokat viszonylag egyszerűen fel lehet ismerni, mert az illatuk a régi tutti-frutti rágógumik és cukorkák ízére és illatára emlékeztet. Sokszor van bennük maradék cukor is.

Érdemes szót ejteni a rozéfröccsről is. A társasági élettől hangos teraszok elmaradhatatlan kiegészítője, főleg Magyarországon. A fanyar, de kellemesen illatos rozé, főleg kánikulában, egy kis szódával felhúzva, maga a tökéletes frissítő.

Fotó: freepik.com