Tudományos kutatások foglalkoznak azzal, hogy miként hatnak az illatok és a szagok az agyhullámokra, és hogyan keltenek a végtelenségig változó hatásokat. Kellemes és ártalmatlannak hitt illattal is megesik, hogy jóleső ugyan, ám bódító és akár fejfájást, rosszullétet is okozhat. Napjainkban népszerű az illóolajos illatterápia, amelynek számottevő részét a konyhában is használatos fűszerek teszik ki.

Divat ide vagy oda, az óvatosság kötelező. Az eukaliptuszolaj például a hűsítő cukorkák és köhögést gyógyító szopogatótabletták fontos fűszere, gyakran megtaláljuk a párologtatókban, masszázs­olajokban is, mind az ízét, mind az illatát általában frissítőnek tartják, viszont sok kutató figyelmeztet, hogy a kisbabák számára tilos a használata, mert nemcsak a belégzése, hanem a bőrbe dörzsölve is mérgező lehet. Hasonló intelmek olvashatók az ugyancsak frissítő cédrusról vagy a fűszerként és a parfümiparban is használt, amúgy bódítónak is ismert szerecsendióról, a zsályaolajról, sőt a közkedvelt fahéjról is. Az elővigyázatosság mindenképp szükséges, főleg a nagyobb mennyiségek folyamatos használatánál. Mindemellett érdemes végiggondolnunk azt is, hogy mikor és milyen céllal használjuk az illatosítást, hogy valóban szükséges-e mindig illatfelhőbe burkolni saját magunkat és a lakásunkat, illetve ha már használjuk, tekintettel vagyunk-e önmagunkra és a körülöttünk lévőkre egyaránt. A magunkra kent olcsó vagy éppen méregdrága illatos akármik aranyszabálya, hogy néha a kevés több, mint a sok, vagy a régi római közmondás, hogy nincs is annak jó illata, aki mindig illatos.

Az illattörténet szerint az ókorban főzéssel állították elő a testi illatszereket, amelyeket akkor kizárólag kenőcs alakjában használtak. Az illatosító növényt olajban főzték, s aztán az olajat többé-kevésbé besűrítették. Így készült a régiek híres rózsakenőcse és mindaz az erősen illatosított krém és olaj, amely az ókorban divatban volt. A római asszonyok majoránnával illatosították a hajukat, kakukkfűvel az arcukat, mentával a karjukat. A rómaiak általában a legfontosabb illatosító kenőcsökhöz és olajokhoz rózsát, liliomot, ibolyát, nárciszt, mirtuszt, tömjént, mirhát, na és a konyhai fűszerek közül leggyakrabban majoránnát, kakukk­füvet, fahéjat, sáfrányt használtak. Ókori illatosító fűszer volt a rozmaring, a levendula, a bazsalikom is.  

Későbbi időkben nagyúri házaknál rózsavízzel illatosították a kézmosó vizet, amit kis tálacskákban a szolgák hordtak körül, és az étkező hölgyek, urak belemártották maszatos ujjaikat. A húsokat ugyanis kis darabokra vágva szolgálták fel, amiket az étkezők kézzel fogtak meg, mártogattak a szószokba. Kés, kanál, villa az asztali teríték civilizációs történeti sorrendje. A régi evőeszközök története leginkább a hozománylevelekben követhető nyomon, ezekben a kanál a leggyakoribb. Ha a nemesek vendégségbe mentek vagy utaztak, akkor a saját kést, kanalat, egy- vagy kétágú villát – címeres, monogramos ötvösműveket – egy tarsolyban magukkal vitték. Erdélyben az asszonyoknak is szokásuk volt ez – meséli Apor Péter a 18. században –, „övükhöz kötött zsinórról bocsátották le előruhájuk mellett” az evőeszközöket tartalmazó tarsolyt. Az előruha jelentése kötény.

Évszázadokon át az illatos füvek, fűszernövények fejedelmének a rozmaringot tartották, amelynek illata a legtartósabb. A rozmaringot az egyik legrégebbi füstölőként ismertetik. Tömjén és mirha mellett vagy helyett rozmaringot égettek a szentélyekben, hogy elűzzék a gonosz szellemeket és a betegségeket. Az ókori görögök hittek abban, hogy a párna alá rejtett rozmaringág megóv a rémálmoktól, az ártó szándékú szellemektől, és jó alvást biztosít. Az ajtó fölé akasztott rozmaringcsokor távol tartja a tolvajokat, megtartja a házban az egészséget, és megakadályozza, hogy a különböző szellemek, koboldok vagy tündérek ellopják a csecsemőket. Külön érdekesség, hogy a görögök szerint a rozmaring minden jó tulajdonsága mellett még az elme művelését is szolgálta. Mind a görög tudósok, mind az ő tanítványaik és a diákok rozmaringágakat hordtak a hajukban, hogy segítse a szellemi teljesítményüket.

Sok kozmetikumban találkozhatunk a fahéj illatával, a szegfűbors inkább a férfiak számára készült kozmetikumokban használatos, akárcsak a szerecsendió, amelyet szappanokba és samponokba is tesznek, a vanília főleg a női parfümök illatát gazdagítja, a muskotályzsálya a borok fűszerezése mellett a kozmetikaiparban kölnivizek, parfümök, szappanok, légfrissítők illatanyaga. A kozmetikaiparban a természetes illatokat ma szintetikus műillattal pótolják, vagy egészen ezzel helyettesítik.

Fotó: freepik.com