A mirtuszfélék családjába tartozik, a szerecsendió közeli rokona. Örökzöld fa, amin terem, akár húsz méterre is megnőhet. Mielőtt virágai kinyílnak, a rózsaszínű bimbókat leszedik, és a napon megszárítják, így lesz fűszer belőle. Kellemes aromájú, jellegzetesen illatos, csípősen fűszeres ízű. Őshazájának az Indonéziához tartozó Maluku-szigeteket tartják, amelyek Fűszer-szigetek néven is ismertek.
V. Károly német-római császár óriási összegeket áldozott a Fűszer-szigetek elfoglalására, mivel ez a fűszerek révén végtelen gazdagságot ígért. Ez ügyben Fernando Magellánnal, a híres 16. századi portugál utazóval kötött szerződést. Magellán odaveszett az egyik expedícióban, az öt hajóból álló flottából csak egy tért vissza a hazájába. A hajó fedélzetén mindössze 18 ember maradt, belseje azonban óriási vagyont, 70 tonna fűszert rejtett. Cano kapitány, aki az utolsó Magellán-hajót hazahozta, a császártól magas rangot és címerhasználati engedélyt kapott. Gasztronómiatörténeti érdekesség is, hogy címerében két fahéjrúd, három szerecsendió és tizenkét szegfűszeg látható.
A régi kínaiak a hivatalos császári kihallgatásokat is szegfűszeggel fűszerezték, ugyanis a császár elé járuló alattvalók számára előírás volt a szegfűszeg rágcsálása, hogy friss és üde legyen a leheletük, amikor szemtől szemben állnak az uralkodóval.
Ki gondolná, hogy ez az apró, illatos virágocska kíméletlen, gyilkos hatalmi harcok okozója volt a középkori fűszerkereskedelemben? A portugálok és a hollandok egy egész sziget szegfűszegfáit és velük sajnos a falvait is elpusztították csak azért, hogy megszerezzék, illetve megtartsák a szegfűszeg-kereskedelem monopóliumát. Az 1600-as években a hollandok úgy próbálták monopolhelyzetüket fenntartani és az árakat is megemelni, hogy az ő tartományukon kívül eső szegfűszegfában gazdag területeket mind felégették. Mindez megritkította és rendkívül drága luxuscikké is tette ezt a fűszernövényt. 1605-ben a hollandok teljesen kisajátították a szegfűszeg-kereskedelem jogát, és halálbüntetést mértek azokra, akik a hivatalos felhatalmazást megkerülve csempészettel próbálkoztak. Végül is a francia csempészek jóvoltából változott a helyzet, amikor a szegfűszeg termesztését más szigeteken is sikerült megkezdeni. A 18. századra már sok helyen termesztettek szegfűszeget, többek között Kelet-Indiában, Zanzibáron, Madagaszkáron, Mauritiuson és Tanzániában. A nagy kínálatnak köszönhetően a fűszer ára olyan szintre csökkent, hogy a szegfűszeg aztán szinte minden társadalmi osztály számára elérhetővé vált.
A középkori Európában nem volt általánosan ismert, de a 12. századi herbalista és rendfőnöknő, Hildegard von Bingen receptes könyvében mégis felbukkan, kedvesen vicces a magyar fordítása: „És ha valakinek fáj a feje, és zúg, mintha süket lenne, egyen gyakran szegfűszeget, ez csökkenti a dörmögést, ami a fejében van.” Ugyanebben az időben Európa-szerte híres volt a keresztény egyházi harcos szerzetesrend, a templomos lovagok gyógyecetje is, amelyben fokhagyma, tárkony, bors, kakukkfű és babérlevél mellett szegfűszeg is található. Amikor tombolt a fekete halálnak nevezett pestis, az orvosok és ápolók szegfűszegnyakláncot viseltek, vagy szegfűszeget rágcsáltak, ha beteget látogattak. A szegfűszeg rágcsálása, illetve a főzetével történő gargarizálás fertőtlenít, ezért torok- és mandulagyulladás kezelésére, a fellépő fájdalom csillapítására kúraszerű használata ma is ajánlott a természetgyógyászatban.
A szegfűszeg kiváló rovarriasztó, a narancsba, almába tűzdelt szegfűszegnek eredetileg az volt a szerepe, hogy az ételek illatára gyülekező apró bogarakat elriassza az ebédlőasztal közeléből, ma már leginkább karácsonyi asztali dísznek számít.
Fűszerkeverékeknek, pikáns mártásoknak, boros, paradicsomos ételeknek, pácoknak, pudingoknak, sokféle édességnek ízesítője. Az amerikaiak jellegzetesen sonka és disznóhús tűzdelésére; az angolok almatortába; a franciák levesekbe használják. Szörpöket, puncsot, bólékat, gyomorkeserű-likőröket, forralt bort is fűszereznek vele. Nem hiányozhat az indiai fűszerkeverékekből, például a curryből, és finom aromát kölcsönöz a savanyúságnak vagy éppen a pecsenyének. A mézespogácsának is fontos fűszere a fahéj, kardamom, szerecsendió-virág mellett. Indonéziában a cigaretta dohányába keverik az őrölt szegfűszeget. Mindemellett arról is lehet olvasni, hogy rágcsálása segíthet az alkoholról és a dohányzásról való leszokásban.
A szegfűszeg többnyire keverékek gazdagítója, de kipróbálhatjuk úgy is, hogy hangsúlyossá váljon az íze. Ilyen többek között a provence-i marhasült. Recept: 1 gerezd fokhagymát olajban megpárolunk, majd 1 kg marhahúst mindkét oldalán megsütünk benne. Miután hirtelen megpirítottuk, hozzáöntünk 1,5 dl vizet és 1-2 evőkanálnyi paradicsompürét. Két-három vöröshagymát négybevágunk, ezeket sűrűn megtűzdeljük szegfűszeggel, majd fogpiszkálóval a húsra tűzzük, így pároljuk készre.
Fotó: freepik.com
