Székelyföldi névváltozatai: borsikafenyő, borsikabokor, gyalogfenyő. Kékes, hamvas bevonatú bogyótermései szolgáltatják az édes-kesernyésen aromás, kissé csípős ízű fűszert, a borsikabogyót, fenyőborsot, növénytani nevén borókát. Ősidők óta ismert gyógy- és fűszernövény.

Bingeni Szent Hildegard 12. századi bencés apáca füveskönyvében a gyógyító hatásáról ír: „A közönséges borókáról: Végy a gyümölcséből, és főzd meg vízben, és ezt a vizet szűrd át egy kendőn, és azután adj mézet ehhez a vízhez, és valamennyi ecetet, és édesgyökeret, és ennél kevesebb gyömbért. És így főzd meg újra, és készíts belőle italt, és igyál ebből gyakran evés után vagy éhgyomorra, és ez enyhíti a fájdalmat a tüdőben, a mellkasban és a májban. Vedd azonban a zöld ágacskáit is, és főzd meg vízben, és készíts ebből a vízből gőzfürdőt, és fürödj ebben gyakran, és ez enyhíti a különböző ártó lázakat benned.”

Az európai középkori orvosok járványok idején olyan maszkot viseltek, amelynek egy nagy madárcsőrre emlékeztető meghosszabbítása volt, ennek a csőrszerű nyúlványnak az volt a rendeltetése, hogy elférjen benne a rozmaring-, kakukkfű- és/vagy borókaolajjal átitatott kendőcske, amely megszűrte és egyben fertőtlenítette a belélegzett levegőt. Ezzel a céllal a betegszobákban, kórházakban még az első világháború idején is párologtattak ilyen főzetet. A mai gyógynövénykönyvek a természetes antibiotikumok között sorolják fel a borókát, vízhajtó hatását emelik ki, intenzív íze megakadályozza a túladagolását, viszont a vesebetegeket óvatosságra intik a kis mennyiségű, tehát fűszerként való használatában is.

Főzelékek, saláták, savanyú káposzta, húsételek, halételek, vadpástétomok, grillezett húsok ízesítője. Kitűnő ízt kölcsönöz a sertés- és vadsülteknek, de nem hiányozhat a pácléből sem.

A boróka két hírneves alkoholos ital, a gin és a borovicska fűszere és alapanyaga. A gin története Hollandiában kezdődött a 17. században. A neve is a holland boróka geniver szavából származik. A borovicskát is, a ginhez hasonlóan, borókapárlat és szesz elegyítésével készítik. Szlovákiában nemzeti italként tartják számon, a történelmi dokumentumok szerint először Liptó vármegyében készítették a 16. században. A korabeli írott források tanúsága szerint ezt a liptói specialitást Budán és Bécsben is kedvelték és fogyasztották. A borovicska alapreceptje: 10 liter vízhez kell 1 kg cukor, 10 deka borókabogyó, néhány szem koriander és egy késhegynyi borkősav. Ezt körülbelül egy órán át főzik, közben a habját leszedik, a végén leszűrik. Ha kihűlt, 2-3 deka élesztőt adnak hozzá, és lefedve addig hagyják, míg felülete fehér lesz. Ekkor áttöltve erjedni hagyják két napon át, majd leszűrve üvegekbe töltik, és jól ledugaszolják. Pár hét után fogyasztható.

A borókával önmagában ritkán fűszerezünk, legtöbbször fűszerkeverékek összetevője, úgyhogy ízelítőül ideírok párat, természetesen ezek a receptek mindig kiegészíthetők a kony­hatündér saját ötleteivel a fogyasztók ízlése szerint:

Pástétom-fűszerke­ve­rék: 1-1 rész porított koriander, köménymag, bazsalikom, kakukkfű, majoránna, boróka, zsálya, fodormenta, édeskömény, babérlevél, 3-3 rész porított csombor, mustármag, 5 rész édes-nemes paprika.

Páclé-fűszerkeverék: fekete bors, boró­ka­bogyó, babérlevél, hagyma, ecet és sóoldat elegyét felforralják, majd hidegen ráöntik a húsra, és 3-4 napig hűvös helyen párszor megforgatva pácolják. A páclé rendszerint nem lepi el a húst, ezért naponta úgy kell átrakni, hogy minden darabja váltakozva az edény alján összegyűlt páclében ázhasson. Utána hagymás zsírban a húst megsütik, majd a páclével felöntve, fedő alatt készre párolják.  

Hús konzerválása füstöléssel: a sózás és pácolás befejeztével a húst felakasztva, szellős helyen két napon át szikkasztják, s csak azután füstölik. Naponta 1-1 maroknyi borókabogyót kell hinteni a parázsra.

Vadhúsok fűszerkeveréke: babérlevél, rozmaring, kakukk­fű, fekete bors, szegfűbors, borókabogyó. A keverék édeskés-keserű íze minden vadételhez, emellett halhoz és mártásokhoz is illik.

Fotó: freepik.com