Betakarított tudnivalók

Megosztás

Régen minden jobb volt, jövőre minden más lesz. Hogyan is fogalmazhatna másként egy közepesen kezdő, kertészkedő szakács, ha igyekszik összefoglalni idei munkájának eredményeit. Volt itt minden: hősi halált halt paradicsom- és vinetepalánta, cukkinitúltermelés, kísérleti endívia, gyom, gaz és nem elhanyagolható mennyiségű termés is.

A legértékesebb hozadéka azonban mégsem kilogrammban, sokkal inkább elégtételben mérhető. A válogatósnak és finnyásnak csak kismértékben nevezhető nyolc-, illetve tízéves gyermekeink érdeklődését és étvágyát sikerült élénkíteni a házilag termesztett zöldségek iránt, aminek természetesen feltétele, hogy be kell vonni őket a kerti munkába, de csak annyira, ami még nem számít illegális gyerekmunkának Ez egész szezonban gyermekenként nagyjából kétszer harminc percre tehető. Összesen. De az is biztos, hogy szemmel láthatóan több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, mint, mondjuk, egy kizárólag városban töltött nyár során. (Különösen a frissen kihúzott és a fűben megtörült sárgarépa ropogtatása nyerte el a tetszésüket.)

Minden kudarcként megélt kertészeti történés ellenére felbecsülhetetlen az az érzés, hogy téli éléskamránk saját termésből származó eltett vagy tárolt zöldségekkel van tele. Különösebb szerénykedés nélkül állíthatom, hogy körülbelül 50 kiló paradicsomot, 30 kiló körüli uborkát, 10-15 kiló paprikát, túl sok kiló cukkinit, 4-5 főzetre elegendő szemes paszulyt, egész télre elegendő zöldpaszulyt szüreteltünk. A hagymát, murkot és céklát még nem mértük le, ránézésre két-három téli hónapot kihúzunk velük.

A család számára az eltett savanyúságok királya a csemege­uborka. Az uralkodó arisztokrata osztály, azaz a gyermekeink is ezt részesítik előnyben téli napokon, ráadásul azon recept szerint tesszük el, amit még édesanyám a nagyanyjától örökölt. Íme a recept: a főzőléhez 1 liter fehérborecetet két és fél liter vízzel, ízlés szerinti mennyiségű sóval, cukorral összefőzünk, mustármaggal, babérral, szemes borssal és kaporral ízesítjük. Szükség esetén belefőzzük a tartósítószert is. Most jön a neheze: az apró és közepes méretű uborkákat pár órára sós vízbe áztatjuk, majd egyenként, erre a célra vásárolt körömkefével megmossuk. A forrásban lévő főzőlébe dobjunk egyszerre csak akkora mennyiséget, hogy túlságosan ne hűtse vissza a levet, majd amikor megváltozik az uborkák élénkzöld színe, szűrőkanállal kiszedjük egy edénybe. Miután kézmelegre hűlt, üvegekbe rendezzük, egy-két szál tormát is téve közéjük, majd az újra forrásba hozott lével színültig felöntjük az üvegeket. Száraz dunsztban hagyjuk egy-két napig.  

A bőséges paradicsomtermést kétféleképpen főztük be. Egyrészt klasszikus paradicsomléként, másrészt pedig alapkészítményként, lecsóként került üvegekbe. Utóbbi úgy készül, hogy egy rész hagymát olajon üvegesre párolunk, hozzáadjuk az egy rész meghámozott, magoktól megtisztított paradicsomhúst, alaposan elfőzzük a levét, majd hozzáadjuk az egy rész felszeletelt paprikát is, amellyel már csak annyit főzzük, hogy a paprika még enyhén roppanós maradjon. Csupán sóval ízesítjük, téli felhasználáskor (leves, pörköltalap, mártás stb.) tovább ízesíthetjük tetszés szerint.

Az idei termésnek az a része, amit nem főztünk be, illetve nem is fogyasztottunk el, elsősorban a társadalmi megbecsültséget szolgálta. Ezek olyan kis mennyiségű vegyes zöldségcsomagok, amelyeket rokonoknak és ismerősöknek ajándékoztunk, nem titkoltan vagánykodás és dicsekedés céljából. Az „ide süss, micsoda paradicsomunk termett” kezdetű mondatok pénzben nem kifejezhető elégtétellel szolgálnak.

 

Jövőre minden másképp lesz

Tervezni márpedig kell, erre használom ki azokat a téli hónapokat, melyek során szünetel gasztromagazinunk kertészrovata. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy az alapvetően talajjavítási tevékenység – komposzt kezelése, trágyázás – nem feltétlenül hangolható össze kiadványunk üzenetével és küldetésével. Tavaszig tervezem ugyanis a szabadföldi ágyások bővítését, a fóliaház karbantartását, az ágyások kereteinek jobb műszaki megoldását, de mindenekelőtt az általános vetési terv elkészítését, elsősorban a kertészeti munkára fordított idő és energia hatékonyabbá tételéért. Várhatóan a jövő évfolyam márciusi számában jelentkezik ismét műkedvelő kertészrovatunk.

 

Szöveg: Orbán Ferenc

Fotó: Szigeti Vajk István