Kifejezetten emberi tulajdonság megemlékezni azokról, akik szolgálat teljesítése közben életüket adták a… kertért, még akkor is, ha nem emberek, csupán növények, de alapvetően élőlények. Mint minden esetben, a hősi halál hozzávalói közt szerepelnie kell egy grandomán ideának (esetünkben a „mindenáron” vidéki veteményes), egy diktátornak (aki, ugye, én lennék), hozzá nem értésnek és jó adag félresikerült küldetéstudatnak (utóbbi kettőt a diktátor fogalma alapvetően feltételezi).
Kertésznaplóm múlt havi részében már megemlékeztem a 20 tő hősi, de teljesen értelmetlen halált halt paradicsompalántáról, és nem tehetem meg, hogy ne említsem meg azt az öt tő padlizsánt, melyeket május derekán gondosan elpalántáltam, egy hét múlva pedig nem kisebb alapossággal, jó szándékkal és a szebb jövőért vívott harc küldetésének tudatával kigyomláltam, mint valami tyúkhúrt. Ráadásul a tévedésemre csupán hosszú napok múlva döbbentem rá, akkor viszont úgy éreztem magam, mint tűzérségi parancsnok, aki saját vonalait löveti.
Pár hét múlva András szomszédom lepett meg vedernyi frissen kiegyezett céklával – volt köztük már diónyira nőtt gyökér is –, amelyeket valamelyik sietős nap végén nagy műgonddal sikerült a fóliasátor egyik sarkában felejtenem. A víz leszáradt róluk, kövér leveleik visszafordíthatatlanul lefonnyadtak és elsárgultak. Birkaeledel lett belőlük. Egyetlen szerencsém, hogy az egyágyásnyi saját, magról vetett cékla ígéretesen fejlődik.
Nem csoda hát, hogy a regimentnek vannak olyan tagjai, akik a határtalan hülyeség láttán egyszerűen nem hajlandók csatasorba állni. Ilyen a mezei kakukkfű (Thymus serpyllum), amelyik – túl azon, hogy a legfinomabb teák alapanyaga – kikupált kerti rokonával ellentétben (Thymus vulgaris) még csak meg sem próbált levelet hajtani. (Frissítés: június 24-én konstatáltam, hogy néhány elvetemült mezei kakukkfű kihajtott.) A kertészeti műhibákat a csalók és opportunisták méltatlan felkarolásával is folytathatnám: bevallani is szégyen, hogy hány tő labodát és hosszú szulákot öntöztem és kapáltam meg, mígnem leveleik differenciálódása után kiderült valódi mivoltuk. Szóval nem szívesen firtatom elvakult kertészkedésem e sötét időszakát.
A rettenthetetlenek
Igazságtalan lennék, ha nem ejtenék szót növényregimentem harcosairól, akik mindennemű kontárkodásom ellenére megvívják harcaikat és hősiesen tartják állásaikat.
A rukkolát mindenképpen az elsők között kell említenem, hiszen hamarosan a második vetést is szüreteljük. Igazi túlélők, lenyomják a gyomot, ráadásul finomak is. Annak ellenére, hogy a római salátát nem a fóliaházba kellett volna vetnem, meglehetősen jól érzi magát, szemmel láthatóan növekszik, hamarosan ezt is szüretelhetjük. A zöldborsó tobzódik és virul, éppen ezekben a napokban ontja a legtöbb termést a gyerekek legnagyobb örömére.
A paradicsom a fóliasátor koronaékszere. Naponta jelennek meg az új virágok és terméskezdemények, a növény nagy tempóban növekszik, merem remélni, hogy ezeket már megtanultam gondozni, metszeni, kezelni. A paprikák a harcosok között is kedvenceim. Az ültetvény ugyanis úgy jött létre, hogy 6-8 tövet kaptam a szomszédomtól, de mielőtt azokat elültettem volna, csak úgy vaktában egy marék magot beleszórtam egy tejfölesvödörnyi virágföldbe és félretettem a fóliasátor egyik sarkába. Még rapszodikus öntözési hajlandóság mellett is szépen kikeltek, kiültetve pedig alig kisebbek palántázott társaiknál.
Az évelő fűszernövények témáját szándékosan kerülöm, itt még azt sem tudom, mit csináltam jól vagy rosszul. Az első vetés bazsalikom a fagyok járulékos veszteségeinek sorát gyarapítja, a kerti kakukkfű kihajtott, csombort és szurokfüvet adott a szomszéd, tehát azok jól vannak, a mentát elnyomja a zöldkoriander, a metélőhagymát pedig a menta, a levélpetrezselyemnek sem a hajtását, sem pedig a megvásárolt magvait nem találom, azok szerintem szublimáltak.
A palántáról ültetett 5-6 tő zeller szépen fejlődik, a magról a fóliasátorba vetett szárzeller pedig szerencsésen kihajtott, de még csak akkora, hogy valószínűleg a karácsonyi ünnepi sajttálhoz lesz belőle valami. Kellő lendülettel fejlődnek a veteményes gyalogkatonái, a fehér-, illetve a lilahagyma, nemkülönben szép eredményeket produkál kikupált verziójuk, a salotta (Allium ascalonicum). A karós bab indái többnyire rátaláltak a melléjük rendelt karókra és elindultak az ég felé, a gyalog ceruzabab viszont valami kényes, piszmogós fajta lehet, mert csak ímmel-ámmal vert gyökeret és indult fejlődésnek.
A sütőtök viszont nagy kalandnak ígérkezik. Már az indulása kalandos volt, hiszen frissen kitisztított udvarrészben, gyakorlatilag gyepes területen ásott fészkekbe vetettük el a magokat, egyenesen háromfélét. Az első, egy japán fajta, online rendelt magból, amit neve alapján inkább kéne elszívni, mint megenni: uchiki kuri. Az ígéret szerint intenzíven narancssárga színű, és íze is a legalkamasabbá teszi krémleveseknek. Három fészekből egy kelt ki, és már a levelein is narancssárga pigmentfoltok láthatók. A második vetésnél már őshonos fajtákat vetettünk, három fészekhez a szomszéd adott vetőmagot, kettőhöz pedig boltit használtunk.
A tanulság
Nincs mese: drasztikusan csökkenteni kell az értelmetlen, hamis küldetéstudat és dilettantizmus okozta halálesetek számát. Tanulni kell! Csupán a jó szándékkal társuló alapos tudás, a helyén kezelt pontos információ képes arra, hogy véget vessen ennek a tragédiának. Azonnal intézkednem kell, nem várhatom meg a jövő évi szezont. Például már most eldöntöttem, hogy jövőre tényleg lesz vetési terv, felcímkézett ágyások, alaposan bebiflázott gyomnövényhatározó, csíráztatási napló és egyebek. (Talán jövőre meg is tehetem, ha idén sikerül a portán álló házat lakhatóvá, a csűrt pedig esőmentessé tenni. Idénre ugyanis ezek a tervek.)
