Két hónapnyi lelkesen dilettáns kertészkedés után learattam az első termést: rukkola, kerti zsázsa, fodros salátalevelek… és sok tanulság. Nem számít kifejezetten nagy teljesítménynek, ezek a növények ugyanis akkor is képesek kihajtani és kövér leveleket növeszteni, ha az ember zsebéből véletlenül kihullnak a magok, miközben hátrasétál a csűrig.
Ráadásul ezt a szüretet beárnyékolja az a felelőtlenség, amivel halálba küldtem nagyjából húsz tő paradicsompalántát. Mert milyen az ember? Főleg, ha kezdő, főleg, ha huszonegyedik századi módon türelmetlen, és nem utolsósorban székely is: mindig jobban tudja, mint a tapasztaltabbak, hajlamos megfeledkezni arról, hogy az utolsó szó mindig az Anyatermészeté.
Alacsony hőmérsékletű tapasztalatok
Történt ugyanis, hogy április utolsó napjaiban elpalántáltam a paradicsomokat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a fóliasátor védelmét kihasználva jó sok előnyhöz juttatom majd a növényeimet. Mert olyan nem lehet, hogy lefagynak, hiszen a kézműves és alaposan megtervezett fóliasátor oltalma alatt cseperednek, olyan körülmények között, hogy a föld hőmérséklete néha a 20 fokot is eléri. (Ezt azért tudom ennyire pontosan, mert a kezdeti sürgés-forgás idején kertészprojektem alapembere, apósom egyszer csak beállított egy steakhőmérővel, és találomra beleszúrta az egyik ágyásba. Az azóta is ott van, és rendületlenül ontja az információt a talajban uralkodó állapotokról.)
Szóval, kizárt, hogy bármi is fenyegesse a paradicsompalántákat, gondoltam én, a közepesen kezdő és dilettáns kertészkedő. Mintha időnként nem néznék a térképre, mintha nem Székelyföldön nevelkedtem volna. Végül jött, aminek jönnie kellett: május elején meglehetősen hűvös idő volt a keleti végeken, egyik reggel pedig -3, -4 fok köré hűlt le a levegő… és kampec. A fóliasátor két ajtaja alatt hagytunk egy-egy tenyérnyi rést a szellőzés végett, így a fagyos levegő zavartalanul közlekedhetett a fóliasátor teljes hosszában. A technikai magyarázat megvan, és tanulva az esetből a paradicsomokat bő két hét múlva ültettem újra, a remélt előny pedig hátránnyá változott.
Kincsek a hátsó udvarban
A paradicsomok esete fölöttébb szomorú, de a kertben az élet megy tovább. Ez főleg akkor bizonyosodik be, amikor rápillantok a gyomok növekedési képességére, és konstatálom, hogy az ellenük folytatott harcra nem vagyok maradéktalanul felkészülve. Egyetlen ágyás nem gyomosodik: az, amelyikbe a zsázsát, rukkolát és zöldborsót vetettem. A gyomnövények a rendszeres öntözés ellenére sem voltak képesek elburjánzani, a vetett zöldségek olyan gyorsan növekedtek, hogy egyszerűen elnyomták a gyomokat, és lehet szüretelni a vegyszermentes leveleket.
Közben valódi kincsre is bukkantunk. A csűr mögött kivágott fák maradékai és hatalmas gallyrakás éktelenkedett, amit mindenképp fel kellett számolnunk. A szebb napokat látott udvarrészt minden évben benőtte a csalán és más vastag szárú növény, amelyek minden évben elhaltak, a faágak meg a vastagabb törzsek pedig szép lassan elkorhadtak. Az eredmény: kiváló minőségű komposztalapanyag, amihez frissen kaszált füvet és a veteményesből kikerülő nemkívánatos gyökereket is hozzákevertük. Reményeink szerint őszre használható komposztot kapunk.
És egyéb műszaki vívmányok
Falusi idill ide vagy oda, a hétköznapokat mégiscsak városon töltöm, munkahely, taposómalom meg ilyenek. A kerti teendőkre rendszerint az emlékeztet, hogy ha valamit keresek a kabát- vagy nadrágzsebemben, onnan többnyire csavarok, tömítőgyűrűk, gyorscsatlakozók, kábelkötözők (a jövő drótja), csavarozófejek kerülnek elő. Nem kell jegyzetfüzet és határidőnapló, ezekről pontosan eszembe jut, hogy a kertben éppen milyen műszaki hátterű fejlesztés van folyamatban, mit kell beszerezni a következő munkára.
Ebben a hónapban a legnagyobb kihívást a korábban felszerelt öntözőrendszer működtetése jelentette. Világos volt, hogy a műveletet automatizálni kell, hiszen nem tartózkodunk állandó jelleggel a helyszínen. A rendszer két fontos részből áll: egyrészt el kell érnem, hogy a szabadeséssel működő csepegtetős rendszer víztartálya sose fogyjon ki, másrészt pedig a csepegtetős öntözés irányíthatóan induljon és álljon meg. Olyan készre gyártott automatika, ami integráltan vezérli mindkettőt, nem nagyon van, ezért az alkatrészenként megvásárolt automatizálás mellett döntöttem. E sorok írásának idejére sikerült rávenni a szerkezetet, hogy megbízhatóan működjön, bár még mindig nem merem azt mondani, hogy túl vagyok a próbaüzemen. Szükség volt hozzá egy solenoid szelepre, egy folyadékszintet vezérlő modulra, két folyadékszint-érzékelőre, két áramcsökkentőre, egy okosrelére ingyenes applikációval, kábelekre, konnektorokra, a szerelési munkák végeztével pedig egy alapos gyónásra és szakember által előírt relaxációs gyakorlatokra. Nem szeretném elkiabálni, de úgy tűnik, működik. Az öntözés minden reggel elindul, és másfél órán át üzemel, ha pedig a tartályban leesik a folyadék szintje, egy búvárpumpa visszatölti az udvaron lévő kútból.
