A régi idők udvarhelyi embere is szívesen szürcsölte a jó feketekávét, ha a közelébe férkőzött.
A kelet-indiai kávé, a nyugat-indiai cukor, a chinai thea még néhány század előtt luxusnak tartatott, s csak a leggazdagabbak asztalán jelent meg, írja Kassay F. Viktor uram az Udvarhelyi Híradó 1877-es kiadásában. A szerző maga sem tartja már fényűzésnek a kávézást, teázást, hiszen 1848 után nálunk is természetes dolog, mondja. Ám arra is figyelmeztetnek a kávészakértők, hogy a kávé és a tea a szokott minőségben kellemesen csillapító ital és kis mennyiségben megengedhető, nagy mennyiségben viszont az alvást megzavarhatja. A kávé mint élvezeti cikk régóta jelen van városunkban, mi több, Székelyudvarhely rendezett tanácsú város szabályrendeletet is kibocsátott 1875-ben a kávéházak és kávémérés szabályairól. A rendelet kimondja, hogy a fogadó, vendéglő, kávéház vagy kávémérés üzletnyitására engedélyt nem nyerhet az a személy, aki nyereségvágyból elkövetett bűntettért vagy vétségért büntetve volt, aki bordélyházat tart, aki Udvarhely városában a telepedési díjat nem fizette be. A vendégek szolgálatára kifogástalan előéletű egyének alkalmazandók, vagyis tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal kell rendelkezni. Az üzlettulajdonos köteles megengedni, hogy a magát kellően igazoló hatósági közeg bármikor meggyőződjön arról, hogy e szabályrendelet intézkedései betartatnak. Kávéháznak az az üzlet tekinthető, „amelyben kávé, thea, csokoládé kimérései engedély tárgyát nem képező szeszes italok, hűsítő italok és ezekhez szükséges nedvek, fagylalt és végre az elősorolt czikkekkel fogyasztani szokott sütemények állandóan kaphatók”, és amelyben legalább egy tekeasztal a közönség rendelkezésére áll. A rendelet azt is kimondja, hogy kávéházak nem nyithatók: templomok, iskolák, kórházak és oly középületek szomszédságában. A kávéházak éjfélig tarthattak nyitva, zenélni csak 11 óráig volt szabad. Székelyudvarhelyen a belvárosi kávézókban a zenélés tilos volt. A szabályszegőket szigorúan büntették, ha visszaeső volt, megesett, hogy két napra fogdába is került az illető. Előfordult az is 1916-ban, hogy a Barkóczy vendéglőben csak az kapott kávét, aki cukrot vitt magával. A város legelőkelőbb vendéglője a Kossuth Lajos utcában, mely először a Koronkay, később a Barkóczy nevet viselte, majd a második világháborút követően Fényesre változott, és kerthelyiségével a közkedvelt helyek közé tartozott, a ’89-es változásokat követően megszűnt létezni. A Barkóczy vendéglővel szemben volt a Budapest Szálloda és Kávéház (ma OTP Bank), Sükösd Miklós egykori tulajdona. A kávézó a kor elegáns, előkelő bútorzatával volt berendezve, biliárdasztalok, friss sajtótermékek és természetesen jó kávé várta az ide betérőket. A Kőkereszt téren, Szabó Károly éttermében (ma városi könyvtár) is lehetett kávét fogyasztani, sokat és sokan fordultak meg az udvarhelyiek közkedvelt vendéglőjében. Főleg a pereskedő székelyeknek és ügyvédeknek volt kedvelt törzshelye. Jó kávét szolgáltak fel az egykori Ferenczy vendéglőben is már a század végén, mely később az itt készült bárányflekkenéről lett híres.
Balázs Árpád
